Valóban átalakulóban van a pártrendszer?

Vannak bizonyos pregnáns előjelek a pártok erőviszonyainak átrendeződésével kapcsolatban, ugyanakkor új pártrendszerről még nem beszélnék, ezzel talán várjuk meg az országgyűlési választásokat. Megjelent egy kis párt, amelyik nem csak hogy átlépte a küszöböt, de jelentős eredményt ért el, az MSZP rendkívül rosszul szerepelt, az SZDSZ pedig nem tudta átlépni a küszöböt, ezek természetesen nagyon jelentős pártdinamikai folyamatokat jeleznek, de a pártrendszerre vonatkozó kategorikus kijelentésekkel én óvatosabban bánnék.

Nem szabad elfelejteni, hogy ez egy EP-választás volt, a pártrendszer átrendeződéséről akkor beszélhetnénk, ha ugyanez megismétlődne az országgyűlési választásokon – és akkor is csak bizonyos megkötésekkel.

Amikor egy ország pártrendszere átalakul, akkor többnyire megváltoznak a fő riválisok, új pártok jelennek meg, melyek viszonylag rövid idő alatt kormánytényezővé válhatnak, más pártok pedig végkép eltűnnek. Bár bizonyos tényezők valóban ebbe az irányba mutatnak, és számos elemző már kinyilvánította az új struktúra megszületését, de ha nem csak kimerevített pillanatképeket elemzünk, hanem több ciklus tendenciáit mérlegeljük – márpedig egy pártrendszer értékelése során nem igazán tehetünk mást –, akkor egyelőre még várnunk kell az „új pártrendszer” megszületésének hangzatos bejelentésével.

Le lehet vonni olyan jellegű következtetéseket, hogy hasonló arányok lesznek az országgyűlési választásokon is?

Nagyon messze van még a parlamenti választás, 10 hónapra előre pedig Magyarországon nem lehet kalkulálni.

Ha már a pártrendszer dinamikájánál tartunk, milyen változás volna üdvös az ország számára?

A magyar pártszisztéma elérte teljesítőképessége határát, és számos vonatkozásban diszfunkcionálisan működik. Magyarországon percpolitizálás folyik, a pártok nem tudnak egy hétnél hosszabb távlatokban gondolkodni, és annyira beásták magukat a lövészárkokba, hogy már nem képesek onnan kimászni. Ezért aztán én szívesen látok minden olyan pártkezdeményt, amely dinamizálhatja a meglévő bemerevedett struktúrát, és innovációra készteti a többi pártot.

A Jobbik is lehet ilyen erő?

Nem. Nem rájuk gondoltam. Én nem nagyon tudok olyan példát az európai politikatörténetből, amikor egy nemzeti radikális erő térnyerése jót hozott volna egy országnak. Ha tud valaki ilyet, szóljon.

Ettől függetlenül a Jobbik előretörése is hozhat némi innovációt a többi párt tekintetében, ugyanis a párt sikere ráirányította a figyelmet azokra a kérdésekre, amelyekre a nagypolitika nem volt képes választ adni; sőt még csak vitát sem volt hajlandó folytatni olyan krónikus konfliktusgócokról, amelyek időzített bombaként ketyegtek az elmúlt húsz évben, és ketyegnek ma is. Ez a percpolitika átka: attól még, hogy valamit agyonhallgatunk, még nem szűnik meg létezni. Ezeket a réseket töltötte ki a Jobbik, a könnyű megoldás ígéretével, és – többek között – ennek köszönheti sikerét.

Mire determinálja az EP-választási eredmény a pártokat?

Az SZDSZ-nek mindent újra kell gondolnia, ez ugyanis egy komoly vereség volt – amit egyébként gyanúm szerint a Lehet Más a Politika! megjelenése, és az MDF irányváltása okozott. Valószínűleg az LMP az SZDSZ-től vett el szavazatokat, mint ahogy erre Bokros miatt az MDF is képes lehetett. A helyezkedések és a pártmozgások áldozata lett az SZDSZ, mindamellett, hogy terheli mindaz, ami az elmúlt nyolc évben történt.

Az MSZP-nél is hasonló a helyzet. A párt valóban történetének legnagyobb válságát éli meg, és pillanatnyilag nagyon nehéz megmondani, milyen kitörési pontok mutatkoznak a számára.

Hallani lehet az MSZP-nél, hogy most vége a válságkezelés fájdalmas részének, s innentől kezdve a pozitív hatások dominálnak majd: munkahelyteremtés, foglalkoztatás s a válság negatív hatásainak csökkentése, s vége a nadrágszíj-összehúzós időszaknak.

De nincs vége. Továbbra is válságkezelési intézkedéseket kell hoznia a kormánynak idén is, s jövőre is. Némi engedményeket tehetnek, de a korábbi bázis visszaszerzéséhez ez kevés. Valami mást kell kitalálni, önmagában ez kevés lesz. Ebből ugyanis nem tud felépíteni az MSZP egy győztes narratívát, amivel bevonzaná a szavazatokat – ez pedig védekezésre kényszeríti. Annak ellenére, hogy az MSZP a kormányzó párt, időnként már most úgy viselkedik, mintha a Fidesz ellenzéke lenne.

Azt mindenesetre előre meg lehet jósolni, hogy az országgyűlési választásokat megelőzően elég intenzív negatív kampányra lehet számítani.

Az MSZP részéről, vagy ellenében?

Mindenki részéről. Vannak pártok, amelyek a létért küzdenek, van, amelyik a felzárkózásért, és van, amelyik a saját oldalán kényszerül versenyre. Nagyon kiélezett kampány lesz.

Mit kezd a Fidesz az 57 százalékos győzelemmel?

A Fidesz sem ülhet rá a babérokra. Az „új többség” koncepció beérett, és mostanra elérte a zenitjét, viszont az „egy a tábor egy a zászló” paradigma megdőlni látszik, miután az MDF is átlépte a küszöböt és a Jobbik is jól szerepelt, középről és szélről is számolnia kell a riválisokkal.

Annak ellenére, hogy a dominanciája a pártpaletta jobboldalán megkérdőjelezhetetlen, a Fidesznek tisztáznia kell a viszonyát a két másik párttal, és ennek szellemében kell kialakítania stratégiáját az országgyűlési választásokra.

Igaz ez egy EP-választás volt, de mégis: 1994-ben az MSZP és az SZDSZ összesen szerzett körülbelül 45 százalékot, s jócskán túl voltak a kétharmados többségen.

Nehéz azt megmondani, hogy a felmérési eredmények hogyan fordulnak át mandátumszámba, az EP-választások és az országgyűlési választások közöttii korrelációk pedig még bonyolultabbak. Annyi bizonyos, hogy ez az arány akár elég is lehet, ha ez az egyéni választókörzetekben is egy az egyben lecsapódik, és a baloldalon nem, vagy alig tudnak elhozni egyéni mandátumokat; ebben az esetben könnyen előállhat egy kétharmados parlamenti többség.

Mindenesetre a szavazói magatartás is nagyon különbözik egy parlamenti választáson és az EP-választáson, s ez vonatkozik a kampányra és a mozgósításra is. A kampányon nagyon sok múlik: egy kampánnyal öt-tíz, esetenként húsz százalékot is lehet változtatni az egy évvel korábbi álláshoz képest.

A Jobbikkal kapcsolatban már nem csupán arról beszélünk, hogy kiknek tetszik vagy nem tetszik a listavezető vagy a párt elnöke vagy a párt politikája, a közel félmilliós támogató szavazat ugyanis külön súlyt ad, legitimálja a Jobbikot. Mennyiben fog változni a pártok hozzáállása a Jobbikhoz?

Jobbik sikere komoly dilemma elé állította a Fideszt; a Jobbik szavazóinak egy része ugyanis az ő bázisából lett elhódítva. Az EP-választáson a szavazatracionalizálás elve kevésbé játszik szerepet, a választók hajlamosabbak a primer érzelmeikre hagyatkozva voksolni. Így az érzelemnyilvánítás alapján a Fidesz szavazótáborának szélső szárnyából nagyobb mértékben szavaztak át, és bár ez a hatás az országgyűlési választások alkalmával jóval mérsékeltebb, a Fidesz számára a következő időszak legnagyobb feladata az lesz, hogy eldöntse, mit kezdjen a Jobbik előretörésével, mint jelenséggel.

Az EP-választás más-más mértékben és más-más tekintetben, de minden pártot fordulópont elé állított, és sok függ attól, hogy melyik párt milyen irányba indul el.