Négy rontott kísérletet láthattunk Pars Krisztiántól a berlini atlétikai világbajnokság tegnapi kalapácsvető döntőjében. Mindenki arra kíváncsi, hogy mi volt a szétesett versenyzésének, és az abból fakadó, a vártnál sokkal gyengébb szereplésének az oka – a HírExtra megkérdezte a szombathelyi dobóatlétától.

Az idegeskedés. A kapkodás, a görcsösség olyan szinten ráment a technikámra, hogy szinte nem is tudtam úgy megmozdulni, hogy valami jó is legyen benne – kezdte a friss világbajnoki negyedik helyezett Pars. – Teljesen szétszórt voltam, egyszerűen nem tudtam összeszedni magamat. Bármennyire is próbáltam, s higgyék el, nagyon akartam összerakni a mozgásomat, de egyszerűen képtelen voltam rá.



A negyedik dobásánál (77.45 méter) úgy tűnt, hogy összeszedi magát.

Igen, de sajnos az elején berögződött a rossz mozgás, az első kettő-három kísérletem ugyanis nem sikerült úgy, ahogy kellett volna. A negyedik kísérletnél próbáltam összekapni magam, ami egy kicsit össze is jött, de azt sem tudtam volna teljesen kidobni. Ha akkor sikerül hetvenkilenc méter környékén találni egy dobást, akkor könnyebben, nyugodtabban állhattam volna oda az utolsó két lehetőségnek.

Mi volt ennek a túlzott idegeskedésnek az oka? Egyes vélemények szerint a média helyezett túl nagy súlyt a vállára az aranyérem elvárásával.

Lehet. A teher biztosan közrejátszott. Illetve az, hogy mindenképpen egy nagy dobást szerettem volna véghezvinni, s a legrosszabb, hogy ezt elsőre nem sikerült.

Ott mi volt a gond?

Amikor bementem a körbe, láttam, hogy emelik a sárga zászlót, ami ugye azt jelenti, hogy eltelt az időm, s tíz másodpercem maradt, hogy elkezdjem a dobást. Jött a kapkodásos gyors indulás, s el is rontottam a kísérletet.

Pars Krisztián legjobb dobása (77.45) a negyedik sorozatban – ez a  dobás végül a negyedik helyet érte a szombathelyi kalapácsvető számára:

Mire számított?

Arra, hogy egy megnyugtató 78-79 méterrel kezdek, ami megnyugtat, s lazábban folytatom tovább a versenyt. Csakhogy ez nem így történt. Nem az a baj, hogy mindez lejátszódott bennem, hanem hogy nem tudtam kezelni. Ez csak a saját magam hibája, sajnálom, hogy nem tudtam összehozni (ezen a ponton elcsuklott Krisztián hangja, de erőt vett magán és folytatta).

A sérülése mennyire befolyásolta a versenyben?

Ez a legrosszabb a dologban, hogy ebben a versenyben a sérülésem is akadályozott. Féltem, hogy nehogy egy rossz mozdulat miatt rásérüljek. Az egész évben így kellett versenyeznem, és ez rányomta a bélyegét erre a versenyre is. Az extra nyomással együtt pedig nem tudtam megcsinálni azokat a mozdulatokat, melyeket szerettem volna. Ezért is voltam ideges, egy nagyon "szar" versenyen vagyok túl, amivel most még nem is tudok mit kezdeni.



Azt sem tudja, hogy mit kellett volna másképpen csinálnia?

Oda kellett volna állnom, és dobnom kellett volna 81 métert. Nem tudtam megtenni. Lehet, hogy ha most, kedd délben lemennék ide az edzőpályára, bemelegítenék, és akkor is meg tudnám dobni azt az eredményt, amivel tegnap nyerhettem volna.

Ez a verseny most valóban nem sikerült, de Pars Krisztiánt nem egy „feladós” sportolónak ismerjük.

Nem bizony… (óriásit sóhajtott) Nehéz ezt feldolgozni, de megyek tovább, lesz még egy-két világbajnokság, bízom abban, hogy meg fogom tudni oldani a problémákat.