A szociáldemokraták (PSD) és a demokrata-liberálisok (PD-L) fej-fej mellett végeztek, s mindkét fél győztesnek kiáltotta ki magát.

A baloldal a voksok 31,07 százalékához jutott hozzá, míg a jobbközépnek mondott demokrata-liberális párt (PD-L) 29,71 százalékot „gyűjtött” – a másfél százalék azt jelenti, hogy interpertáció kérdése a győzelem. E szerint a PSD 11, a PD-L 10, a nemzeti liberális PNL 5, az RMDSZ-EMNT összefogás 3, míg a szélsőséges, ultranacionalista PRM szintén 3 mandátumhoz jutott hozzá. A Romániának járó 33. helyet Elena Băsescu kapta.

A PSD szerint azért győztek ők, mert – evidens módon – ők gyűjtötték a legtöbb szavazatot. Erre a PD-L azzal kontrázott, hogy több megyében nyertek, mint a baloldal, valamint a függetlenként induló – és bejutó – Elena Băsescu (röviden csak EBA) a választások után azonnal visszairatkozott a pártba. Ez így a PD-L számára közel 34 százalék.

Nem múlt el macska-egér harc nélkül az EP-választás kampánya, s még nincs vége. A (nagy)koalíciós kormánypártok, vagyis a baloldali PSD és a jobboldali PD-L presztízsküzdelme ugyanis nem csupán a dekoncentrált intézmények vezetői pozícióinak megszerzésére korlátozódik, de gyakorlatilag mindenre, amire lehetőség van.

A jövőben nagy meccs várható az Európai Bizottság egyetlen román tagjának jelölése ügyében is, ami részben már elkezdődött: mindkét oldal magának vindikálja a jelölés jogát: Mircea Geoană PSD-vezér szerint a legtöbb szavazatot begyűjtő pártnak kell jelölnie az uniós biztos személyét, míg Gheorghe Flutur, PD-L-alelnök véleménye szerint a demokrata-liberálisoknak kell kijelölni a személyt, mivel ők azok, akik az EP-választásokon legnagyobb frakciót alakító Európai Néppárthoz tartoznak.

Ellenzéki kudarc és siker

Egyszerűbb volt az ellenzék esete. A liberális PNL egyértelműen vereséget szenvedett, közel 4 százalékot veszített a parlamenti választásokhoz képest. Erről világosan nyilatkozott Crin Antonescu, a nemzeti liberálisok elnöke, valamint a PNL ifjúsági tagozatának magyar nemzetiségű alelnöke, Csibi Magor. A PNL „stratégiai szövetségese”, az RMDSZ az EMNT-vel karöltve kampányolt, aminek meg is lett az eredménye. A közel 9 százalékos szavazati arány kiválónak mondható, még akkor is, ha vannak (különösen a Magyar Polgári Párt), amely igyekszik az összefogás jelentőségét bagatellizálni. Abban kétségtelenül igaza van az MPP-nek, hogy a részvételi arányra hosszú távon nem lehet építeni, azonban – ahogy azt Marók Béla nyilatkozta korábban – az eddigi választásokon a magyarság részvételi aránya alig haladta meg – ha egyáltalán – a románokét.

Tény, hogy a románság passzivitására nem lehet politikát és kampányt építeni, de most ennek is örülhet a magyarság. Annak pedig különösen, hogy mind Tőkés és az EMNT, mind Markó Béla és az RMDSZ az összefogás és a további együttműködés pártján állnak – ami viszont nem cél, hanem eszköz. Ez azt jelenti, hogy az igazi munka csak most kezdődik el: a lassan kettészakadó erdélyi magyar újra eggyé kell kovácsolni, ami pedig csak együtt sikerülhet. Ha nem sikerül, akkor újra azt figyelhetjük, hogy mennyien mennek a románok szavazni.