A rendszerváltás óta megszokott tendencia szerint zajlott le idén is minden: rengetegen jelentkeztek a felsőoktatásba és döntő többségük felvételt nyert valamelyik egyetemre vagy főiskolára. Azok számára, akiknek ez nem sikerült, még mindig létezik egy „második esély”: a pótfelvételi intézménye.

A soron kívüli felvételi lehetőségnek azonban ára van: akár több milliót is elkérhetnek az intézmények költségtérítésként a diákoktól minden egyes félévben. Az egyik országos napilap ma vezércikkben számolt be a pótfelvételiről, hangsúlyozva, hogy az a gazdagok
kiváltsága. Valóban így lenne? Igen. És ez jól van így? Igen.

A felvételiről

Az idei évben majd’ 127.500 fő jelentkezett valamelyik felsőoktatási intézménybe. Első körben – azaz a rendes felvételi eljárás során – ebből 94 ezren nyertek felvételt. A ponthatárok egy kicsivel magasabbak voltak, mint az elmúlt években, de néhány szak kivételével nem voltak kiemelkedőek. Sőt, a bejutáshoz sehová sem kellett a maximális, 480 pontos határt elérni (a legmagasabb pontszám 469 volt, ennyivel juthattak be a hallgatók a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakára).

Tény, hogy a felvételizők 74 (!) százaléka bejutott valamelyik általa megjelölt helyre.
A felvett hallgatók kétharmada államilag finanszírozott képzésben vesz részt. Az államilag finanszírozott alapképzés 56 ezres keretszámát gyakorlatilag betöltötték, míg a mesterképzés 21.700-as keretére 11 ezer hallgatót vettek fel. Ebből is látszik, hogy gyakorlatilag még 10 ezer hely maradt betöltetlenül a felvételi eljárás után.

Manherz Károly, felsőoktatási szakállamtitkár szerint ez azért alakulhatott így, mert az alapképzés harmadik, záró évfolyamán még nem végzett mindenki, s nem mindenki döntött úgy, hogy továbblép mesterképzésre.

Összességében pedig kijelenthető, hogy a tavalyi évhez képest az államilag támogatott képzésre felvettek száma mintegy 13 ezer fővel növekedett.

A pótfelvételi mibenléte

Láthatjuk tehát, hogy minden eddiginél több embert vettek fel államilag támogatott képzési helyre. Soha ennyien nem kaptak még lehetőséget arra, hogy az állam támogassa a felsőfokú tanulmányaikat, azaz ne kelljen költségtérítést fizetniük.
A 94 ezer bejutott hallgató óriási létszám, ne feledjük, hogy ez a felvételizni szándékozók közel 74 százaléka.

Annak a több, mint 30 ezer embernek pedig, akit nem vettek fel sehová (illetve azoknak is, akik nem jelentkeztek semelyik helyre) nyitva áll még egy újabb lehetőség: a pótfelvételi intézménye.

A pótfelvételi és a rendes felvételi között az a különbség, hogy az előbbinél a kínálatban szereplő szakok nagy része tandíjas képzés. Ez az ára ugyanis annak, hogy valaki a rendes felvételi eljárást megkerülve, az ott megjelölt pontoknál lényegesen kevesebbet megszerezve bejuthasson a felsőoktatásba. Kivételes lehetőségként, nem pedig alanyi jogon járó „juttatásként” kell értékelnünk tehát azt, hogy a felvételin sikertelenül próbálkozók kapnak egy újabb – hangsúlyozottan rendkívüli – esélyt.

„Szinte semmi esélyük sincs a kevésbé jómódú diákoknak arra, hogy a pótfelvételi eljárás során bekerüljenek a felsőoktatásba, az úgynevezett slágerszakok pedig csak a leggazdagabb diákok számára elérhetők” – kesereg az egyik országos politikai napilap újságírója. Cikkében a későbbiekben részletesen leírja, hogy melyik képzésben mennyi is az éves tandíj. A felsorolás során többször is hangsúlyozza a pótfelvételi „exkluzív” jellegét, azaz azt, hogy „csak a leggazdagabbak számára” vagy „az elitnek” elérhetőek csak ezek a képzések.

A cikk hangvétele olyan, mintha elfelejtené a cikkíró azt, hogy pótfelvételiről van szó, nem pedig rendes felvételi eljárásról. A cikk címe is megtévesztő („Felsőoktatás az elitnek”), mert azt sugallja, hogy a magyar felsőoktatás csak a gazdag emberek számára elérhető.

Igaz, hogy a pótfelvételin bejutott hallgatóknak tényleg borsos árat kell fizetniük, viszont egyrészt senki számára sem kötelező azon részt venni, másrészt a tény, hogy a felsőoktatási intézményeknek muszáj a diákokra terhelniük a képzésük árát, ha azt az állam nem fizeti meg.

A cikk által hangsúlyozott prekoncepció (miszerint a gazdagok számára könnyebb bekerülni az egyetemre a pótfelvételin) természetesen igaz – persze csakis akkor, ha elérik a szükséges ponthatárt –, de ne felejtsük el, hogy a szerényebb anyagi háttérrel rendelkezők a rendes felvételi eljárás során ugyanolyan eséllyel pályáznak az áhított egyetemre vagy főiskolára, mint a gazdagabbak. Az, hogy valakinek nem sikerül a felvételije (nem ér el annyi pontot, amely elég lenne az adott szakhoz) azt eredményezheti, hogy 1. legközelebb egy év múlva újra próbálkozik vagy 2. jelentkezik a pótfelvételire és megfizeti annak (és a képzésének) az árát, 3. nem jelentkezik a felsőoktatásba, hanem más (sok esetben sokkal piacképesebb) szakmát tanul vagy bárhol máshol elhelyezkedik.

Miért kellene az államnak még a pótfelvételin bejutott hallgatók taníttatását is finanszírozni, miközben így is rekordlétszámú diák tanulmányait támogatja?