Ő kezdte, azzal hogy visszaütött...

Csád, a legtöbb afrikai országhoz hasonlóan nem egy békés hely. Katonai rezsimek és felkelők váltják a korrupt-demokratikus kormányokat - vagy épp fordítva. Emiatt mindig van elég engedetlenkedő ahhoz, hogy egy jó kis lázadó mozgalmat össze lehessen dobni, és mindig akad egy „kedves” országszomszéd, aki hajlandó az ilyeneket pénzelni. Valami hasonló miatt tört ki a Csád-Szudán háború 2005 végén, amely a mai napig tart.

A probléma a szudáni észak-déli ellentétekben gyökeredzik, ugyanis a Csádi kormány, nem muzulmán fekete-afrikai lakossága révén a déli régiót támogatja, amely nem tetszett jelenleg uralkodó északnak, így elkezdte támogatni a csádi lázadókat. A probléma csak tovább növekedett, amikor a dárfuri konfliktus kirobbanásával százezrek kívántak átmenekülni Csádba, amely túlsúlyt az ország egész egyszerűen nem bírt el - ám szudáni kormány semmit sem tett a menekültek hazahívásáért. Végül 2005 december huszonharmadikán, egy békés karácsony-előtti napon Csád hadat üzent Szudánnak.

Áttört probléma

Azóta történt pár békekötés, de nagy változás nem állt be - talán egészen mostanáig. Az alaptaktika az, hogy Szudán a csádi lázadókat, Csád pedig a JFM-et (Igazság és Egyenlőség Mozgalom) támogatja, és ezekkel felváltva mérnek csapást a másik hivatásos haderejére. A hónap elején Csád-ellenes lázadók törték át a határt, és nyomultak elég mélyen Csádba, de a hadsereg visszaverte őket, sőt átlépett a határon és lebombázta a lázadók szudáni erődjét, valamint ejtett több száz foglyot is. Ez a majd mindennapos határsértés egyelőre válasz nélkül maradt, de a JFM kihasználta az alkalmat.

Sokak szerint Csád hathatós támogatásával a JFM hetven teherautóval megindult a dárfuri kormányerők ellen, és viharos sikert aratott: három órás harc árán elfoglalta a terület egyik nagyobb városát, valamint majdnem bevették Umm Barut is - mindkét oldalon több tucatra rúg a veszteség-lista.

A szudáni kormány válaszlépéseket emleget, de a régiót a nagyobb városokon kívül a JMF és egy másik Szudáni kormány ellenes, ám Csád befolyásától is távol álló lázadó-szervezet, az SLA uralja - így bombázók küldésén kívül nem tud sokat tenni, de azok nem érnek el számottevő eredményeket. Minden esetre a harcok helyett most halotti csend honol a térségben, amit csak a JFM hangaj szakít meg: összeállna a helyi elnök-ellenes erőkkel (többek közt az SLA-val), és új JFM-ként elsöpörnék a kormányerőket. Ez azért is félelmetes vízió, mert  ha a JMF-nek további sikeres városostromai lesznek, akkor könnyen megtörhet az évek alatt kialakult „erőegyensúly” - aminek hatására ismét állandó lehet a vérengzés. Ráadásul a lázadó szervezetek eddig tizen tíz különféle célért harcoltak, így eléggé kétséges egy hosszútávú szövetség megléte - hisz az elnök távoztával bizonyosan egymásnak ugranának.

Szudán egyéb problémái

Pár hónappal ezelőtt a Hágai Nemzetközi Bíróság elfogató parancsot adott ki Omar Haszan Ahmed el-Besír, Szudán elnöke ellen, aminek hatására az elnök kiűzte a Hágát támogató országok segélyszervezeteit az országból. Bár sokan humanitárius katasztrófát jósoltak (a jelenleginél is nagyobbat), azonban más országok segélyszervezeti gyorsan átvették a távozók munkáját - azonban a tapasztalat és a kapcsolatok hiánya érezhető. A régiót elviekben valamiképp normalizálódó békeszerződést is felrúgták az ítélet miatt, így a harcok is újult erővel dúlnak - amibe a JMF csapatai erőteljesen beleavatkozhatnak. A térségben nemzetközi békefenntartók, és francia idegenlégiósok is tartózkodnak.

Tovább nehezíti az ország helyzetét a jelenlegi népszámlálás ügye is, amit a 2010-es választások okán rendeltek el. E szerint a déli autonóm országrészben 8,260,490-en élnek - azaz a lakosság 21 százaléka -, és még mintegy 520,000-en vannak, aki bár délieknek mondják magukat, de északon élnek. A déli önkormányzat szerint viszont ez a szám jóval több: a lakosság mintegy 33 százaléka él délen. Ez nem csak azért fontos, mert így dél hátrányba kerülne a 2010-es választásokon, hanem jócskán gyengítené azt a népszavazást is, amelyet 2011-ben tartanak dél elszakadásáról.

Hogy a régió sorsa mi lesz, azt nem tudni, de egyre több a vészjósló előjel, ami egy közelgő összeomlást jövendöl meg. A hadsereg a lázadók ellen tehetetlen, Európa terroristának bélyegzi a muzulmán kormányt, aki viszont biztos nem foglya szó nélkül hagyni a 2011-es elszakadást. Elnök-ellenes szavakat már északon, a muzulmán lakosság közt is hallani, amire eddig nem volt példa. A nép reménye egyedül a jövő évi választás lehet, ami talán új irányt adhat az országnak.