Negyedszázados színházi tevékenységéért kapta a kitüntetést, amit kimondani is furcsa. Mit jelent egy ereje teljében lévő, még mindig csodaszép színésznőnek Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje?

Bevallom, hogy erre nem számítottam. Utoljára ugyanis az RTL Klubtól kaptam egy nívódíjat. Ami úgymond szakmai díjnak számít, az csak a Déryné-díj volt 1993-ból és az Artisjus előadóművészi-díj 1996-ból. Akkoriban azt gondoltam, hogy ez nekem elég, a közönség ugyanis mindig jelzi a szeretetét. De később rájöttem, hogy hazudtam magamnak! Amikor ugyanis ezeket a díjakat megkaptam rájöttem, hogy igenis fontos, hogy az ember időnként kapjon ilyenfajta elismerést.

A színházi életen kívül azonban sok más feladattal is meg kell birkóznia: televízió, gyermeknevelés, házas élet – nem lehet mindig egyszerű felállítani a rangsort…

Szerintem senkinek nem lehet egyszerű. Erről egyébként gyakran beszélünk Karival (Rékasi Károly, Détár férje – a szerk.), ha valaki egy dologban törtet csak, lehet, hogy abban messzire el tud jutni, de közben talán kiszolgáltatottabbá válik. Sokkal kevesebb impulzus éri. Akár a színházi szakmához, akár a televíziózáshoz szükséges az, hogy sokféle inger érjen.

Korábban nyilatkozta is, hogy büszke arra: két gyermek után sem adta föl önmagát. Mit tudna mondani a magyar anyáknak – a gyermeknevelés legyen az első, vagy a karrier?

Azt tudom nekik tanácsolni: hallgassanak a szívükre! Ne hallgassanak a különböző társadalmi elvárásokra, ugyanis egyrészt ma már elvárják, hogy trendi nő légy: legyen legalább három nyelvvizsgád és két diplomád, légy bombanő és topmodell is – mindezek mellett pedig olyan anyuka, mint amilyenek nagyanyáink voltak. Mindig megvan mindennek az ideje – még akkor is, ha az naponta változik.

A hangjából azért kivehető, hogy Önnél a színházi karrier is fontos. Sok hazai színművész azonban azt mondja, hogy nehezen tud megélni a színházi munkájából.

Két éve egyszer összeszámoltam, hogy hány főszerepet játszottam el – nagy titokban… Erről már több kollégával is beszéltem. Iszonyú igazságtalan, hogy amit az ember nem lát a tévében, arról nincs is fogalma. Nagyon szűk, körülbelül tízezres réteg az Budapesten, aki rendszeresen jár színházba. Mi a szerepeink nagy részét csak nekik játsszuk el.

Nem zavarja, hogy sokan azt sem tudják, hogy mennyire komoly színésznő, csak az átlagos sztármagazin-műsorvezetőt látják önben?

Amikor sokakkal együtt elkezdtük a pályánkat sokan azt gondoltuk, hogy majd a színházból és a filmekből fogunk megélni. A televíziót azonban nem lehet kikerülni. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy mit köszönhetek az RTL Klubnak, s ezt igyekszem is mindig hangsúlyozni.

Huszonöt év elteltével van még olyan szerep, amit mindenképpen szeretne eljátszani, de eddig még nem sikerült?

Ennyi éves koromban már azt szeretném, ha nem kellene keresgélnem, hanem a szerepekkel engem találnának meg. Azt szeretném, ha nem nekem kellene kitalálni és megfogalmazni – pont ezért mondhatjuk, hogy klasszikus értelemben vett szerepálmom már nincs is. Találjanak csak meg szépen a feladatok!

Kilenc éve például megtalálta a Playboy, a nyuszis magazinnak örömmel vetkőzött akkor. Ma belevágna hasonló kalandba?

Ma azt gondolom, hogy nekem akkor jól jött ez a dolog. Akkor nem is kérettem magam, de mára már lefutottam a magam köreit. Most már nem vágyom azt a fajta megmérettetést, és nincs szüksége a jelenlegi hiúságomnak arra, hogy vetkőzzek. Megkerestek azóta is, de nem pályázom a Magyarország legtöbbet vetkőző színházi anyukája címre…