Mindenkinek ismerős az érzés, amikor a nyaralás után visszatérünk a munkahelyünkre csodaszép csokibarna bőrszínnel, tele élményekkel és energiával, s ilyenkor szinte hegyeket tudnánk megmozgatni. Ám ekkor jön a fekete leves. Az irodába belépve, megpillantva az íróasztalt, mindenki életkedve tovaröppen egy pillanat alatt. A rendben hagyott régi jó asztalon halmokban állnak a ránk váró papírok, a gépet bekapcsolva a postafiókunkat dugig találjuk olvasatlan extra sürgős levelekkel. Hirtelen ránk tör a pánik:

„Nem akarok dolgozni!”

Ez nemcsak annak tudható be, hogy nyilván jobb nyaralni, mint dolgozni, hanem eme érzésnek tudományos magyarázata is van. Kutatások kimutatták, hogy egy szabadságnak minimum kettő, de ideális esetben három hetesnek kellene lennie. Ugyanis egy hét kell ahhoz, hogy a szervezet megszokja a klímaváltozást, illetve a nyaralás végeztével újabb három- négy nap szükséges a visszaálláshoz, a fennmaradó napok pedig a pihenésé.

Ezek alapján a legtöbb szabadság nem éri el a célját, ami a regenerálódás lenne egy hosszú, munkával töltött időszak után. Amerikai felmérések alapján az emberek 42% még a szabadsága alatt is végez valamilyen munkát, és mindössze csak 14% vesz ki legalább két hét pihenőt.

A munkától való félelem is normális jelenség ilyenkor. Az emberek nem gépek, hogy egyik percről a másikra váltani tudjanak az „off” és az „on” funkció között. Emiatt - és a túl nagy kontraszt miatt, ami a nyaralás idillje és a munka stressze között húzódik - gyakran előfordul, hogy még a tengerparton is a gondolatainkba férkőzik a visszatéréstől való rettegés. Ennek egyenes következménye, hogy a jó hangulatnak egy időre annyi.

Német tudósok kimutatták, hogy ennek az ördögi körnek a foglyai leginkább a kis-és középvállalkozók, az orvosok, az ügyvédek, a tanárok és az újságírók.

Csak semmi kapkodás

Először is érdemes két-három nappal a munkába állás előtt hazajönni, hogy legyen időnk visszazökkeni a hétköznapi élet ritmusába, és legyen lehetőségünk megbarátkozni a gondolattal, hogy újabb egy évet kell várnunk a tengerre, vagy épp a Balcsira. A visszaérkezés napján ajánlatos időben lefeküdni, és jól kialudni magunkat.

Első nap a munkában - ha lehetséges - ne hajtsuk túl magunkat. Mérjük fel a terepet, analizáljuk, hogy milyen változások történtek azalatt, míg mi távol voltunk, valamint olvassuk át a beérkezett leveleket. Aznap próbáljuk meg elkerülni a komoly döntések meghozatalát és ha egy mód van rá halasszuk el a fontos meetingeket.

A visszazökkenést elősegítendő, tervezzük meg pontosan az elkövetkezendő napok mentetét, ne hagyjuk, hogy kollégáink minden gondot egyben a zúdítsanak ránk. Minden órában tartsunk egy tíz perces szünetet (nem cigi szünetet). Az első 2-5 napban ne túlórázzunk csak azért, hogy utolérjük önmagunkat. Tudjuk azt mondani, hogy: „Kész mára elég!”.

Ne haragudjunk a főnökségre és munkatársakra, ha épp nincs túl jó kedvük, valószínűleg számukra sem egyszerű a benti lét. Inkább próbáljunk meg mi lenni a jókedv középontja. Meséljünk vicces és kedves történeteket a nyaralásról kollégáinknak, mutassunk néhány jól sikerült képet. Ezt két napnál tovább nem érdemes csinálnunk, mert könnyen a hallgatóságunk agyára mehetünk.

A nyaralás utáni depresszió megelőzése érdekében a továbbiakban is ragadjunk meg minden alkalmat a munka utáni kikapcsolódásra. Ha például napközben számítógéppel dolgozunk, otthon a lehető legnagyobb ívben kerüljük el a masinánkat. Illetve jót tesz a lelkünknek, ha tudatosítjuk magunkban a kellemes programokat: „ma elmegyek moziba párommal, holnap találkozom a barátnőmmel, hétvégén irány a telek”.

Ám a legfontosabb tényező mégiscsak az, hogy szeressük a munkánkat és élvezzük a nyaralást, és tudjuk a kettőt különválasztani.