Senki nem gondolhatja, hogy Szalainé egy szép márciusi napon bement a munkahelyére, gondolt egyet, majd lehívott magának a BKV kasszájából százmilliót. Ez ugyanis nem olyan egyszerű.

A HírExtra birtokába került belső vizsgálati jelentésből (melyet a végkielégítési ügy nyilvánosságra kerülése miatt a vezérigazgató rendelt el) számtalan olyan furcsaság derül ki, mely felveti mások felelősségét is az ügyben.

Ezt azért kell hangsúlyozni, mert olybá tűnik, sokan szeretnék, ha Szalainé „vinné el a balhét”. Ebben persze van logika, hiszen az ő neve már úgyis kiderült, így könnyű lehetne rákenni az egészet. Ám vannak olyan tényezők, melyek ezt a próbálkozást könnyen semmissé tehetik.

Megállapodás

Mikor egy BKV dolgozónak megszűnik a munkaviszonya és jogosulttá válik a Munka Törvénykönyve (MT) illetve a vállalat Kollektív Szerződése (KSZ) alapján a végkielégítésre, a prémiumaira illetve az úgy nevezett titoktartási pénzre, alá kell írjon egy erről szóló megállapodást a munkáltatójával. Ez a belső jelentés szerint 2008. január 24-én meg is történt.

Ebben március 31-t jelölték ki végső dátumnak, mikorra a cég kifizeti a HR igazgató valamennyi járandóságát. A végkielégítés a MT szerint 36,9 millió forint volt, a KSZ szerinti végkielégítés 32,8 millió, a titoktartási pénz 16,4 millió. Ehhez jött még a 2007. évi augusztus-decemberi prémium ki nem fizetett része (4,5 millió) és a 2008. évi prémium előleg (5.5 millió). Ez még 10 millió forint.

A vizsgálat megtalálta azokat az engedélyezéseket, melyek a prémiumok és jutalmak kifizetéséhez köthetők. Ezt Tóthfalusi György, az igazgatóság elnöke írta alá. Ez eddig rendben is van (már ha eltekintünk az őrületes nagyságú pénzektől), azaz minden szabályszerűen történt.

No, de ki engedélyezte a kifizetést?!

A gondok innentől kezdődnek. A Szalainé részére 2008. márciusában kifizetett végkielégítést és titoktartási pénzt ugyanis már senki nem engedélyezte. A vizsgálat nem talált semmilyen hivatalos nyomot, mely a pénz utalványozásának engedélyezéséről szólt volna. Ez viszont már természetesen törvénytelen.

A pénzt akkor kaphatja meg az adott dolgozó, ha azt az úgynevezett SAP rendszerbe felvezetik, majd a bérszámfejtéskor ez alapján hívják le és utalják át a dolgozó számlájára. Ezt azonban csak akkor lehet megtenni, ha arra megvannak az utalványozáshoz szükséges engedélyek. Szalainé hatalmas végkielégítésének összege azonban a vizsgálat szerint úgy került fel az SAP-ba, hogy arra ő maga adott „engedélyt”, hivatkozva a már aláírt megállapodásra.

Arról nincs információnk, hogy Szalainé egy agyafúrt számítógépes hekker lenne és esetleg feltörte volna a rendszert. Mert csak ebben az esetben utalhatta ki magának az összeget. így marad a logikus következtetés: valaki felvitte a milliókat a SAP-ba. Szinte lehetetlen, hogy a gazdasági igazgató (vagy a gazdasági igazgatóságon valaki) ne tudott volna erről. Egy ekkora összeg kifizetését biztosan kellett tudja a gazdasági osztály.

A hozzáférés

Ez azonban nem csak az ő bűne, de azé is, aki ezt megtette. Ne gondoljuk ugyanis, hogy egy állami cégnél bárki hozzáfér egy ilyen rendszerhez, hogy oda bármit, bármikor bejegyezzen. Erre komoly protokollok vannak a BKV-nál is. Főként olyan esetben, amikor ilyen nagyságrendű összeget kell egyetlen személy neve mellé felvinni.

De ha mégis önmaga vitte valamilyen úton-módon fel a végkielégítés összegét a SAP-ba, akkor is tudnia kellett a végkielégítésről a gazdasági osztálynak. A Humánügyi Szabályzat által előírt formanyomtatvány, melyet minden végkielégítés esetében ki kell tölteni, nem került kiállításra, majd engedélyezésre.

Mivel az ügyben rendőrségi nyomozás indult, aminek egyelőre nem ismerjük a részleteit, nem tudjuk, valóban voltak e társai a HR igazgatónak vagy nem, de az ismert tények alapján rendkívül furcsa lenne, ha magányos akcióról lett volna szó.