Mindannyiunk életében előfordult már, hogy olyan dolgot csináltunk volna, amit nem szabad. Ilyenkor jön a jóságos szülő, mondván, hogy nem szabad, majd ha nagy leszel, mert az nem játék, meg az nem csak úgy jár, azt ki kell érdemelni. Aztán szépen felcseperedve rádöbbenünk arra, hogy valóban hozzájutottunk ahhoz, amire kicsi korban nem volt lehetőség. Lett légyen szó egy ollóról, vagy milliós jutalmakról. Az olló és a milliós jutalom is olyan dolgok, amelyekkel tudni kell bánni, illetve ki kell érdemelni. ezekkel az ember az idők folyamán együtt kell tudni élni, hiszen az önkontroll a szocializáció természetes része.

Problémák csupán akkor adódnak, amikor a nevelés alatt az önkontroll kívánalma túlzott, s nincs összhangban a józan ész diktálta szabályokkal. A szülő az irracionális elvárásokkal nem csak a gyermekének a gyerekkorát, hanem az egész életét (ti. a megfelelő, idősebb korban nem, vagy nagyon nehezen pótolható viselkedési minták hiánya) tönkreteheti. Egy fiatalnak – gyereknek – sok minden irracionális, ami a közösségi normák szerint nem az – a határokkal a szülőknek kell tisztában lenniük.

Szűk keretek

Az 1989-es rendszerváltáskor olyan változások történtek a társadalomban, amivel az átlagember nem tudott mit kezdeni. Negyven év diktatúra után ez természetesen érthető, hiszen – ahogy már írtunk róla – a Rákosi-, majd Kádár-rendszer szabta szűk keretekhez volt szoktatva a közember. Világosan meghatározott volt, hogy mit lehetett tenni, s mit kellett tenni. A diktatúra szabta szűk keretek nyomán természetesen szó sem lehetett arról, hogy milyen egy demokratikus átmenet, s hogyan kell alkalmazkodni az új rendhez.

A rendszerváltó elit ezt mulasztotta el, hallgatólagosan, de tovább folytatva a kádári alkut, amely szerint az állampolgár megvan a politika nélkül is, s majd a feljebbvalók gondoskodnak róla. Annyi változott, hogy a „ne foglalkozz vele” helyett „nem muszáj vele foglalkozni”, sőt, az utóbbi időben „nem muszáj vele foglalkozni, ha azt nem az érdekünkben teszed” lett.

Mindennek az eredménye az lett, hogy a politikai elit külön kasztba sorolta be saját magát, sok plusz juttatással, plusz lehetőséggel, mint ami a hétköznapi polgároknak adatott meg. A józan ész példamutatása helyett a hatalommal való informális visszaélés lett domináns, amikor nyilvánvalóan nem azért jut valaki extra juttatáshoz, mert megérdemli, hanem mert (1) jó haver és(2) a felettes megteheti. Ezzel a hozzáállással kapcsolatban vajmi kevés változott a kommunista diktatúrához képest.

„Jubileumi” juttatás?

„Jubileumi juttatásként” a kormány 58 millió forintot osztott ki, ebből 3,88 millió forint ütötte Szűcs Erika markát. A kormány indoklása szerint azért, mert a köztisztviselői törvénynek megfelelően jár a miniszternek az összeg. Most nem arról van szó, hogy például Szűcs Erika jelenlegi munkája, annak eredményei feljogosítják-e arra, hogy akár egy fillér plusz közpénzt zsebre tegyen. Amiről szó van, az nem más, mint hogy az a törvény, amelyik a semmiért cserében is lehetőséget ad milliós prémiumok felmarkolására, az rossz törvény.

A baj az, hogy a magyar törvénykezésen is látszik az, ami a pártok viselkedésén: nem a társadalomra szabjuk a kódexeket, hanem a kódexekhez igazítjuk a társadalmat. Ez nagyjából olyan, mintha egy ruhaboltban való válogatás helyett kényszerzubbonyt akarnának a vevőre erőltetni. Abban a helyzetben, amikor Magyarország korfája még az egy csepp realitásérzékkel rendelkezők számára is maga a rémálom, amikor a közbiztonság-érzet sokkal rosszabb mint bármikor a rendszerváltás óta, amikor a munkanélküliség évtizedes csúcsokat dönget, akkor nem osztani kéne 58 millió forintot, akárhogy is írja a törvény. Azért, mert a józan észnek ellentmond, hogy a munkájukban és válságkezelésben egyaránt sikertelen emberek jutalmat kapjanak.

Földben a morál

Ezzel a hozzáállással a közmorál nem fog javulni. Mennyi sírás volt a Fidesz „szociális” népszavazása után, hogy az „emberek nem értik” a reformokat, „pedig az ő érdekük lenne.” Amíg a politikában nincs morál, a közember sem fogja érezni ennek a szükségét. Nem sírni kellene, hanem példát mutatni.