Eszenyi Enikőről mindig is tudtuk, hogy finom nő. A színpadon és az életben egyaránt. S tegyük hozzá: a 2009-2010-es színházi idényt beharangozó sajtótájékoztatón is a Vígszínházban. Hogy miként tud mégis erős kezekkel irányítani egy akkora intézményt elképzelni sem tudjuk. Viszont tény: február óta ezt teszi, s a színházi életben otthonosan mozgó bennfentesek szerint nem is rosszul. A most folyó idénybe azonban még csak minimális beleszólása volt, a legújabb szezont azonban már ő maga rakta össze – tegyük hozzá gyorsan: többé-kevésbé érezhetőek is az ő – sokszor kicsit elvont, néha kicsit túl puha, de kétségtelenül markáns – gondolatai a programban és a színház újulgató alapkoncepciójában is.



Szegényesen, de lelkesen

A direktor asszony a sajtótájékoztatón elmondta: a színházat is érinti a gazdasági válság, de nem olyan szinten, hogy a pénzhiány bármilyen szinten is gátat szabhatna törekvéseiknek, miszerint a közönséggel egyfolytában interakcióban álló, nyitott, korszerű és aktuális színházat valósítsanak meg. Eszenyi nem győzte hangsúlyozni, hogy létezik olyan színház is Budapesten (vajon melyikre gondolhatott…), mely kerek egymilliárd forinttal kap több támogatást az idén, mint a Vígszínház, illetve az azzal szoros együttműködésben álló Pesti Színház. Az intézményt lényegében a Teva Magyarország Zrt. (a gyógyszergyártó cég támogatja például a Debrecen labdarúgócsapatát és a Vasas vízilabdaklubját) pénze tartja fenn.

A pénz persze még így is kevés. Az viszont örömteli, hogy Eszenyi azt is bejelentette, hogy a nézők a következő idényben is az idei árakon látogathatják majd az előadásokat, viszont a Vígszínház kötelékébe tartozó művészeknek a prémiumok egy részéről és a gázsijuk emelkedéséről is le kell mondaniuk – viszont így is majd’ mindannyian aláírták az ősszel induló új szezonra is a szerződésüket.

Ami szintén egyértelművé vált a következő idényt bemutató sajtótájékoztatón: a Vígszínház – s ez vélhetően Eszenyi Enikő érdeme elsősorban – nyitni kíván azokba az irányokba is, melyektől eddig valamiért idegenkedett. Az új szezonban például láthatunk opera előadást (Mozart Varázsfuvoláját a Magyar Állami Operaház közreműködésével viszik színpadra) és fiatal kortárs alkotók enyhén elvont műveit (például Lucie Malkova, egy fiatal, de annál tehetségesebb cseh rendező radikális musicalét) is a Vígszínházban és a Pesti Színházban (utóbbi épülete a hírek szerint egyre aggasztóbb állapotban van).

A színház az előzetes várakozások szerint leigazolta Benedek Miklóst, akit annak idején a Nemzeti Színházból küldött el Alföldi Róbert, illetve Nagy Zsoltot is láthatja majd a Vígszínház közönsége – az Othellóban főszerepet kapott, de lehet, hogy egyébként, hosszú távon is marad majd Nagy a színház társulatánál.

Az értő, és sokszor kritikus közönséget – az újságírókat is – terészetesen az érdekli a legjobban, hogy ki az, akit a következő idényben már nem láthatja a Vígszínház „emberei” között. Nos, a vérszagra gyűlő bulvárvonalas sziniszakértőknek csalódniuk kellett Eszenyi Enikőben: a bulvárlapok által megszellőztetett nagy tisztogatásból ugyanis nem lett semmi, csak egy-két, a rivaldafénytől messze alkotó dramaturg és néhány mellékszereppel büszkélkedhető színész hagyta ott a színházat.

Mi lesz a Vígszínházból?

Ez pedig csak azt jelentheti, hogy Eszenyi Enikő vagy beváltva ígéretét a színészek és a közönség felé is valóban nyitott színházat próbál létrehozni a Vígszínház „helyén”, vagy a színészek és a többi alkalmazott tisztában van azzal: ezekben a nehéz időkben jobb egy nem a jólétben dúskáló színházhoz tartozni nem eget rengetően magas fizetésért, mint a munkanélküli színészek nehéz mindennapjait élni…

S még valami: kíváncsian várjuk, hogy a Vígszínház Eszenyi Enikővel az élen megtudja-e valósítani számbeli elképzeléseit az ősszel kezdődő idény tekintetében: 16 ezer bérletes, 320 ezer néző.

Valami azt súgja, hogy igen. Persze ki tudja, hogy a súlyos gazdasági válság kellős közepén hány embernek kell majd – Eszenyi szavaival élve – lemondania a színházba járás szenvedélyéről…