Történelmi megegyezést kötött egymással Észak- és Dél-Korea. A megegyezést az tette lehetővé, hogy az északiak egyre inkább ráébrednek arra, hogy eddigi politikájuk zsákutca, ezért azon változtatni kell. A változás iránya pedig egyértelmű: közeledni kell a déli szomszéd (és az Egyesült Államok) felé.

Sok kis lépés kell

Észak-koreai vezetők a napokban elhunyt – s általuk is nagyra tartott – volt dél-koreai elnök temetése kapcsán érkeztek Szöulba, s ott tárgyalásokat folytattak a másik féllel. A most megkötött paktum értelmében végre lehetőség kínálkozik arra, hogy az 1950 és 1953 között zajló koreai-háborúban szétszakadt családok újraegyesüljenek. (Észak-Korea fagyos kapcsolatai a külvilággal ezáltal egyre inkább „felmelegednek”, mert a múlt héten az Egyesült Államokban járt delegáció a különböző nem-kormányzati szervezetekkel megállapodott az élelmiszersegélyek újraindításában is.)

Észak-Koreának muszáj nyitnia a külvilág felé, mert egyre krónikusabbá válik az élelmiszerhiány az országban. Az ENSZ szankciók miatt pedig az utóbbi időben még inkább elfajult a helyzet.

Egyes elemzők szerint ezek a lépések semmit sem érnek, mert amíg tart az északiak atomprogramja, addig nem lehetséges a megbékélés.

„Észak-Korea ezzel a taktikával csupán megkerüli a nukleáris programja miatt kialakult problémát” – vélekedett Jang Mu-jin, az Észak-Koreai Tanulmányok Egyetemének professzora. Szerinte az atomprogram azonnali leállítása és a határok megnyitása jelentené az igazán érdemi lépéseket.

A mostani találkozón tehát a két Korea megállapodott abban, hogy szeptember 26. és október 1. között körülbelül 100 család tagjai találkozhatnak egymással.

„Észak- és Dél-Korea a kiegyensúlyozott kapcsolatokat szem előtt tartva a jövőben is folytatja a párbeszédet a humanitárius kérdésekről, különös tekintettel az elszakított családokra” – adta hírül a dél-koreai Egyesítési Minisztérium.

A családtagok találkozója elsősorban persze a résztvevőknek szól (azoknak, akiknek a szüleik, testvéreik vagy egyéb családtagjaik a határ másik oldalán rekedtek), de várhatóan az egész koreai népet megindító esemény lesz. Ami azt is jelenti, hogy a már kilenc éve megkötött fegyverszüneti egyezmény végre kézzelfogható eredménnyel jár majd.

Még több kellene

Persze a „családlátogatásokon” kívül mást is kellene tenni a kétoldalú kapcsolatokban, hiszen azokat rengeteg megoldatlan probléma terheli.

Dél-Korea például jelentős nyomást gyakorol a kommunista Észak-Koreára annak érdekében, hogy visszatérhessen az országába az a több mint 1000 ember, akik észak-koreai börtönökben ültek vagy egyéb módon elnyomta őket a rezsim.

Ebben a kérdésben azonban eddig egyelőre nem engedtek az északiak, akik szemét egyébként meglehetősen szúrja a 18 hónapja hivatalba lépett dél-koreai elnök ellenséges politikája. Ő ugyanis megszüntette a nekik addig juttatott feltétel nélküli támogatást és kijelentette, hogy csak abban az esetben indítja újra, ha Phenjan azonnal leállítja nukleáris programját. (A mostani családegyesítési döntés is csak azért születhetett meg, mert Észak-Korea hajlandó volt feloldani az elnökkel szembeni bojkottját.)

Az észak-koreai rezsim azonban az olykor heves kommunikáció ellenére szemmel láthatóan kezd enyhülni. A mostani döntés előtt már az is a kapcsolatok javítását szolgálta, amikor Bill Clinton közbenjárására augusztus elején elengedték azt a két amerikai újságírót, akiket még márciusban vettek őrizetbe.

Dél-koreai lapértesülések szerint ezen a találkozón arról is szó volt, hogy szeptemberben Észak-Koreába utazzon egy amerikai követ, Stephen Bosworth. Az amerikai külügyminisztérium azonban határozottan cáfolta ezeket az értesüléseket.

Jó hír azonban, hogy az ENSZ szankció betartását felügyelő washingtoni diplomata,
Philip Goldberg a napokban a térségben tartózkodott, s támogatásáról biztosította a két fél közeledését.

Az is bizakodásra adhat okot, hogy a térségbeli befektetőket is igyekszenek egyre inkább megnyugtatni mindkét ország politikusai, hiszen a dél-koreai gazdaságnak nem tenne jót egy esetleges visszafordulás.