Az ősi hangszert a csefengi (Chifeng) kulturális akadémia régészei vették górcső alá, és arra a következtetésre jutottak, hogy korábbról származik, mint azok a négyezer éves kínai furulyák, amelyek a Sárga Császárnak is nevezett Huang-ti (Huangdi) korából valók. Korábban azokat tartották a legrégebbik furulyáknak.

A tizennyolc centiméter hosszú hangszert túzokcsontból készítették - hangzott el a kínai központi televízióban. (A túzok az ázsiai ország északkeleti részének jellegzetes madara.) Bár a furulya lyukai világosan látszanak, a hangszer szerkezete jelentősen megrongálódott az idők folyamán, ezért restaurálták, majd több zenészt is felkértek, hogy szólaltassák meg.

A furulyát a Kr. e. 6200-5400 közötti időszakban virágzó Hszinglungva-kultúra (Xinglongwa) régészeti lelőhelyén, a Belső-Mongólia és Liaoing északkelet-kínai tartomány határán találták.

A kínai televízió beszámolója szerint a Hszinglungva volt az első kínai kultúra, amelynek idején jadekőből készítettek eszközöket és a sárkánymotívumot alkalmaztak tárgyakon, ami oly jellemző a mai kínai művészetre is.