Egyszerre érkezünk a budai kávézóba, és mivel sok éve jó baráti viszonyt ápolunk, ott folytatjuk, ahol legutóbb abbahagytuk. Örülök, de annak még inkább, hogy Linda vagányabbnak, talpraesettebbnek tűnik, mint amikor legutóbb találkoztunk.

- Bár testvéreiddel közös születésnapi bulitok miatt utaztál ide elsősorban, mégis megtalált néhány munka illetve fellépési lehetőség: legutóbb a Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált! című népszerű zenei műsorában énekelhetted el egyik nagy kedvencedet…

- Utoljára Viktor öcsém év végi megasztáros döntőjére repültem Budapestre, de elutazásomkor megígértem, visszajövök egy nagy bulira tavasszal, hogy együtt ünnepelhessük idei születésnapjainkat. Így is lett, de közben örömmel vállaltam el egy-két fellépést is. A Szerelem utolsó vérig mindig a szívem csücske volt, megtiszteltetés volt számomra, hogy oly hosszú idő után elénekelhettem a Magyar Televízió műsorában.

- Máshová is utazol még itt Európában, vagy egyenesen visszatérsz Amerikába?

- Innét Londonba repülök, ahol fontos tárgyalásom lesz ottani kiadómmal, megbeszéljük, hogyan indítsuk végre útjára legújabb lemezanyagomat. Most végre kezdem úgy érezni, jó úton járok. Az elmúlt két-három év rettentő nehéz volt számomra, mindenki „ki akart engem találni”. Az Universal kiadóval ugyan óriási lehetőségként aláírtam két és fél éve egy szerződést, csak menet közben kiderült: nekik egészen mások az elképzeléseik velem kapcsolatban, mint a kiadón belül a többi munkatársnak, ez pedig jól megkavarta a dolgokat. Doug Morris elnök egy új Whitney Houstont kívánt faragni belőlem, míg munkatársai szerint ennek nem lett volna semmi sikere. Közben elkészült vagy hatszáz dal, de mert ezek az én elképzeléseimmel nem egyeztek, kenyértörésre vittem a dolgot. Már régóta lehetnék befutott sztár, ha azon múlna, hogy mindig azt csináljam, amit kérnek, csakhogy én nem hunyászkodom meg! Hiszem, hogy igényesebb zenét tudok csinálni, többet tudok mondani az embereknek a dalaimmal.

- Úgy tűnik, a sztárcsináló gépezet nem működik egyszerűen, gyorsan pláne nem.

- Beyoncé hat éven át volt szerződésben kiadójával, míg ki nem adták első lemezét, amivel befutott, de ezzel még sok, ma már világsztárként tündöklő előadó volt így induláskor. Ennek dacára nekik mégis könnyebb volt, rajtam viszont van egy óriási nyomás magyar részről, hiszen ha itt vagyok, folyton azt kérdezgetik, mikor leszek már végre világsztár? Az utóbbi három év bármennyire is nehéz volt, mégis jót tett. Nem csupán énekesnőként alakulhattam sokat, de emberként is. Tavaly leültem a kiadó vezetőségével, és elmondtam nekik, hogy nem bírok tovább ülni és várni, mert belebolondulok! Imádnak a főnökök a kiadónál, ezért beleegyeztek, hogy összecsomagoljam a cuccaimat és a kutyámat, majd három hónapra Nashville-be, a zene Mekkájába költözzem. Egy vacak motelszobában laktam, de felkerestem valamennyi jelentős zenei producert, akikkel gyerekkorom óta szeretnék együtt dolgozni. Meglepődtek, de tetszett nekik a határozottságom, ezért olyannyira szóba álltak velem, hogy zsebemben egy zseniálisra sikeredett kész lemezanyaggal térhettem vissza a Universal főnökeihez. Bár most vannak keverés alatt a számok, igazság szerint engem már nem is érdekel, mi lesz a sorsa, mert legbelül érzem: rátaláltam végre a saját zenei utamra! Az emberek jobban megismerhetnek majd ezekből a nótákból, mint amilyen képet mutatott rólam a média.

- Ha jók az értesüléseim, ott voltál a zenei világ legnagyobb eseményén, az idei Grammy Díjkiosztón, méghozzá nem véletlenül.

- Eric Bannet – Halle Berry volt férje, aki szerintem technikailag ma a legjobb férfihang – új lemezére készült egy duett, amit én énekelhettem fel vele közösen, mivel egy ideje már munkatársak illetve barátok is vagyunk. Azért voltam jelen a Grammyn, mert ez a bizonyos lemeze (közös dalunkkal) kétszeres jelölést kapott, és bár nem nyert, megerősödött bennem az érzés, miszerint már nem kell olyan soká várnom nekem sem az áttörésre. A szakmán belül mindenki ismer, aki számít, és van már saját rajongótáborom is.

- A nálunk is nagy sikerrel futó Can’t let go című számod videoklipjét Amerikában is több millióan láthatták: ennek alapján felismernek már a supermarketben, vagy az utcán?

- Leginkább a tinilányok ismernek fel, mivel ők azok, akik állandóan a neten lógnak, látják az összes zenei videót, így az enyémet is. Két éve élek most újra New Yorkban, és az edzőteremben, ahová járok, történt velem egy vicces eset: az Iceman névre hallgató és elképesztő népszerűségnek örvendő, Amerikában ketrecharcként ismert sportág legnagyobb sztárja jött velem szemben egyik délután, és a Can’t let go-t dudorászta! Amikor odaért hozzám, közölte, hogy a barátnőjével mindig ezt hallgatják újabban, és gratulált nekem, amitől majd elájultam, mivel én is nagy rajongója vagyok ennek a szekrényméretű bokszbajnoknak és persze sportágának is!

- Ebben az egyre durvább, vadabb mai világban hogy éled egyedülálló fiatal és ráadásul gyönyörű nőként a mindennapjaidat New Yorkban, a világ egyik legnagyobb és ezáltal legveszélyesebb metropoliszában?

- Mivel New Yorkban születtem, ott éltem 16 éves koromig, szinte minden szegletet ismerek, nem félek semmitől és senkitől. Tudom, hová lehet járni, és hová nem, egyedülálló lányként szórakozóhelyekre is csak ritkán és nagy baráti társasággal megyek el. Jó környéken lakom, a házban természetesen van portás, fő a biztonság! Mikor a megasztár döntő után visszamentem, rájöttem, hogy nem akarok állandóan New Yorkban élni, szeretnék minél többet utazgatni, így felmondtam addigi drága lakásomat, és saját pénzen béreltem egy olcsóbb másikat. Igyekszem összébb húzni magam, hiszen a gazdasági válság engem is érint! Sajnos a céges nagy bulikat szüntették meg első körben Amerikában, holott ezeken fellépve én is jól tudtam keresni. Vásárolgatni imádok, de most csak a legszükségesebbekre költök. A pénzemet én kezelem, a szüleim megtanítottak az értékére még kamaszként, amikor mindenféle munkákra küldtek a testvéreimmel, hogy zsebpénzünk legyen, így voltam babysitter, takarítónő, pincérnő. Mielőtt elváltam volna a managementemtől, ők állták minden költségemet, így a lakásomat is, de ez már nincs, meg kell állnom a magam lábán! Tizenhat éves korom óta összespórolt pénzemet élem fel jelenleg. Tudom, hogy egyszer az is elfogy, de bízom benne, mire ez bekövetkezne, már nem lesz többé sem anyagi, sem egyéb gondom, ráadásul meglesz az a jó érzésem is, hogy kőkeményen – tizenkét éves koromtól kezdve - megdolgoztam a mostani sikeremért, nem tettek készen a fenekem alá semmit!

- Érzékeny művészlélekként bizonyára nem lehet még most sem könnyű megélned az egyedüllétet, távol a családodtól, a szerelmedtől.

- Az érzékenységet sosem fogom kinőni, zenészként ennek muszáj bennem lennie. A családom az első, ott az igazi otthonom, ahol ők élnek, de az elszakadás természetes folyamat a felnőtté válásban. A kiskutyám sokat segít nekem érzelmileg, viszem magammal mindenhová. A szerelmem hatodik éve ugyanaz a pasi, de mert a munkája Los Angeleshez köti, így újra távkapcsolatban élünk sajnos. Ez nehéz, de mert szeretjük egymást, nincs baj ezzel, sőt, remek dolog tudnunk, hogy bár megvan a szabadságunk, bármikor számíthatunk egymásra nem csak szerelmesként, de barátként is.

- A családalapítást harminc éves korod fölé tervezed?

- Jóval fölé, hiszen még csak most nőttem fel, most ismertem meg magamat annyira, hogy tudjam élvezni az életemet! Az európai elvárásokkal ellentétben Amerikában az a természetes, hogy az emberek csak akkor házasodnak, vállalnak gyerekeket, ha mind érzelmileg, mind egzisztenciálisan készek rá. Nem csak a pénzről van persze szó, hanem arról is, hogy az ember tudjon jó anya vagy apa lenni. Nem tudhatom, mi lesz tíz év múlva, de szerintem soha nem lesz csak egy otthonom, világpolgárként szeretnék több országban is létezni. A szüleim is így neveltek fel minket, és egész jól sikerült a családi életünk. Nagyon jó testvérek vagyunk az öcséimmel: amikor Viktor a Megasztárban versenyzett, naponta mindent megbeszéltünk, még a magánéleti gondokat is. Ahogy idősödünk, egyre szorosabb a kapcsolatunk érzelmileg, még ha nem is lakunk egymás szomszédságában. Számunkra mindennél fontosabb a család, és nekem is csak olyan férjem lehet, aki el tudja fogadni az ezzel kapcsolatos mentalitásomat. Egy biztos: sok gyereket szeretnék, de csakis akkor, amikor majd száz százalékig rájuk tudok koncentrálni.