Mit javasolt Gyurcsány?

A magyar miniszterelnök azt szerette volna, hogy az Európai Unió hozzon létre egy 180 milliárd eurós alapot, amely Európai Stabilizációs és Integrációs Program névre hallgatna.

A program célja, hogy pénzt biztosítson az országoknak, megerősítse a bankokat, átalakítsa a vállalatok és magánemberek rövid lejáratú hiteleit, illetve közvetlenül segítse a reálgazdaságot beruházásokkal, hitelekkel. Gyurcsány azt is fontosnak tartotta, hogy az egyes bankoknak adott támogatás kiterjedjen a kelet-európai régióban lévő leánybankokra is.

A kormányfő azt is mondta, hogy könnyíteni kellene az euró bevezetésének feltételein például azzal, hogy az aspiránsoknak ne kelljen két évet tölteni az euró előszobájának tartott ERM II. rendszerben. A végső cél pedig az, hogy gazdaságilag egységes Európát teremtsenek.

A javaslatot a rendkívüli uniós csúcson a tagállamok többsége nem támogatta és az Európai Bizottság elnöke is elutasítóan reagált, mondván: lényegesen különböző az egyes tagállamok helyzete, ezért inkább elsősorban eseti, országonkénti alapon (illetve az IMF-en keresztül) támogatják továbbra is a tagállamokat.

Van benne ráció

„A kelet-európai bankokat és országokat a pénzügyi válság veszélyeitől egy pénzügyi segélyalap, egy védőernyő mentheti meg, olyan, amelynek megteremtését Magyarország javasolta 240 milliárd dollár (azaz 180 milliárd euró) értékben” – írta a New York Times vasárnapi számában a neves Brookings Intézet egyik tekintélyes szakértője.

„Az európai gazdasági helyzet még félelmetesebb, mint az amerikai, mert politikailag is nehezebb megoldást találni rá, mint az Egyesült Államokban.”

Liaquat Ahamed, a Brookings igazgatóságának tagja, az Intézet egyik vezető kutatója. Ő már korábban is több cikket írt a mostani válsággal összefüggésben. Az ő és a kollégái véleményét rendszeresen kikéri az amerikai kormányzat is, ezért a véleményét nem hagyhatjuk figyelmen kívül mi sem.

Ahamed azt írja, hogy a válságra adott amerikai válasz (azaz a 700 milliárd dolláros bankmentő csomag) követendő példa és Európának is meg kell lépnie ezt előbb-utóbb.

„Az Egyesült Államokban van szövetségi költségvetés, nemzeti összetartás és politikai gépezet ahhoz, hogy a New Yorkban vagy a Közép-Nyugaton élők fizessenek a kaliforniai és floridai háztulajdonosok hibáiért, vagy kisegítsenek egy észak-karolinai bankot. Ilyen mechanizmus azonban Európában nincs” – állapítja meg a szakértő.

Ezért Ahamed cikkében felhívja a Unió „nagy tagállamainak” (elsősorban Németországnak és Franciaországnak) a figyelmét arra, hogy „vezetőinek meg kell győzniük takarékos és óvatos adófizetőiket arról, hogy kisegítsék a vakmerő osztrák bankokat vagy a magyar háztulajdonosokat. Kelet-Közép-Európa a közeljövőben ugyanis nem lesz képes arra, hogy az exportra alapozva megoldja gondjait.”

A szerző – helyesen – úgy látja, hogy jelenleg nincs meg az EU vezető tagállamaiban az erre irányuló politikai akarat. Ahamed szerint ez komoly probléma, mert „a politikai akarat kudarca gazdasági kataklizmát idézhet elő, s ennek a veszélye Európában a legvalóságosabb”.

A szakember szerint a kelet-európai adósságválság nem egyszerűen gazdasági probléma.

„Jóllehet a kelet-európai veszteségek talán csak töredékei az amerikai nem elsődleges jelzálogpiaci károknak, Európa problémáit politikailag nehezebb megoldani és a következmények sokkal súlyosabbnak bizonyulhatnak. Az életszínvonal kérlelhetetlen csökkenése ugyanis társadalmi békétlenséget szül. A demokrácia gyökerei a térségben nem mélyek és a jobboldali nacionalizmus szelleme továbbra is fenyegetést jelent” – fogalmazza meg a vészjósló végkövetkeztetést a cikkében.