Provokátorok és melegek Sólyom László árnyékában
A radikális nacionalista erők összefogtak, hogy megakadályozzák a melegfelvonulást. A hír hallatára a melegek Sólyom László államfőnél kerestek menedéket, aki nagy bajban lehet, ha a magyar nép véleményének megfelelő döntést akar hozni.
2009. június 19. péntek 19:09 - Pásztor Balázs
Etika és tisztség
Sólyom László államfő az a személy a magyar politikai életben, akinek még maradt némi hitele a köznép szemében. Eme hazai csoda azért történhetett meg, mert Sólyom tartja az elveit. Nem hajlandó egyeztetni a mélységesen korruptnak tartott parlamenti pártokkal a fontosabb tisztségek jelölése előtt, és ha valamiről úgy ítéli meg, hogy az adott törvény a magyar nép számára hátrányos, akkor visszaküldi azt - álljon mögötte bárki is.
Ezen kívül jobbára diplomatikus és visszafogott nyilatkozatai miatt elkülönül a pártok hangadóitól - bár párszor volt példa az ellenkezőjére is - így előszeretettel fordulnak hozzá, mint a magyar állam jelképéhez azok, akik sértve érzik magyarok egy csoportjának, vagy az ország értékeinek ügyét. Így állt ki a cafetéria megadóztatása ellen, küldte vissza a családi pótlékokat megnyirbáló törvényt, és így érkeztek hozzá a felvonulásukat féltő melegek is.
Provokátorok és radikálisok
A melegfelvonulás története
Egy New York-i melegbárt (Stonewall Inn) látogattak túlzottan gyakran a rendőrök, minden ok nélkül, és zaklatták az ottani vendégeket. Aztán 1967. június 28-án a hely látogatói nem húzták be fülük-farkukat és mentek el mint általában, hanem kiálltak magukért. Az esetből durva verekedés is kitört, egészen az erősítés meg nem érkezéséig. Bár a közélet hamar felejtett, de a melegek számára örök mementónak számított az incidens. 1979. június 30-án volt az első ilyen felvonulás New Yorkban, emlékezve az esetre, tiltakozva a diszkrimináció ellen. Harminc évre rá alig akad olyan ország, ahol ne tartanák meg nyáron a szolidaritás nevében a Meleg Büszkeség Napját (Gay Pride Day), amely egy felvonulással egybekötött kulturális fesztiválok sokaságát kínáló rendezvénysorozat. Hazánkban 1993-ban először, majd 1997-től minden évben megrendezésre került az esemény.
A
magyar nemzeti radikálisok (Hatvannégy Vármegye, Jobbik, Budaházy, betyárok) az előző hét végén egy gyűlés következtében összefogtak és egyetlen konkrét intézkedést hoztak: elhatározták, hogy megakadályozzák az idei
Meleg Büszkeség Napján tartott felvonulást. A melegszervezeteket tömörítő LMBT (Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű) Szövetség erre érthető módon megijedt és Sólyomhoz fordult, hogy „támogatást kérjen a szélsőséges erők fenyegetése ellen”.
Sólyom elkövetkezendő válasza egyrészt egyértelmű, másrészt igencsak kérdéses. Egyértelmű, mert egyik demokratikus ország sem tűrheti, hogy egy kisebbség ne képviseltethesse magát évente egyszer az utcákon, így vélhetően az államfő egyértelműen és határozottan védelmébe veszi majd a melegeket. Azonban ami erősen kérdéses, az az ehhez szolgáló körítés.
Ugyanis bár a melegeket egyre többen elfogadják, magát melegfelvonulást rengetegen ellenzik. Sokak szerint az akció a melegeken belül is olyan kisebbségek akciója, akik nem felvonulni, hanem provokálni akarnak. Erős az a visszhang is, amely szerint, ha a felvonulás nem „rózsaszín latex tangás, vonagló buzikból, hanem kézen fogva, felemelt fejjel járó melegekből állna”, akkor nem a negatív sztereotípiát testesítené meg, hanem tényleg a melegek társadalmi elfogadását segítené. Igaz, Amerikában még rosszabb a helyzet.
A dologra rátesz egy lapáttal, hogy a HírExtra által megkérdezett homoszexuálisok nagy része szintén elhatárolódik a felvonulástól, mondván ők csak a társadalom átlagos, és nem kirívó tagjai akarnak lenni. Így az államfő körítése nagyban meghatározza, hogy a megszólalása ezúttal is a magyar polgárok többségének akaratát testesíti-e meg, vagy egy kisebbség kisebbségét erősíti, egy másik kisebbséggel szemben.
