A világ legtöbb országában ismert és megtartott ünnep a munka ünnepe. Országonként különböző időpontban tartják a felvonulásokat, a legelterjedtebb a Magyarországon is hagyománnyá vált május elseje.

„8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás”

A munka ünnepének gyökerei a 19. század elejéig nyúlnak vissza. A kapitalizmus és az ipari forradalom gyors térhódításának szükségszerű „mellékterméke” volt, hogy kialakult a – szinte jogfosztott – ipari munkásság.

Az embertelen munkakörülmények ellen már korán megfogalmazták a követeléseiket a munkások. Az egyik legfontosabb követelésük az volt, hogy csökkentsék a napi 11-14 munkaórájukat. A gondolat először Angliában fogant meg (s az értelmiség és a middle class tagjai mellett a gyártulajdonos Robert Owen is támogatta ezt a javaslatot), majd csakhamar elterjedt a világ több országában is.

A követelések teljesítése azonban nagyon lassan haladt. Ennek több oka is volt. Az egyik, hogy a munkásságnak nem volt komoly érdekérvényesítő ereje (ne feledjük, hogy ekkor még szakszervezetek sem voltak), emellett az állam is vonakodott beavatkozni a gazdaságba.

Mindezek hatására így Angliában csak az 1870-es évekre vált általánossá a 10 órás munkaidő. Előtte, 1868-ban az Egyesült Államok egész területén az állami alkalmazásban álló munkások munkaidejét már 8 órára csökkentették le.

Amerikai kezdetek

A munkásság szervezettebbé válásával, egészen pontosan az Internacionálé megalakulásával új lendületet vettek az ez irányú törekvések.

Az 1873-as gazdasági válság hatására a munkanélküliség fokozódott, s ez is egyre inkább sürgette a munkaidő csökkentését. (Ugyanis a munkaidő csökkentésével többen juthatnának munkához, s a munkanélküliség csökkenésével a társadalmi feszültségek is enyhülnének.) Ennek hatására egyre gyakoribbá váltak világszerte, de főként az USA-ban a sztrájkok, melyeket gyakran karhatalmi erővel vertek szét.

Az Amerikai Munkásszövetség 1884. októberi kongresszusán már olyan határozat született, hogy a nyolcórás munkaidő követelésének alátámasztására 1886. május elsejére általános sztrájkot hirdetnek. Ezen a napon mintegy 350 ezer munkás lépett sztrájkba, de Millwaukee-ban a kivezényelt rendőrség a tömegbe lőtt, s kilenc holttest maradt a helyszínen.

Chicagóban a sztrájk hatástalanításához sztrájktörőket alkalmaztak, s a munkások (illetve inkább a munkások közé keveredett anarchisták), valamint a sztrájktörőket védő rendőrök közti konfliktus május 3-án sortűzhöz vezetett, mely négy tüntető és egy rendőr életét követelte. Megtorlásul 8 anarchista vezetőt állítottak bíróság elé, s el is ítélték őket.
1887. november 11-én az elítéltek közül négyet ki is végeztek. (Öt évvel később beigazolódott, hogy az ítélet hamis volt, s az életben maradottak kegyelmet is kaptak.) 1888-ban az Amerikai Munkásszövetség St. Louis-i kongresszusán elhatározták, hogy május elsején emléktüntetéseket rendeznek, s a tüntetéseket nemzetközi szintre emelik.

Hivatalos ünneppé végül a II. Internacionálé emelte május elsejét. A nemzetközi munkásmozgalmi szervezet 1889-ben határozott erről, kimondta:

„Nagy nemzetközi tüntetést kell szervezni egy időpontban, oly módon, hogy a munkások
egy meghatározott napon egyidejűleg valamennyi országban, minden nagyvárosban terjesszék a képviseleti szervek elé azt a követelést, hogy törvényesen csökkentsék a napi munkaidőt nyolc órára. Figyelembe véve, hogy az Amerikai Munkásszervezet St. Louis-ban 1888-ban rendezett évi kongresszusán már határozatot hozott hasonló tüntetés rendezésére 1890. május elsejére, ezt a dátumot kell elfogadni a nemzetközi tüntetés időpontjaként."

A munka ünnepéről is elmondható, hogy a 20. századi politika – főleg a Szovjetunióban és később a többi szocialista országban is – felhasználta saját céljai eléréséhez.

Mindenesetre a modern ünnepekre jellemző módon az ünnep elterjedése nem vette figyelembe a kulturális, a vallási és az etnikai határokat, ma mind az öt földrészen megünneplik a munka napját valamilyen formában.

Magyar hagyományok

Magyarország rögtön az első évben csatlakozott a II. Internacionálé felhívásához és a Magyarországi Általános Munkáspárt szervezésében Budapesten és az ország nagyvárosaiban demonstrációkat tartottak 1890. május elsején.

A munkások ettől kezdve számos gyárban sztrájkot szerveztek és a környező erdőkbe, ligetekbe kivonultak majálisozni. A követelések sarkalatos pontja a nyolcórás munkanap, a szavazati jog megszerzése és a munkakörülmények javítása volt. A minden évben megrendezett ünnep 1899-ben vált legálissá, ettől kezdve az első világháború kitöréséig minden évben megtartották.

A világháború utáni első május elseje pont a Tanácsköztársaság idejére esett. A vörös májusnak hívott ünnep előkészületi munkái gigászi rendezvény képét prognosztizálták, az 1919-es május elseje magán viselte a diktatúra jeleit.

Később, a Horthy-rendszer nem támogatta a május elsejei munkásmegmozdulást, így ismételten a tiltás évei következtek, zárt térben lehetett nagygyűlést tartani, de a felvonulást egyszer sem engedélyeztek.

A második világháború után ismét szabad volt a felvonulás, a nagygyűlés és a majálisozás. Pár éven belül azonban a régi hagyományok végleg elkoptak, az ünnep a moszkvai tükörképe lett: felépült a tribün, kötelező lett a Sztálin-szobor előtt felvonulás. A Kádár-rendszerben a részvétel továbbra is „ajánlott” volt, immáron Lenin szobra előtt. A majális megmaradt, bár a tüntetés helyét a felvonulás vette át.

A rendszerváltás után az ünnep szinte „megbélyegzetté” vált és máig sem igazán tisztult le, hogy hogyan is kellene (kell-e egyáltalán?) ünnepelni.

2004-ben Magyarországon új tartalommal telt meg május elseje. Ezen a napon csatlakoztunk az Európai Unióhoz, így tovább bővült az ünnepelhető vívmányok köre. Még az is lehet, hogy ezáltal egy-két évtizeden belül teljesen átváltozik ennek a napnak a jelentéstartalma.