Minek köszönheti Lengyelország az első negyedéves GDP-növekedését?

Egyrészt annak, hogy az országnak igen nagy a belső piaca. Összehasonlítva a visegrádi országokkal, vagy a balti államokkal, kevésbé nyitott országról van szó, az export szerepe kisebb. A GDP szerkezete is eltérő, s nem mindegy az, hogy a GDP-t milyen ágazatok, milyen szektorok állítják elő. Lengyelország esetében a kivitel már régen, 2005-óta kisebb szerepet játszik.

A belső kereslet mellett fontos szerepet játszik a GDP növekedésében a beruházások megindulása – leginkább a 2004-es Európai Unióhoz való csatlakozás hatására. 38 milliós piacról beszélünk, amely hozzájárul a növekedés fennmaradásához, azonban pontosan emiatt vannak elemzői félelmek. A fogyasztás nagy mértékbe visszaesett, a tavalyi 5 százalékos volumenről 1 százalék körülire csökkent az első negyedévben. Ráadásul ez a folyamatnak csak az eleje, egyáltalán nem biztos, hogy egész évet tekintve a növekedés fenntartható lesz. Sok elemzés a nulla százalék körülire várja a növekedést, az Európai Bizottság prognózisa szerint pedig -1,4 százalék várható éves szinten.

Ez még mindig sokkal jobb, mint mondjuk Magyarország vagy Románia várható éves mutatói.

Igen, Lengyelországban például a beruházások szerepe például eltér a magyarországi gyakorlattól. Van egy 2012-es céldátumuk arra vonatkozóan, hogy bizonyos infrastrukturális fejlesztéseket, stadion- és útépítéseket végre kell hajtaniuk – s erre korábban megtörtént a források elkülönítése. Egy válsághelyzetben ez szerencsés dolog, mert van egyfajta beruházás-ösztönzés, ami belső piaci keresletet teremt. Ebből a szempontból akár a zloty gyengülése is pozitív tényezőként könyvelhető el, mert ezek a beruházások euróban meghatározott összeget, amelyek most a belső piacon többet érnek. Akár a munkaerő igénybevételét tekintem, a munkabérek kifizetését, vagy a belső piacon hozzáférhető építőanyagok árát, akkor ez jó hír is lehetett.

A lengyel kormány mindenesetre nem túl optimista a beruházások kapcsán, de legalább van egy húzóerő, perspektíva, ami kisegítheti a lengyel gazdaságot, s válságban is pozitívban tarthatja a gazdaság növekedését.

Végül nem elhanyagolható, hogy Lengyelországban a makrogazdaság szépen konvergált a maastrichti kritériumok irányába, már évek óta a 3 százalékos GDP-arányos mértékhez közelített. Az elmúlt két évben ez alá is került. Az államadósság tekintetében szintén kedvezőbb a pozíciójuk, 52 százalékos a GDP-arányos államadósság. Koránt sincsenek olyan nehéz helyzetben mint Magyarország, de sokkal rosszabb helyzetben vannak, ha összehasonlítjuk a szlovák vagy a cseh államadósággal, Szlovéniáról nem is beszélve. Azt látjuk, hogy bizonyos tekintetben a ’80-as évek végének kellemetlen lengyel tapasztalatai kapcsán nagyon szigorú belső adósságtörvények elfogadására került sor: 60 százalékos GDP-arányt nem csak maastricht miatt, de a belső szabályozás miatt sem léphetik át. Ha ez megtörténne, akár csak megközelítené az államadósság, akkor komoly fékeket kellene bevezetni a költségvetésben. Ez visszafogja a költségvetést.

A belső fogyasztás és a nemzetközi piacokhoz való igazodásról volt már Magyarországon is vita, ami az utóbbi javára dőlt el, legalábbis a kormányzati politikában…

Lengyelországban elsősorban ez a beruházásokra, a beruházás-ösztönzésre vonatkozik. A belső fogyasztást azért emeltem ki, mert egy 38 milliós piacról van szó, s egy ekkora belső piacon a belső kereslet alakulása szerepet játszik a GDP-t alkotó tényezők tekintetében. A mostanihoz hasonló, bizalomhiányos időszakban, amikor az export visszaesik, akkor biztosan nagyobb hangsúly helyeződik a belső fogyasztásra. Koránt sem beszélhetünk azonban arról, hogy ez az a stratégia, amit Lengyelország követni szeretne; a belső fogyasztásnak a piac sajátosságai miatt van nagyobb szerepe, s lesz is, azonban a jövőben jelentős visszaesésről árulkodnak a statisztikai adatok. Erre tehát ott sem lehet alapozni a növekedést.

A lengyel modellt lehet receptként ajánlani a többi állam, például Magyarország számára?

Biztosan lehet, bár nem mint lengyel modell, hanem úgy, mint – s erről már sokat beszéltünk – euró csatlakozáshoz szükséges konvergencia-pálya, egyfajta nem túlköltekező fiskális politika. Lengyelországban is van egy belső vita, Lech Kaczinsky köztársasági elnök azt ösztönzi, hogy minél inkább próbáljon állami költekezéssel növekedés-ösztönzést elérni a kormányzat, a kormány pedig ezt visszautasítja, mert – szakértők szerint – ez olyan, mintha lejtőn lefelé haladó autónak gázt adnánk. Semmiképpen nem nagyobb deficittel és állami költekezéssel akarják a növekedést fenntartani, hanem a jelenlegi keretek között.

Némileg azért is van kedvezőbb helyzetben Lengyelország, mert a privatizáció újabb szakasza is előttük áll, úgymond van még családi ezüst, amit el lehet adni. Vannak olyan cégek, adott esetben bankok, amelyek jelentős bevételt jelenthetnek, ha sikerül megkötni a privatizációs szerződéseket.

A külföldi sajtóban a „lengyel csodáról” lehetett olvasni. Valóban csodaszámba megy mindez?

Igazság szerint, ha megfigyeljük az elmúlt 20 évet, mindig volt egy-egy „csodaország”, beszéltek már szlovák csodáról, magyar csodáról, Lengyelország eddig még nem volt csoda. Az biztos, hogy a lengyel gazdaságot kedvezőbb helyzetben érte a válság. Már korábban megélték a válsághelyzeteket, például a hitelválság náluk 2000-2001-ben zajlott le. A most együttesen jelentkező hatásokra a korábbi tapasztalatok alapján némileg fel tudtak készülni. Volt egy megsemmisítő adósságválság, a rendszerváltást teljes mértékben eladósodva élték túl, az az utáni tárgyalásokon pedig sikerült megfelezni az államadósságot. Ezek után vezettek be nagyon szigorú szabályozásokat.

Várható-e, hogy az év vége felé olyan recesszióba kerül a lengyel gazdaság, mint például a magyar, vagy a román? Melyek a legrosszabb kilátások?

A legpesszimistább előrejelzés az Európai Bizottság által jósolt -1,4 százalék. A többi ország teljesítményéhez képest nem beszélhetünk akkora visszaesésről, s nagyon hamar, már 2010-ben növekedést prognosztizálnak, még a legpesszimistább intézetek is. Úgy tűnik, hogy kis veszteségekkel lesz képes a lengyel gazdaság átvészelni a válságot.

Ami Lengyelország esetében ketyegő bomba, az a munkaerőpiac. Lengyelországon 2-3 millióan dolgoznak a külső piacokon, Angliában, Svédországban, Írországban, vagy Németországban. Egy részük most hazatér, s kérdés, hogy a belső piac mennyire lesz képe őket felszívni, illetve mennyire fogja megterhelni a költségvetést. A lengyel válságkezelés erre készül, nem is volt bankmentő csomag, helyette szociális csomagot fogadtak el. Ilyen szempontból kifejezetten kedvező, hogy vannak ezek a perspektivikus beruházások, amely képes lehet felszívni a visszaérkező lengyel munkaerőt. Ennek az az ára, hogy a jelenleg Lengyelországban tömegesen alkalmazott ukrán, orosz, fehérorosz munkaerővel kell valamit kezdeni. Lehetséges, hogy népvándorlásszerű folyamatok fognak elindulni, ahogy keletre vándorol ez a munkaerő.

Kelet-Közép-Európa gazdaságai tehát tanulmányozhatják a módszert.

Bizonyos szempontból igen, s mindenki a saját gazdaságának megfelelő tanulságokat vonhatja le. Azt ki kell emelni, hogy a kelet-közép-európai térségben valamilyen módon egy csónakban evezünk. Hasonló múlttal, hasonló szerkezetekkel, globálisan tekintve nüansznyiak a különbségek. Fontos a belső gazdaságpolitika, az, hogy ezen kelet-közép-európai sajátosságok közül mire helyeződik a hangsúly, mi az, ami tovább lendíti a gazdaságokat. Biztosan tanulhatunk az egyes modellekből, de mindenkinek saját magához képest kell cselekednie. Pillanatok alatt megváltozhat a külső környezet, a keretfeltételek, s akkor a korábbi csodákból problémák lesznek. Azt kell megnézni, hogy az adott helyzet mennyire fordítható az adott gazdasági szerkezet számára kedvezően.