Minapi kaland a második kerületi okmányirodával történt. A józan ész szerint ha a nyitva tartás fél kettőig szól, akkor délben még lehet ügyeket intézni.

Hát nem. A józan ész nyaral (telel).

Számot az automata már nem ad ki, majd az információs pultnál unottan, s szemmel láthatóan erős lelépési vággyal küszködve ácsorgó hölgyemény megerősítette, hogy most már csak a következő munkanapon mehetek ügyet intézni (péntek lévén hétfőn kell visszamenni). Ha valaki ügyet intézne, s nincs a papírrengetegben egy cetli, ami ugyebár „kell”, akkor haza lehet menni érte, s újra beállni a sorba. Így már nem csak egy délután tud vígan elszállni, hanem egy egész nap. Sok unott fej bambul és nyomkodja a számítógép billentyűzetet, „élvezet” az ilyeneket nézni. Az emberarcúságnak köze nincs a magyar bürokráciához, nincs egy mosolygós ügyintéző, csak a „hivatalos szervek”, akik miután elszívták a cigijüket a főbejárat előtt (így tutira mindenkiben tudatosul, hogy a magyar bürokrácia mennyire bűzlik) bemennek a „nyitott” ügyintézői irodába, s azzal foglalkoznak, hogy kitessékelik onnan az ott várakozókat.

Nemzetbiztonsági kockázat

Az ügyintézők a kollektív váróból közelíthetők meg, külön helyiségben dolgoznak a második kerületi okmányirodában. Miután a „hivatalos szervek” visszatértek a dohányszünetről konzekvensen kitessékelik a váróba azokat, akiknek ne adj’ Isten az ügyintéző pulton jut eszükbe táskába pakolni az iratokat, vagy csak egyszerűen leültek gondolkodni, hogy hogyan is kéne a továbbiakban intézni dolgokat. Biztos nemzetbiztonsági kockázatokkal bír, vagy a bánat tudja. Persze, ezt biztos valaki a „hivatalos szervek” szájába rágta, nem őket kell hibáztatni. Más kérdés, hogy ha egy szabály rossz, akkor azt esetleg nem kéne alkalmazni, ám tény, hogy a nagyobb marha nem az, aki alkalmazza, hanem aki egyáltalán kitalálta.

Az írás kőbe van vésve, még akkor is ha baromság? Nincs senki, aki azt tudná mondani, hogy uraim, ezt ne így csináljuk, hiába ez a szervezeti és működési szabályzat. Ha egyszer valaminek nincs értelme, akkor ne idegeljük az egyébként is stresszes állampolgárt. Na persze, ki foglalkozik itt az állampolgárral? Az állampolgár ugyanúgy le van csinálva a forgalmas budapesti kerületi bürokrácia útvesztőiben is, mint állami szinten. Vagy legalábbis ezt érezhetjük sokszor.

Könyvvel felfegyverkezve

Nyilvánvalóan mindenki megtapasztalta már, hogy a teljes napi sajtóval, vagy minimum 350 oldalas könyvvel érdemes elmenni ügyeket intézni, s rászánni egy teljes délelőttöt – mert csak kivételes esetekben végez az ember egy óra alatt. Agyonszabályozott eljárás, a megfelelő pontokon kiskapukkal, illeték, okmány, küldözgetés össze-vissza? Na és? Hab a tortán, amit a második kerületben sikerül alkalmazniuk az illetékes elvtársaknak. Ugyanis különösen bosszantó az, ha valaki péntek délben bemegy az okmányirodába, s már egy lelket sem talál ott, csak pár lézengőt, meg a borzasztóan feldobott információs hölgyet. És a nyitva tartás? Fél kettőig…

Felhívtuk az érintettet

Felhívtuk természetesen az okmányirodát is, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy negyed egytől egyig ebédidő van, a vezető nem kötelezheti túlórára a munkatársakat. Kérdésünkre, hogy akkor az ebédidő alatt központilag tiltják-e le a sorszámhúzást, azt a választ adták, hogy „péntekenként nincs délutáni ügyfélfogadási idő”, mert abban a fél órában, ami az ebédidő vége és a munkaidő közben fönnmarad, csak a kész okmányokat tudják kiadni, s a benti háttérmunkákat intézik. A kérdésünkre, hogy egy lakcímjelentő lapot el tudnak-e intézni fél óra alatt azt a választ kaptuk, hogy „erről nem tudok tájékoztatást adni”.

Itt van az eb elhantolva. Teljesen korrekt, ha ebéd után nem érnek rá a kollegák az ügyfelekkel foglalkozni, de akkor lesznek szívesek kiírni az ajtóra és az internetre azt, hogy reggel 8-tól délig szól a nyitvatartás. És nem fél kettőig.