A tervezettnél jóval hosszabb ideig tartó washingtoni egyeztetés zárt ajtói mögül mindkét vezető mosolyogva lépett elő. A „palesztin narratívával” sok elődjénél fokozottabban azonosuló amerikai elnök a találkozó utáni sajtótájékoztatón majdnem ugyan azzal a kilégzéssel adott hangot a gázai humanitárius krízisnek, amivel a Negevben található izraeli települések biztonsági helyzetét darálta el. Lehet ennyire nem lett volna „korrektül elfogulatlan”, de megoldás-orientáltabb az biztos, ha inkább arra világított volna rá, hogy a gázai civilek nélkülözésének egyedüli oka, hogy otthonukat egy erőszakos iszlám mozgalom használja harcműveleti területül. Netanyahu derűjének pedig az lehetett az oka, hogy úgy gondolta, helyjel-közzel, de sikerült újból Obama és a világ tudtára adni: Izrael készen áll a Palesztin Autoritással való béketárgyalások újbóli felvételére.

Interpretációs problémák

A találkozón természetesen különösen nagy súlyt kapott a kétállamiság elve, ám az arab sajtó szerint Netanyahu nem adott egyértelmű fogódzkodót, ami alapján meg lehetne állapítani, menyire elkötelezett egy szabad és független Palesztina ügyével kapcsolatban. A valóság az, hogy Netanyahu elmondta Obamának: Izrael nem akar a palesztin nép felett „uralkodni”, sőt kifejezetten érdekében áll, hogy létrejöjjön egyfajta összehangolt és cselekvőképes önigazgatás. Ahhoz hogy a béketárgyalások megkezdődhessenek, a palesztinoknak a Gázai övezet demilitarizálása mellett, egy másik feltételnek is eleget kell tenniük:

„Ha újra tárgyalni akarunk, úgy gondolom, a palesztinoknak el kell ismerniük Izraelt zsidó államként és lehetővé kell tenniük, hogy Izrael gondoskodhasson a saját biztonságáról” – mondta Netanyahu. A sokak által csak a „béke egyetlen akadályaként” emlegetett Likudos vezető ezután kijelentette azt, amit a legtöbb arab elemző egyszerűen képtelen volt a saját jelentésének és jelentőségének teljességében értelmezni: „Ha ezek a körülmények teljesülnek, szerintem nyélbe üthetünk egy olyan megállapodást, melynek keretein belül palesztinok és izraeliek élhetnek egymás mellett.

Amiről nem volt szó

A találkozó utáni szűkszavú beszámolókból sajnos nem derült ki, hogy az amerikai elnöknek egyértelműen tiszta-e, hogy a békefolyamatok legnagyobb akadálya nem az izraeliek telepes aktivitása, vagy hogy milyen politikai irányelveket követ a jeruzsálemi kormányzat, hanem az, hogy a palesztin döntéshozatal egyszerűen működésképtelen a Hámász okozta keserű polarizáltsága miatt. Ráadásul Obama eddig egyetlen elvétett próbálkozást sem tett arra, hogy nyomást gyakoroljon Abbas-ra, azután, hogy az eddig relatíve mérsékelt palesztin vezető nemrég kijelentette: soha nem fogja Izraelt zsidó államként elismerni.



Azután, hogy a múlthéten a Vatikán süket konoksággal szajkózta keresztbe-kasul egész Izraelt, most Obama sem tudott elszakadni – akár csak egy pillanatra sem – a kétállamiság egyenlőre oly távoli víziójától: „Nem csak a palesztinok, de az izraeliek és az egész világ számára fontos, hogy megvalósítsuk a kétállamiságot, melynek folyománya képen biztonságban és békében élhetnek palesztinok és izraeliek egymás mellett” – mondta Obama. A kijelentés fogadtatása Abbas környezetében természetesen pozitív volt, az egyik főtanácsnok, Nabil Abu Rdainah szerint az amerikai elnök elkötelezettsége „nagyon bátorítónak”, míg Netanyahu „mellébeszélése” „kiábrándítónak” értékelhető.

Palesztin államot, de milyet?

Az, hogy a Fatah kiábrándulásához már ennyi is elég, teljes valóságában fedi fel az egyszerű tényt: a palesztin partnerség egyetlen egy lábon álló dolog. Ahelyett hogy a szívére venné mennyire golyó lyuggatta a követeléseinek elvi alapja és teljes bedobással próbálna fair alkuba bocsátkozni, veszélyes „minden vagy semmit és lehetőleg azonnal” képtelenkedésbe kezd, amihez egyenesen Obama vállalta a garanciát. Minden esetre rajta is fog csattanni, az ésszerűen be nem látott békenapirendjével csak maga ellen hangolja az egész térség közvéleményét.

Egy „Hámász vezette Palesztina” és a „kétállamiság mellett való izraeli elkötelezettség” között semmi féle szinonímia nem áll fenn. Netanyahu óvatos manőverezését még is úgy rótták fel az elemzők Izrael számlájára, mintha ők nem tudnák, hogy egy elsietett fejbólintás máról-holnapra egy olyan Palesztinát eredményezne, melynek első dolga lenne stratégiai egyezségre lépni teszem azt Iránnal, majd a forradalmi gárdistáknak épp csak a kertjük végébe kellene kisétálni, hogy a környező dombtetőkről ráláthassanak Tel-Aviv repülőterére, lakóházaira és kormányépületeire. Izrael garanciákat akar, ám az a Palesztina-csekk amit Obama gyűröget, teljességgel fedezetlen.

Nem tartott elég sokáig a Gázai krízis?

A január 18-ával életbe lépő tűzszünet óta, az Izraeli Védelmi Erők először hajtottak végre katonai akciót a Gázai övezet iszlám milicistái ellen azt követően, hogy egy a térségből kilőtt kasszám csapódott az izraeli Sderot városának belterületére. A rakéta éppen két családi ház között robbant fel súlyosan megrongálva az épületeket. Az egyik repesz, egy éppen otthontartózkodó 18 éves fiú hátába fúródott bele, akit azonnal korházba szállítottak. Amíg az egész világ Obama „történelmi megállapodásáról” beszél, és arról, hogy vajon miért ilyen gonoszok az izraeliek, hogy ennyire nem akarják a békét, szinte semmit nem hallunk arról, hogy Sderot gyakorlatilag két hónapja tűz alatt van tartva. Hogy mi ebben ennyire idevágó? Hogy korábban itt is egyfajta Izraelre erőszakolt egyezség történt, ez ugyan még nem béke, „csak” fegyverszüneti megállapodás volt.



A Sderot-i lakosokon kívül mindenki más – ha egyáltalán beszél róla – a telefonbetyárkodással egy kategóriában tárgyalja a problémát. Nissim Peretz, az egyik megrongálódott ház tulajdonosát és családját az utolsó pillanatban érte utol a „vörös jelzés”, a becsapódás utáni első percekben keserűen fakadt ki a kiérkező újságíróknak: „Nem kellett volna addig kivonulnunk Gázából, amíg véget nem vetünk ennek. Ma újra mi fizettünk azért a hibáért, amit az előző kormány vétett a választási hajrá miatt”. Pontosan ez az, amiért most jobboldali kormány van hatalmon, most Netanyahu fogja elvinni a balhét, még ha a következő négy év – ha kihúzza Obama addig – nem is lesz olyan szép fejezet az Izrael-Amerika családi albumban. Hát aztán? Láttunk már ilyet is…