Kampányok miértje

Az európai parlamenti képviselőket 1979 óta közvetlenül választják. A hatodik ciklus idén ér véget, és júliusban küldünk el a többi tagországgal együtt - ezúttal 24 helyett 22 - képviselőt újabb ötéves zarándokútra, hogy ott képviseljék hazánkat, és alkossanak olyan törvényeket, amik igenis közvetve befolyásolják mindennapi életünket (lásd keretes írásunkat).

Az Európai Unió minden tagállama maga dönt arról, milyen szabályok szerint választja meg saját EP-képviselőit - csak azt lövik be, hogy mikor (június 4-7) és hogy hány főt (össz. 753). Ekképp az országok felírhatnák egy listára az összes jelölt nevét, és kockadobással kisorsolhatnák az indulókat - senki nem szólna bele.

Csakhogy a tagországok egy ennél sokkal költségesebb, ám ezzel szakmailag körülbelül egyenlő értékű módszert választottak: a belpolitikával kampányolnak azért, hogy ki ne legyeskedjen az országban öt évig. Akik pedig nem a belpolitikát veszik a szájukra, azok nemzetin érdekek védelmét hangoztatják, amire az Európai Tanács (ET) és nem az Európai Parlament (EP) való.

Hogy miért? A válasz egyszerű: ez érdekli az embereket, és a politika nem akar azzal bajlódni, hogy ezt megváltoztassa. Hosszú fáradságos kampányokkal, vándoroktatással, és sorozatos médianyomással rá lehetne venni Európa népét, hogy értelmi, érdemi politizálás alapján válassza meg azokat, akik jövőjüket befolyásolják, de akkor hol maradna a könnyen eladható - ám az embereket egyre inkább kiakasztó -, demagóg, populista politizálás?

A legnagyobb hátránya ennek a folyamatnak az, hogy egyre inkább újakat küldenek be, pedig nem egyszerű megszokni az ottani dolgok menetét, és kiépíteni a kapcsolatokat - amik a visszahívás esetén természetesen elvesznek, és az új delegált kezdheti az egészet elölről. Olajos Péter, volt MDF-es EP képviselő szerint „két-három év kell ahhoz, hogy az ember otthonosan mozogjon a pályán” - tehát ennyi ideig az új delegáltak nem igazán tudják érvényesíteni szakértelmüket.

Szerte az EU-ban

Annyi bizonyos, hogy nálunk a legtöbb párt meg se próbálja annak a látszatát kelteni, hogy az EP választás az EU-ról szól, de mi a helyzet a többieknél? A HírExtra górcső alá vette a kérdést.

Romániában szintén ismert politikai személyiségekkel kampányolnak a szavazatokért és a listákat is ők vezetik- bár az ottani magyarság értelmesebb az itthoninál, ugyanis a kisebbség közös listáját három jelenleg is EP képviselőként tevékenykedő jelölt vezeti, élükön Tőkés László bíborossal.

Franciaországban sem áll túl jól a széna: Daniel Cohn-Bendit, az EP-s zöldek vezére szerint „a francia politikai pártok többsége még látszólag sem Európáról kampányol, hanem Sarkozy-ellenes szavazást kíván rendezni az EP választáson” - de a Sarkozy-t támogató párt sem mutat túl nagy hajlandóságot az EP hangoztatására.

Csehek is

Csehországban a két nagypárt egymás lejáratásával van lefoglalva, miközben előkerült Lisszaboni Szerződés ratifikálásnak kérdése is. A helyi viszonyokat jól jelzi egy utcán megkérdezett férfi véleménye: Az EP választásokon azért fogok a Civil Demokratákra szavazni (jelenlegi ellenzéki nagypárt - a szerk.), mert túl magas a villanyszámla, és a feleségem nem tudja nézni a szappanoperáját.

Olaszországban például az EP választásokkal egy időben rendezett helyi milánói tartományi választás is lesz, és az EP kampányt inkább ennek a felfuttatására próbálják használni. A svédeknél viszont az energiabiztonságon és a klímabiztonságon van a hangsúly - amik azért elég globális problémák.

Anglia botrányokban

Angliában a költségtérítésekről kirobbant botrány nagyban befolyásolni fogja az Ep választásokat is, és akarva-akaratlanul belpolitikai szájízt adva az egész voksolásnak. Belgiumban pedig két ex-miniszterelnök csap össze a legnagyobb listák élén - igen nagy belpolitikai színezetet adva a dolognak.

Németországban is megy az egymás gyalázása, igaz ott képesek kifejezetten vicces plakátokkal megoldani ezt. Spanyolországban pedig egy egyre emelkedő centralista párt próbál beállni a két nagypárt acsarkodása közé. A gazdaságilag nem épp független Máltán a köztes út érvényesült: a helyi erők a gazdasági világválságot EP szinten oldanák meg, és ezért kampányolnak.

Észtországban viszont egészen más a helyzet: ott egy politikai egyezmény körvonalazódik, amely szerint nem lehetne lejáratásokkal és populista jelszavakkal élni egyik párt EP kampányában sem, hanem programokról és ideákról kéne kampányolni, és érvelve vitázni. Írországban pedig meglepően értelmesnek nézik a választót: majd minden párt megpróbálja elmagyarázni a választóinak a részletes EP programot, s azt, hogy ez miért is jó nekik.

Pedig...

Pedig az EU megtett mindent, hogy népszerűsítése a választások jelentősségét: 18 euró milliós kampányával - amely választókként 5 eurocentet jelent - először kezdett közös, átfogó, 34 nyelven terjesztett kampányba, amelyben az óriásplakátok és a tévés-rádiós sportok ugyanúgy szerepet játszottak, mint a twitteren, a youtube-on, vagy a facebookon nyomatott ötletes szövegek és videók - nem beszélve a saját weboldalról. De valahogy mégsem tudta elérni a választók többségét - egy felmérés szerint a választásra jogosultak mindössze 34%-a fog az urnák elé járulni, és ez még egy pozitívnak számító előrejelzés volt.

Ez egyrészt az emberi közöny, másrészt az országos politika hibája: északon kívül majd mindenhol a belpolitika kap nagyobb szerepet, és az emberek nagy része azt se tudja, hogy az EP-t eszik-e vagy isszák. De amíg a belpolitikai kérdéseket egy EP választással el lehet dönteni, addig a nagypolitika nem is érdekelt ennek megváltoztatásában - még ha a realitás és a józan ész egészen mást is mondatna.