Mint arról a Der Standard című osztrák lap internetes portálján (www.derstandard.at) beszámol, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói azért kísérleteztek a FOXP2 génnel, mivel az "beszédgénként" vonult be a köztudatba. 1998-ban fedezték fel egy londoni család genetikai vizsgálatakor. Számos családtag beszédzavarban szenved, és mindannyiukban a FOXP2 mutációja lelhető fel.

A FOXP2 számos más gerinces genetikai állományában is megtalálható, így a csimpánzéban is. Az emberi változat pedig csupán két aminosavban különbözik attól - tehát ennyin múlna a beszéd képessége? Legkönnyebben úgy lehetne erre választ kapni, ha emberekbe állati FOXP2-t ültetnék, ez azonban tilos. A lipcsei kutatók tehát fordítva próbálkoztak: olyan laboratóriumi egereket állítottak elő, amelyek tartalmazták az emberi beszédgént, majd hónapokon át figyelték őket.

Ezalatt meglepő jelenségeknek lettek tanúi. A Cell című szaklapban arról számolnak be, hogy az emberi FOXP2-vel rendelkező egerek agya olyan változásokon ment keresztül, amelyeket korábbi kutatások az emberi nyelvvel hoztak összefüggésbe. Ezen kívül azok a kisegerek, amelyeket eltávolítottak az anyai fészekből, az ultrahangtartományban jóval különbözőbb hangokat adtak ki, mint "normális" fajtársaik. Ettől eltekintve teljesen átlagos, egészséges egereknek bizonyultak, mindennemű feltűnés nélkül.

Még nem tudni eleget az egerek kommunikációjáról ahhoz, hogy e változások jelentőségét meg lehessen ítélni - mondta Wolfgang Enard társszerző. Jelenleg még csak azt lehet találgatni, hogy a FOXP2 mutációi milyen hatással lehettek az evolúcióra.
A lipcsei paleogenetikusok azonban egyben már biztosak: a neandervölgyi ember genetikai elemzése kimutatta, hogy rokonaink is az emberi FOXP2-verzióval rendelkeztek.