Több mint kétezer éve a húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe: a tavasz legelső jelentős eseménye, amely Jézus kereszthalálát és feltámadását is jelenti egyben.
A húsvétot a 325-ös níceai zsinat a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapban határozta meg; ez az oka annak, hogy a húsvét állandóan vándorol a naptárban.

„A húsvéti ünnepkörrel kapcsolatban gazdag hagyományrendszert hagytak ránk dédapáink, akik - a karácsonnyal ellentétben – közösségi ünnepként értelmezték a húsvétot. Ennek ellenére ma már kevés helyen követik a szokásokat: aki teheti, elmenekül húsvétkor otthonról, vagy bezárkózik, és nem fogadja a rokonság tagjait” – fogalmazza meg a húsvét aktuális problémáit Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató.

A nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu munkatársának elmondása szerint a hagyományos paraszti közösségben élő ember életritmusát a dolgos hétköznapok és az ezekből kiemelkedő jeles napok szabályos, visszatérő váltakozása határozza meg.

Az ünnep hiedelmei, szokásai a hétköznapok munkáját, termékenységét akarták biztosítani vagy csupán megjósolni. Mágikus eljárásokkal, praktikákkal az ember egészségét és boldogulását segítették elő. Ezek a szokások vidékenként eltérőek voltak – tette hozzá.

A húsvéti ünnepkör talán legismertebb eleme a húsvét előtti nagypéntekhez kapcsolódik: ez a negyvennapos böjt, a bűnbánati időszak utolsó napja; a hagyományok szerint e napon tilos volt húst fogyasztani. Ez a nap alkalmat ad a test és lélek megtisztítására, a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre, hogy méltóképpen felkészülhessenek a húsvét megünneplésére – mondja a néprajzkutató.

A böjti nap azonban nem járt az ételek teljes megtagadásával; a Túristvándiban élő reformátusok például aszalt szilvalevest, azaz ciberét esznek ezen a napon, amelyhez vajas laskát, pattogatott kukoricát (pattit) fogyasztottak.

Szatmárban egyébként is nagy hagyománya van az aszalással megérlelt gyümölcsféléknek, amelyeket bagolytüdőnek neveztek a helyiek – mondja Bodnár Zsuzsanna.

A nagypéntekhez számos népszokás kapcsolódott: ekkor „mossa a holló a fiát”, vagyis ekkor mosakodtak meg a szatmári leányok és legények a Krasznában, a Túrban, vagy a Tiszában, mert hitük szerint a nagypénteki víz tisztulást, egészséget hoz – magyarázza a néprajzkutató.

Dologtiltó nap is volt egyben a nagypéntek: tilos volt a kenyérsütés is, hiszen aki e szabályt megszegi, annak kenyere kővé válik, vagy abban az évben vízbefúlt halottja lesz.
A kemény böjti napok után a nagyszombat hozta el a parasztember számára az ünnep gazdagságát: ilyenkor készítették el a pászkát, azaz a kalácsot, ekkor volt a tűzszentelés és a feltámadási körmenet, valamint ekkor fogtak hozzá a húsvéti étkeket elkészítéséhez az asszonyok.

Bodnár Zsuzsanna szerint a nyíregyházi bokortanyákon élő tirpákok sonkát, főtt tojást, ecetes tormát, cukros, mákos kalácsot, kedvelték, de a húsleves, a főtt és töltött hús, a töltött tyúk és bárány, valamint a nyíri vinkó sem hiányozhatott az ünnepi asztalról.
Húsvét hétfőn a locsolkodókat egy madár formájú, kelt tésztából készített úgynevezett pipiskével kínálták meg – teszi hozzá a néprajzkutató.

A megye református vidékein különleges szokásokat is gyakoroltak: Nyírmeggyesen húsvét reggelén az első falat az a tojás volt, amelyet a házigazda annyi felé vágott, ahányan voltak a családban; ezzel is erősítve összetartozásukat.

Húsvétkor a katolikus falvakban díszesen felöltözve vonultak a templomba, ahová pászkakosarakban vitték a sonkát, a sárgatúrót, a tojást, a tormát, a kalácsot és a vörösbort megszentelni: a néphit szerint a megszentelt pászka megvédi a böjti időszak után az embereket a túlevéstől és gyomorrontástól.

A szamosháti katolikusok a pászka mellett süketcsalánt is szenteltettek: a növényt felaprították és rántottába keverve fogyasztották, ugyanis aki ilyet eszik, nem fogja a járvány.

Nyírbátorban a görög katolikusok a hazavitt pászkából kereszt alakban négy darabot kivágtak, ezeket a szarvasmarháknak adták, az apró darabokat a baromfi elé vetették; a szatmári Kisarban régen az első kihajtáskor tojáson keresztül hajtották ki a jószágot a mezőre.

Ezeknek a rítusoknak a célja az volt, hogy az emberek mellett az állatok is megkapják a védettséget, és egész évben egészségesek legyenek.Húsvét hétfőt vízbevető, vagy vízbehányó hétfőnek is nevezték, ezt az ősi termékenységi eljárást hívták locsolódásnak.

Jellegzetesen nyírségi szokás verset mondani a fiúknak és a férfiaknak, akiknek jutalmul kézzel festett tojást adtak a lányok. A néprajzkutató hozzáteszi: néhány településen szokás volt, hogy húsvét harmadik napján a fiúkat locsolták meg a lányok: Kállósemjénben például megtörtént, hogy a lányok a krumplisverembe bújt legényeket locsolták meg néhány korsó vízzel.