Derült égből atomrobbantás

Észak-Korea nagy hatótávolságú ballisztikus rakétájának kilövése óta nem nagyon hallat magáról - legalábbis nem akkora mértékben, amire a nemzetközi közvélemény felfigyelne. Az akkori rakéta teszt - ami saját képzelgése szerint műhold-fellövés volt - másodjára már remekül sikerült, így gondolta megpróbálja ugyanezt egy földalatti atomrobbantással is.

Ugyanis az első atomrobbantás 2006-ban csupán részleges sikert hozott - ahogy a Taepodong-2 balul sikerült első indítása is -, és a nemzetközi visszhang is durvábbra sikeredett, mint azt Észak várta.



De ha a rakétával másodjára összejött, akkor az atomrobbantással is össze fog - gondolhatta Kim Dzsong Il, kedves vezér, és igaza lett. Ugyanis akkorát pukkantottak, hogy azt az orosz hadsereg megfigyelő állási is érzékelték, hisz az esemény 4,7-es földrengést okozott - a robbantás ereje az oroszok szerint 20 kilotonnányi volt, a jelek szerint pedig a projekt teljes sikerrel zárult.

Ám, hogy az eseményt még csak véletlenül se lehessen félremagyarázni, egy órával a robbantás után egy (egyes források szerint két) kis hatótávolságú rakétát is teszteltek - ami akár az egy órával ezelőtti esemény főszereplőjét is magával vihette volna.

Dermesztő atomtélben

Észak-Korea annak ellenére megszakította részvételét a hatoldali tárgyalásokban és újrakezdte atomprogramját, hogy az ENSZ súlyosabb szankció helyett - Oroszország és Kína nyomására - csak egy egyszerű dá-dával illette a másfél hónapja kilőtt „műholdat” - azonban ilyen gyors „újraindulást” senki sem várt.

Bár ezt a kilépés dolgot nem kell teljesen komolyan venni, hisz Phenjan taktikáját ismerve némi engedménnyel újra tárgyalóasztalhoz lehetne ültetni - valószínűleg ez is az egész célja. Csakhogy a két kísérlet egyértelmű, fenyegető jelzés volt a világ számára: Észak-Korea képes komoly dolgokra, így nem árt komolyan venni, esetlegesen komolyabb engedményeket emlegetni számára.



Habár a kedves vezető célja nem csak a jobb alkupozíció kiharcolása, hanem saját státuszának bebiztosítása is volt, sikerült elérni azt, amit eddig nagyon sok mindennek - madárinfluenza, kalózhelyzet, saját rakétája - nem: a Fehérházban, az ENSZ Biztonsági Tanácsában, Oroszországban, Dél-Koreában és Japánban egyaránt megvadult patkányokként rohangásztak a katonai szakértők, és mindenhol rendkívüli gyűléseket hívtak össze. Hogy ezek döntése mi lesz, azt még nem tudni, de az államok vezetői viszonylag gyorsan kommentálták az eseményeket.

Obama szerint például „az észak-koreai nukleáris -, illetve rakétakísérletek súlyos aggodalomra adnak okot minden ország számára, és cselekvésre kell, hogy sarkallják a nemzetközi közösséget”, míg Japán megelégedett egy „elfogadhatatlan lépés”-sel. Ezt tetézi Washington közleménye, amely szerint Phenjan tettei "fenyegetést jelentenek a békére", "Észak-Korea szándékosan és meggondolatlanul kihívást intéz a nemzetközi közösséghez. Magatartása növeli a feszültséget, és aláássa a stabilitást Északkelet-Ázsiában". Érkezett még szöuli, francia, brit sőt magyar kommentár is, amik semmi újat nem mondtak, ellentétben Kínával, aki még mindig a hatpárti egyeztetés legfőbb érdekeltje, és szólamai szerint ekképp is fog cselekedni.

Az viszont kifejezetten érdekes "pletyka", hogy Szöuli források szerint Phenjan előre értesítette Washingtont és Pekinget a hétfőn végrehajtott föld alatti atomrobbantásról. A szöuli elnöki hivatal egyik illetékese közölte, hogy Phenjan előre értesítette az Egyesült Államokat. A névtelenül nyilatkozó tisztviselő azt nem tudta megmondani, hogy Washington továbbította-e az információt térségbeli szövetségeseinek, vagy hogy Phenjan bármely más országgal is kapcsolatba lépett-e. A Yonhap dél-koreai hírügynökség viszont meg nem nevezett kínai diplomáciai forrásokra hivatkozva jelentette, hogy Phenjan Pekinget is előre értesítette az előkészületekről. Részletek nem ismeretesek, és az sem derült ki a jelentésből, hogy Peking milyen csatornákon keresztül kapott értesítést.

Mit van mit tenni?

Valljuk be, ezek azért csúnya dolgok: fenyegetés a békére, kihívás a nemzetközi közösséghez, az ENSZ-BT határozatának megsértése - és ezekért bűnhődni is szokás. Csak kérdés, hogy miként? Jó, tegyük fel Obama nemzetközi közösség-összefogása nagyjából összejön és újabb súlyos szankciók lépnek hatályba Észak ellen.

Ezzel azonban az ottani vezetés csak még agresszívabb lesz, ráadásul annyira nagyon nem érintené meg az amúgy is éhező népet, és recsegő gazdaságok: az utóbbi években remekül ráálltak arra, hogy bizonyos államokkal mindenféle embargó ellenére tudjanak jövedelmező üzletet bonyolítani. Ráadásul az ENSZ se tehet semmit, hisz Kína vétójával minden komolyabb megfedési kísérletkor számolnia kell.

Nemzetközi elszigeteltség, embargók, nemzetközi nyomás: ebből Észak már annyit kapott, hogy kezd rá immúnissá válni - az engedmények pedig kölcsönös engedményeket nem, csak további követelést szülnek. Megtámadni meg nem lehet, hisz hatalmas hadseregét az összesített erők minden bizonnyal szétvernék, de az előtte képes porrá rakétázni déli szomszédját, és Japán egy részét.

Így a mostani képlet szerint Észak bármit megtehetne, már ha nem az engedmények kizsarolásán fáradozna - hisz azt neki is tudnia kell, hogy van egy pont amit nem léphet át. Phenjan jelenleg láthatóan ezt a pontot keresi, amit az atomrobbantással talán meg is talált. Ám ha ez sem az a bizonyos pont, akkor vajon hány ember életét kioltó cselekedet kellene hozzá, hogy Észak végre-valahára megtalálja?