„A nekifutás lendülete tagadhatatlan” – írta egy elemző még március elején, a Genfben rendezett amerikai-orosz külügyminiszteri értekezlet után. Való igaz: Hillary Clinton és kollegája, Szergej Lavrov olyan kedélyesen társalgott egymással, hogy az embernek már az a benyomása támadt, két baráti állam ad randevút egymásnak a béke európai szigetének számító svájcban. Még egy nagy, az amerikai-orosz kapcsolatokat jelképező kapcsoló is előkerült, hogy a széles mosolyt a világért le nem cserélő külügyérek együtt indíthassák újra a két ország konfliktusokkal terhelt kontaktusát.

XXI. századi „adok-kapok”

Azóta már egy hivatalos amerikai-orosz elnöki csúcsra is sor került (a hét éve nem látott esemének július elején Moszkva adott otthont), s ezen a két egykori szuperhatalomnak olyan fajsúlyos kérdésekben is sikerült elvi egyezségre jutni, mint a nukleáris fegyverek leszerelését biztosító, de az év végén szavatosságát vesztő Start-I megállapodás, vagy az afganisztáni NATO-békemisszió orosz támogatása. (Az oroszok ezentúl évi 4500 átrepülést engedélyeznek légterükben, ezzel segítve a pakisztáni káosz miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülő szövetséges utánpótlás-ellátást.)

Hiába volt azonban szívderítő látvány, ahogy Obama a tőle megszokott stílusával orosz vendéglátóit is hengerelte, ha egy sor stratégiai kérdésben sem az elnöki székben ülő Medvegyev-vel, sem a sokak szerint a tényleges hatalmat birtokló Putyin-kormányfővel nem tudott előre lépni. Ilyen például a Kelet-Közép-Európát is vastagon érintő amerikai rakétapajzs terve, amelyet Moszkva születésétől fogva ellenez, vagy az iráni és észak-koreai atomprogramról dúló vita, nem is beszélve a NATO keleti irányú bővítését övező konfliktusról. (Mint ismeretes, Moszkvának nagyon nincs ínyére, hogy az Észak Atlanti Szövetség egy esetleges ukrán vagy grúz bővítéssel már saját határánál kopogtatna.)

Obama moszkvai látogatása kapcsán a nyilvánvaló pozitívumok hangoztatása mellett komoly aggodalmak is megfogalmazódtak: hogyan lesz képes az új amerikai adminisztráció feloldani a Bush-érában igencsak jegessé váló kétoldali viszonyt? Milyen gesztusokat tehet egymásnak Washington és Moszkva, a nélkül, hogy hazája közvéleménye a kelleténél puhányabbnak találja? (Ezzel a problémával főleg a kompromisszum-készségéről híres Obamának kell szembenéznie, népe ugyanis elvárja a világ egyedüli szuperhatalmának mindenkori elnökétől, hogy geopolitikai súlyának "megfelelően" viselkedjen.)

Sas üzen Medvének. Stop. Irány a NATO. Stop.

Nos, lehet, Washington megtalálta a megoldást. Philip Gordon, amerikai külügyi államtitkár-helyettes a napokban arról beszélt a washingtoni képviselőházban, hogy az Egyesült Államok megfontolhatná az orosz tagságot a NATO-ban. Ez azt jelzi, hogy az új amerikai vezetés a legkevésbé sem tartaná ördögtől valónak, ha Moszkva szorosabbra fűzné kapcsolatát a világ legerősebb katonai tömbjével. "Ha Oroszország teljesíti a feltételeket, valamint képes hozzájárulni a közös biztonsághoz, és konszenzus alakul ki a szövetségen belül, akkor nem szabad őt kizárni." – fejtegette Gordon.

Kérdés, mit szólnak mindehhez Moszkvában? Az orosz nép hagyományosan NATO-ellenes hangulata még csak hagyján, de az országot irányító Medvegyev-Putyin tandem sem épp arról híres, hogy naponta kopogtat a szövetség ajtaján bebocsátásért esedezve. (A tavaly nyári orosz-grúz háború miatt megszakadt NATO-orosz párbeszéd sem elsősorban Moszkva kezdeményezésére indult újra az év elején.)

Oroszországnak ugyanis, ha lehet, még az Egyesült Államokénál is ellentmondásosabb a nemzetközi kapcsolatrendszere. Miközben az euroatlanti államok vezetői a Borisz Jelcin által fémjelzett nyugatosodás óta hajlamosak abban a hitben ringatni magukat, hogy Moszkva első számú prioritásként kezeli a velük való viszonyát, Oroszország számos, a nyugat által vállalhatatlan rezsimmel tart fenn gazdasági, politikai, katonai kapcsolatokat.

Hogy egészen konkrétak legyünk: Hugo Chávez, Venezuela radikális baloldali elnöke és Igor Szecsin orosz miniszterelnök-helyettes épp azokban a napokban írt alá egy az eddigieknél is szorosabb katonai együttműködést, amikor a szóban forgó Washingtoni kijelentés napvilágot látott. (A megállapodás pontos részletei eleddig nem ismertek, azonban valószínűsíthető, hogy Moszkva korlátozott támaszpont- és tengeri kikötői használati jogokra tett szert, cserébe pedig részleges haditechnikai cserére is sor kerülhet a jövőben.)