Könnyeinkkel küszködve azért beismerhetjük, nem ért minket váratlanul hétvégi megtérése a feljebbvalóhoz. Hosszú agóniájában, már látszott, elkerülhetetlenül sodródik a sötétségbe.

Kedves gyászolók! Barátok és ellenségek!

Kérlek titeket, emlékezzünk a Szabad Demokraták Szövetségére! Emlékezzünk a pártra, mely rendszerváltóként hatalmas tömegeknek volt támasza! Emlékezzünk összes látható és háttérbevonult vezetőjére valamint aktivistájára, emlékezzünk az őt támogató vállalkozókra - legfőképp a Strabagra, amely sokak szerint feketén jutatott pénzeket a pártnak, pedig dehogy.

Igen, tudom, vagytok néhányan, akik azt gondoljátok, hogy drága SZDSZ-ünket nem is Magyarországról, de külföldről irányították. Ezek a vádak teljesen igaztalanok, itt a sír fölött jelenthetem ki biztonsággal: az SZDSZ mindig is magyar irányítás alatt volt. Ha meg mégsem, hát nem teljesen mindegy már?

Tudom, hogy az itt fekvő halottunk ellenségei szerint nem volt kártékonyabb párt a magyar demokrácia történetében, mint Ő. Ennek cáfolatát már csak kegyelmi okokból is kénytelen vagyok most előhozni.

Drága könnyezők!

Elevenítsük fel drága pártunk néhány mozzanatát, melyet az utóbbi években országunk felemelkedéséért tett. Ha így jobban belegondolok, nehéz is rá szavakat találni. Bocsássátok meg nekem, de a megrendüléstől az emlékezetem erősen összekuszálódott ezen a téren.

De most valami mégis előjött. A rendszerváltás utáni legfontosabb lépése az volt, hogy a privatizációból, mely a kapitalizmus megteremtésének alapja volt hazánkban, az SZDSZ erőteljesen kivette a részét. Ugyan a számtalan állami cég eladása az ország számára nem volt túl sikeres, így kénytelen volt támogatni a Bokros-csomag megszorításait. A bírálók szerint ez milliókat tett tönkre, ám azóta mindannyian tudjuk, nem így kell nézni azokat az időket. A csomag nélkül ma sehol sem lennénk, megérte hát.

A rövid senyvedés időszakában, míg a narancsos vezér irányította az országot, sem csüggedt a szabad madár. Kivárta a négy évet, hogy aztán újult erővel szerezze vissza a hatalmat. Ebben azonban hűtlen társra lelt. Az MSZP, melyről indulatok nélkül aligha tudnék szólni, hisz a sír, mely mellett állunk, kizárólag az ő munkájuknak az eredménye, nem értette meg pártunk céljait, és a kor szavát.

Komoran gyászoló tömegek!

A lábunk előtt fekvő párt, drága gyászoló barátaim, egy virágzó országot akart létrehozni! Ahol szabad a szerelem melegeknek, leszbikusoknak, és transzneműeknek, de a holokausztot nem szabad tagadni. Ahol szabad a könnyed drogfogyasztás, de tojásokkal nem szabad dobálózni. Ahol az egészségügyet meg az oktatást nem az állam intézi, hanem a szabad piac kénye-kedvének van kitéve, még az olyan súlyos válságban is, mint ami éppen zajlik.

Ez a párt kérem, olyan országról álmodozott, ahol a gyereknek több joga van, mint a tanárnak, és így az oktatás inkább játékos piknik, mint értékre való nevelés. Barátaim, hát mi más ez, mint maga a teljes szabadság?! Igaz, a gyűlöletbeszédet büntetni akarta, de hát valahol meg kell húzni a határt a szabadság körül is.

Az elhunyt, olyan nagyszerű ötletekkel állt elő, mint a kórházban elhelyezhető széfek, az A és B menü, a vizitdíj, vagy az osztályzás eltörlése az iskola első éveiben-  illetve a gondolat, hogy hétvégére tilos leckét adni. De az egész magyarság számára olyan előrevivő értéket is mutatott, mint a 2004-es népszavazáson való tiltakozás a határon túli magyarok állampolgárságának megadására.

Mikor már senki nem, ő hitte egyedül a Pannon Pumát! Mikor mindenki gazdasági kérdésekkel meg adatokkal zaklatta, ő a valódi problémával a XII. kerületi turul-szobor kérdésével foglalkozott teljes erőbedobással. Szánalmas népek voltunk mindannyian, kik nem látták a fontossági sorrendet. De mindegy is már.

Kérlek barátaim, őrizzük meg a Szabad Demokraták Szövetségét emlékezetünkben, hogy hibáiból tanulhassunk, a jó cselekedetei pedig vezérlő csillagként ragyogjanak felettünk örökre az égen.