Gyurcsány és a nagy visszatérés?
Felröppent belső hírek szerint Gyurcsány Ferenc Németországba utazott lányához, és egészen június 10-ig ott is marad. Ami azt jelenti, hogy nem lesz itthon június 7-i EP választásokkor. De ha őt nem érdekli az egész, akkor kit érdekeljen?
2009. június 3. szerda 17:00 - Pásztor Balázs
Egy ország felépítésében ugyanúgy, ahogy egy vár esetében, van egy ember, aki az összes ottani munkálatért felel - egyikben ez a miniszterelnök, míg a másikban a főépítész. A két művelet hasonlósága korántsem merül ki ennyiben, sőt egymással nagyon is egybevág. A feladat sikerre viteléhez csapatmunka és szakemberek szükségesek, nem szabad semmit sem elsietni, rossz alapozásnál pedig az egész összedől. A különbség talán csak annyi, hogy a főépítész hosszú évekig tanulta a szakmáját...
Szakmai szemmel
Gyurcsány Ferenc főépítész fejébe húzta biztonsági sisakját, megigazította szemüvegét, majd ismét szemügyre vette a vár legmagasabb, épp düledező tornyát. Húzott pár vonalat az előtte heverő műszaki rajzra, elvégzett pár alapvető számítást, majd ceruzájával megkocogtatta, jelenleg fémesen csendülő kobakját. Itt valami elromlott - konstatálta magában. Lemondóan megrázta a fejét, hóna alá kapta vázlatait, majd elindult a főnökség felé. A torony árnyéka kis kihagyással követte, ahogy a vetítője által a földre állított 180 fokos tartása egyre inkább csökkenni kezdett - tetején lévő szegfűs lobogóba bele-bele kapott a szél.
Mindenki azt mondja, hogy a cement miatt romlott el az egész. Hogy nem kellett volna kitálalni - kezdte elemezni magában az elkerülhetetlen bedőlés okait. De hát ez volt az igazság. „Eddig igazi cement helyett olcsó sódert használtunk, hogy az építészek kedvükre szórakozhassanak a bordélyházakban és kocsmákban. Tudjuk, hogy hiba volt mindenkit átkúrni, de már ennek vége. Ezentúl jól fogunk dolgozni” - emlékszik vissza saját szavaira.
Erre az építők nemhogy hálásak lettek volna, hogy mi a narancsos lobogóval ellentétben őszinték vagyunk, inkább elkezdtek lelketlenkedni. A lelketlen munkából viszont sosem épül jó vár - és ennek meglett az eredménye. Mindezt miért? Mert az építők hinni akarnak abban, hogy a másik nem ilyen. Pedig az. És eme naiv hit miatt omlik össze egy régen oly szép torony... no de nembaj, majd lesz másik.
Az irodában
Hallotta gerendák repedését, és a mázsás terméskövek zúdulását, amint belépett a Gyűlés ajtaján. A Gyűlés volt az, akinek a főépítész felelősséggel tartozik, és aki miatt épül-szépül az egész vár. Szépen, kényelmesen leült az asztalhoz, megfirkantotta lemondó levelét, precízen behajtogatta, majd várta, hogy a viaszba nyomott pecsét megszáradjon. Tudta jól, hogy távozása után nincs megfelelő szegfűs - vagy akár madaras - főépítész-jelölt, és hogy ez tovább fogja omlasztani a tornyot, de úgy tippelt, hogy legalább a vár többi része megmenthető lesz. És a biztonság kedvéért mellé helyezte első számú segédjét is, csak hogy ne maradjon le a szakmai eseményekről.
Sőt, úgy gondolta, hogy ő maradhat majd a szegfűsök első embere, de hamar belátta, hogy az egész leendő torony-maradéknak jobb, ha ő egy ideig háttérbe vonul. Az új főépítész - aki csak hivatalosan nem viselte a szegfű és a madár címereit - kemény volt, sanyargatta az építőket, de legalább rendbe rakta a cement-állagot. Pont ahogy tervezte. Merthogy háború volt a világban és ez kihatott az építőanyagra is. Meg megjelent pár kopasz fanatikus a vár tövében, akik semmit nem értettek az építészethez - de ez mellékes.
Úton, más várakban
Lemondása után hallotta, hogy az építészet hullámai összecsapnak a feje felett, de a látványos kilépő után gondoskodott arról, hogy őt már ezekkel ne hozzák összefüggésbe, hanem személye a jótékony feledés homályába merüljön. Mint azt a naplójában is kódnyelven megjegyezte: „A közélet első vonalából visszahúzódtam. Persze figyelem, hogy mit tesz a kormány, mit mondanak, csinálnak a pártok. Találkozom emberekkel, beszélek velük, tájékozódom. Olvasom, hallom, hogy van, aki ennél aktívabb szerepet szeretne látni tőlem. Én ebben a helyzetben a visszafogottságot tartom magamra számára követendőnek.”
Összepakolt hát és elindult vendégségbe lányához, ki egy messzi, valamilyen „burg” nevezetű helyen tanul épp. Sisakját kalapra cserélte, majd kényelmes léptekkel a várkapuhoz sétált. Mögötte a torony épp zúdulóban volt, tudta, hogy pont akkor fog hatalmas robajjal leérkezni, amikor ő idegen honban lesz. A megtörténtek után pár napig ott is marad majd - hogy a por elültével visszatértekor tisztán meg lehessen szemlélni a maradványokat -, majd mivel újra főépítész fog kelleni, nyájasan közölni fogja: „Látjátok mi történik, ha én nem vagyok itt?”