Mit szól Magyar Bálint további oktatási reformelképzeléseihez?

A módosítás egyik eleme a nyolc osztályos gimnáziumok megszüntetése. Ez egy nagyon erőteljes visszalépés a rendszerváltás elveitől, amely a sokszínű oktatási rendszert pártolta. Ennek a visszalépésnek a hátterében valószínűleg az a tévedés áll, amely szerint a nyolc évfolyamos gimnáziumok kizárólag elitképzők. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ezek az iskolák jó terepei a diákok számára is, akik lassabban haladnak a tanulással, de másképpen nem tudnának hozzájutni a magas szintű érettségit jelentő tudáshoz.

A másik elem az, hogy azon intézményekben, amelyekben általános iskola és gimnázium, vagy szakközépiskola van, kizárólag nem szakrendszerű oktatás folyhatna. Volt már ilyen ötlete Magyar Bálintnak 2003-ban, minisztersége idején, amikor azt mondta, hogy legalább 50 százalékban legyen nem szakrendszerű oktatás. Akkor a szakma teljes egyetértésével sikerült megálljt parancsolni, s lett helyette legfeljebb 50 százalék.

A jelenlegi törvénytervezet azt jelentené, hogy azon szülők és gyermekek, akik közelében csak 12 évfolyamos iskola van, s nem csak a készséget, de a tudást is nagyra értékelik egy tudásalapú társadalomban, nem mondhatnák azt, hogy nekik nem kell a kizárólag nem szakrendszerű oktatás 1-6. évfolyam között.

Mindemellett a javaslat a nevelőtestületek döntési kompetenciáit, lehetőségeit nullára csökkenti. A PDSZ éppen a rendszerváltás szabadelvű oktatáspolitikája mentén kifogásolja a javaslatot.

A nyugati társadalmakban ráadásul az ilyen intézményrendszert leginkább az olyan diákok számára működtetik, akik nehéz szociokulturális környezetből érkeztek – és nem vált be… Azt is kérjük ezért az oktatási kormányzattól, hogy mielőtt egyáltalán megfontolnák a támogatását, nézzék meg, hogy melyek azok a régiók, közösségek Magyarországon, ahol csak az ilyen iskolatípus elérhető.

A dolog ráadásul munkajogi szempontból is aggályos. A tanítók és kötelező továbbképzésben részt vevő tanárok kiszorulhatnak az évfolyamokról. Szakmai szempontból, ha nem szakrendszerű oktatás folyik, akkor a tananyagot nem tudják átadni olyan mértékben, amilyenben kellene, s a későbbi évfolyamokra maradna ennek a pótlása. Ezzel a lassabban haladók még nehezebb helyzetbe kerülnének.

Vannak olyan iskolák, jellemzően magán-, vagy alapítvány intézmények, amelyek ehhez hasonló oktatási programmal dolgoznak.

Így van, de az egyik hírbe került ilyen típusú iskolában kilenc gyerekre volt jóval több tanár, mint az általános típusú oktatásban. Ha ez a követendő modell, akkor ahhoz megfelelő számú pedagógust is kell biztosítani, különben nem fog működni. Egyelőre az országos oktatásban a kilenc fős osztályok és az elegendő pedagógus az álmok kategóriájába tartoznak. ez több százmilliárd forintos beruházást igényelne.

Ha van egy kísérlet száz fehér egérrel, s akkor az eredménye más lesz, ha ugyanahhoz a kísérlethez van ötven fehér egerünk és 50 macskánk… Így sokkal rosszabb eredményt is hozhat, mintha nem nyúlnának hozzá.

Pedagógusszám növelésével, a hetedik osztályt immáron szakrendszerű képzésben kezdő, de lassabban haladó diákoknak kisebb lenne a hátránya?

Inkább az első hat évfolyamon kellene biztosítani jóval kisebb osztálylétszámokat. Ekkor megvalósulhatnának a nem szakrendszerű oktatás előnyei is. Egyelőre azonban csak a hátrányaival szembesülünk.

A tervezet tehát ebben a formájában rossz, vagy az alapelvvel van baj?

Európai Uniós alapelv a szubszidiaritás elve, azaz hogy a döntések azokhoz közel történjenek, akikre vonatkoznak. Most törvénnyel akarják meghatározni, hogy az 5-6. osztályban milyen oktatás legyen. A PDSZ azt mondja, hogy inkább a nevelőtestületek és a szülők együttműködését kellene erősíteni abban, hogy el tudják dönteni: jobb-e az, ha az adott közösség iskolájában szakrendszerű oktatás folyik, s ha igen, akkor milyen arányban. Ezt a helyi közösségekre kellene bízni, ma pedig nem hogy nem bízzák, de tiltanák a szakrendszerű oktatást, ami nem elfogadható.

Szépségdíjas elem, ami az 1988 előtti állapotok gondolkodásmódját idézi. Nem is érthető, hogy a házi feladatok feladását is szabályozni akarják. Idézem a törvénytervezet szövegét: „az első-hatodik évfolyamon a tanítás nélküli heti pihenő napokra és tanítási szünetekre nem adható kötelező írásbeli feladat.” Aki ezt mondja, az valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy mi a házi feladat szerepe az oktatásban, nem hallgat azokra a szakértőkre, akik azt mondják, hogy ha a gyerek nem foglalkozik minden nap az idegen nyelvvel, akkor sokkal nehezebb helyzetbe kerül. Ironikusan mondom, hogy elfelejtették megtiltani a hétfői számonkérést, hiszen ha hétvégén nem foglalkozik a gyerek a feladataival, akkor hétfőn felkészületlenül megy be az iskolába, sem korrekt ilyen esetben számon kérni. De ez természetesen csak irónia.

Tehát egy tévedésben van Magyar Bálint, elfogadás esetén pedig az oktatási kormányzat?

Egyfajta szemléletből nem téved, azonban nem korrekt. 2003-ban, amikor csökkentették a diákok kötelezően iskolában töltendő idejét, akkor a diákok túlterheltségével érveltek. Azt is mondták, hogy az iskolán kívüli oktatási tevékenység jelentősége megnő. 2003 és 2008 között kivonták közel az összes forrást, amely finanszírozhatná az oktatási intézményen kívüli oktatási, nevelési formákat. Már a házi feladatok feladásának lehetőségét is szigorítják. Ez pontosan azoknak a gyerekeknek árt, akikre hivatkoznak. Ha a család nem kéri számon a napi tananyagot, a gyerek még kevésbé lesz motivált.

Van egy érdekes mondat, ami az egyik napilapban jelent meg: „A cél megmaradt: megakadályozni a legjobbak korai kiválogatódását. A hat- és nyolcosztályos évfolyamos gimnáziumok lefölözik a jobb teljesítményű diákokat, tovább mélyítve az iskolák közötti különbségeket.” Ez elég furcsán hangzik.

Ez akadályozza a társadalmi mobilitást, így esélye nem lesz egy tehetséges, de szegény környezetből induló gyereknek arra, hogy az elitbe kerüljön. Az idézett mondat ráadásul túlmegy a törvénytervezeten, mert ez a hatosztályos évfolyamot még nem támadja.

Egyfajta egalitárius oktatáspolitika jelenik meg a törvénytervezetben, mindenkinek legyen egyforma, de azt tudjuk – s nem csak a szocializmusból, hanem nyugati tapasztalataink is vannak –, hogy az egyformaságra való törekvés lefelé visz, különösen, ha a feltételek ráadásul egyre romlanak; iskolákat zárnak be, egyre magasabbak az osztálylétszámok.

Ha valaki tudatosan cselekszik így, akkor az teljes mértékben elfogadhatatlan, ha meg nem tudja, hogy mi a cselekedet következménye, akkor nem kellene törvénymódosításokon gondolkodnia.