Az Al Jazeera anonim értesülései szerint, a tárgyalások az idei év elején kezdődtek Dubajban, Londonban és Afganisztánban. A tálib közvetítők Gulbaldin Hekmatyar, volt miniszterelnök visszatérését indítványozzák az afgán politikába, aki csaknem hét éve rejtőzködik valahol Pakisztánban, az észak-nyugati törzsi területeken. Hekmatyar a Hezb-i-Islami erők vezetője, mely a tálibok oldalán harcolt a megszálláskor és azt követően is. A Hezb-i-Islami-t az Egyesült Államok terrorcsoportként tartja számon. Hekmatyar felelősségre vonás nélkül, az őt érintő vádak ejtésével kíván hazatérni.

Politikai menedékjog

James Bays, az Al Jazeera kabuli munkatársa szerint a közvetítők arra törekednek, hogy a Hekmatyar személyét érintő egyezkedéseken keresztül, tálib ügyeket is a megvitatás szintjére emeljenek. Nem tudni biztosan, hogy az ex-elnöknek hogyan áll a szénája a hírhedt tálib táborral kapcsolatosan, és ha időközben izolálódott, akkor ezt hogyan élhette túl anélkül, hogy golyót kapott volna a fejébe. Még ellentmondásosabb a feltételezés, hogy a közvetítők egy, a tálib hordákhoz lojális politikai csoporton keresztül próbálják akkreditálni magukat az új afganisztáni rendbe.

Michael Griffin, afgán szakértő az Al Jazeerának így nyilatkozott: ha Hekmatyar most csak a saját túlélésén és politikai, bűnvádi mentességén egyezkedik, akkor tudnia kell, hogy ez a követőire nem fog vonatkozni. Ha az esetleges fejlemények a Hezb-i-Islami-ra kollektíve nem lesznek érvényesek, a tagok szemrebbenés nélkül a tálibokhoz fognak csatlakozni”.

A tárgyalások jelentősége

Patricia Degennaro a Nemzetközi Ügyek Központjának a professzora a New York-i egyetemen. Véleménye szerint a titkos tárgyalások könnyen válhatnak az afganisztáni konfliktus megoldására tett kísérletek alapjául: „Régóta esedékes, hogy létezhet egyfajta jirga (törzsi gyűlés – a szerk.), vagy regionális tanács Afganisztánban, akik előbb-utóbb, a közös sérelmekből kiindulva, a két tábort megpróbálják majd egyesíteni” - magyarázza az Al Jazeerának a tálibok és a Hezb-i-Islami hasonlóságait. „El kell kezdeniük egymással tárgyalni a hogyan továbbról, hogy végre elkezdődhessen a leszerelés” - mondta Degennaro.

Hekmatyar a több milliárd dolláros, többszázezer halottat számláló, csaknem egy évtizede tartó afganisztáni konfliktus végét jelenheti. Ha az éveken keresztül egymás oldalán harcoló csoportok most még szorosabbra fűzik a kapcsolatot, Hekmatyar szárnyai alatt a tálibok is elkezdhetnek egyezkedni.

Pontosan erre van szükségük, egy menthető múltú, több oldalról elismert, kompetens politikai szereplőre, akit - Oszamával ellentétben - akár Washingtonig is el lehet küldeni. Példanélküli mulasztás lenne, a kiugrás talán utolsó lehetőségét most elmulasztva, addig lövetik magukat az amerikai robotrepülőkkel, amíg teljesen el nem tűnnek a föld színéről. Ha Hekmatyar nélkülük vonul be Kabulba, más perspektíva nem marad.

Együtt, vagy sehogy

Mullah Mottawakil, volt afgán külügyminiszter szerint azonban nem csak a tálibok, hanem Hekmatyar sorsát illetően is kritikus kérdés, hogy kialakul-e közöttük a diplomáciai konszenzus, vagy sem. Szerinte Északnyugat-Pakisztán fegyveres ökoszisztémájának jövője egyedül a különleges szimbiózis alakulásán múlhat: „Senkit nem fog érdekelni, ha Hamid Karzai (Afganisztán jelenlegi elnöke- a szerk.) visszafogadja az egyik tálib csoportot, a másikat meg hátra hagyja. Ez nem fog véget vetni a háborúnak” - mondta.

Nyilatkozatából jól kivilágít, hogy a kabuli fejekben a Hezb-i-Islami és a tálibok már rég egykutyának számítanak, végzetük egyszer és mindenkorra összekovácsolódott. Hekmatyar visszafogadásában csak akkor van üzlet, ha ezzel tényleg meg tudják fogni a tálib félt is. Ha a volt elnök magánszemélyként folytatja a tárgyalásokat, a folyamatnak se nemzetközi, se afgán támogatottsága nem lesz. Nyomós politikai indok nélkül szó sem lehet az amnesztiáról.

Családban marad

A szigorúan bizalmas Al Jazeera értesülések szerint Hekmatyar mindkét veje is érintett a tárgyalásokban. Ghairat Baheer-t tavaly májusban bocsátották szabadon, miután hat évig raboskodott az amerikai légierő Bagram-i börtönében. Baheer Afganisztán pakisztáni nagykövete volt a ’90-es években, a brit hatóságok egy hónapja adtak neki vízumot, hogy Londonba utazhasson, ahol a tálib érintettség küldöttekkel találkozhatott. A másik Humayun Jarir, kabuli politikus, már hónapok óta szervezgeti a tárgyalások keretét.

Maga a jelenlegi afgán elnök, Karzai is hosszú ideje áhítozik a tálibokkal való egyezkedés tetőaláhozása után. A dolognak iszonyatos presztízsértéke lett volna, ám most olybá tűnik, Hekmatyar rokonai elhappolták előle ezt a kegyet. Ha bebizonyosodik, hogy az ő háta mögött vezényelték le a tálib akkreditációt, az súlyosan aláásná nem csak az afgán szavazók előtti tekintélyét, de az amerikai reményeket is.

Alternatívák

Az elmúlt években már volt pár ötlet, hogyan lehetne tárgyalásokat kezdeni az afgán kormány és a tálib képviseletek között. Tavaly például, a Helmand provinciabeli tálib törzsek közvetítőt küldtek Kabulba. Ahmed Jan titkos utazása azonban nem járt sikerrel, mert az amerikai hivatalnokok kiszagolták, mi van készülőben és letartóztatták. Afgán politikai források szerint, azóta sem szabadult Bagramból.

Richard Holbrooke, Obama új afgán megbízottja. Személyében újra esély van, hogy Amerika, a korábbi ellenérzések dacára, most mégis megkezdhesse a hivatalos tárgyalásokat, és hogy a Jan-hoz hasonlókat szabadlábra helyezzék. A bagrani börtön lassan úgy is olyan heves vitákat vált ki, mint egykor a rettegett guantanamói.

Ahmadshah Ahmadzai, egy másik afgán ex-miniszter szerint Hekmatyar nem csak megkerülhető, de teljesen lényegtelen figura a fegyvernyugvás szempontjából. Az igazi fogás Mullah Omar, az egyik legbefolyásosabb tálib nagykutya lenne: „Csak akkor lehetne igazi békét teremteni, ha Mullah Omar és azok, akik körülötte vannak - a tényleges tálib vezetők -, beleegyeznének a tárgyalásokba” – nyilatkozta az Al Jazeerának.

Veszélyes játék

Több mint valószínű, hogy a véres kezű Mullah Omar soha nem fog asztalhoz ülni. Ha a realitásokat nézzük, egyedül Hekmatyar jöhet szóba, amennyiben nem riad vissza a tálibokkal való sorsvállalástól. Így azt kockáztatja, hogy az alkuellenes tálib szekciókat magára haragítva, merénylet áldozatául fog esni.

Ha viszont csak magát kívánja menteni, érdekességét elvesztve, őt is szépen bekasznizzák Jan mellé. Ha Amerika nem akarja, hogy a béke esélye már ennél a dilemmánál semmissé váljon, Holbrooke úrnak igen csak be kéne magát dobnia, hogy ennél kicsit barátibbá tegye a kilátásokat.