Emlékeznek Caster Semenyára, a berlini atlétikai világbajnokság női nyolcszáz méter versenyszámának dél-afrikai bajnoknőjére? Semenya kétségkívül férfias, "töke" azonban – a szakemberek szerint – nincs. Igaz, melle sincs, sőt igazából még mellnek látszó testszövet sincs a mellkasán, pedig ez utóbbi azért még az agyonedzett atlétanőknek is szokott lenni, és a hangja is meglehetőse mély. Férfias izomzattal bír, a mozgása pedig – enyhén szólva – sem nőies.

Biológiailag azonban Caster Semenya nő

A fő kérdés azonban az, hogy a biológiánál kezdődik-e a nagy kérdés, miszerint honnan kezdődik a nő és meddig tart a férfi…

A helyzet nem egyszerű. A sporttörténelem során ugyanis meglepően sok szexusbotrány borzolta a kedélyeket – a legtöbbször azonban nem a férfiak akartak nővé válni, hanem fordítva, s a modern orvostudomány fejlődésével ez bizony sokaknak sikerült is.

A gondok azonban a doppingnál sokkal előbb, lényegében az első szervezett sportesemények idején, az ókorban elkezdődtek.



Már az antik görög olimpiákon is sok nő szeretett volna férfi lenni, bár akkor még fogalmuk sem volt arról, hogy a tesztoszteront eszik-e vagy isszák, esetleg injekcióval kell bevinni a szervezetbe. Akkoriban a nők mindössze versenyezni szerettek volna, azonban ezt a kor szigorú társadalmi szabályai nem engedték, így hát csaláshoz kellett folyamodniuk, hogy egyáltalán elindulhassanak az olimpiai versenyeken. Nem sikerült nekik, sőt a mítosz szerint egy lebukott próbálkozó miatt szigorítottak később a szabályokon, s versenyeztek attól fogva meztelenül a derék görög férfiatléták.

Beöltözés után dopping

Még ötven évvel ezelőtt is kalamajkát okozott egy férfinek öltözött női sportoló: a napokban kapta vissza aranyérmét az a cselgáncsozónő, akitől annak idején egész egyszerűen elvették eredményét. Rena Kanokogi ugyanis férfinak öltözve nyerte meg a szóban forgó versenyt, az érmek átadásánál azonban kiderült, hogy valójában nő.

A modern korban azonban már nem elég beöltözni, testükön belül válnak férfivá a női sportolók, ráadásul nem is olyan bonyolult módon.

Így volt ez már a hetvenes-nyolcvanas években is, emlékezhetünk a hírhedté vált NDK-s úszó-, atléta- és kajakozónőkre, akik közül nem egy vált Frauból Herré néhány év leforgása alatt. A gond az, hogy némelyikük nem csak a pályán, verseny közben tudott férfiként teljesíteni, hanem később a civil életében is átalakult. Persze egy olyan országban, ahol tízezerre becsülik a régi rendszerben doppingoló sportolók számát, nem szabad meglepődni azon, ha például Heidi Kriegerből egyszer csak Andreas Krieger lesz, aki szakállt növeszt, s pocakos apukaként neveli saját maga által megszült gyermekeit.

Férfihormonokkal lúzerkedtek?

„Azért jöttek, hogy ússzanak, nem azért, hogy énekeljenek” – szólt például Ralf Gläser, a kelet-német úszónők válasza arra a legendássá vált újságírói kérdésre, hogy nem aggódik-e amiatt, hogy tanítványainak kissé mély a hangja.

Úgy látszik, hogy az NDK-s idők óta sincs új a nap alatt: akkor is férfihormonokkal éltek a derék német sportvezetők, s ma is a tesztoszteront és társait (DHEA, kortizol) használják a legtöbb helyen, ahol a cél egy női sportoló rövid időn belüli kimackósítása.

Ennek a férfihormonnak a túlzott jelenlétét mutatták ki Caster Semenya szervezetében is, legalábbis a Daily Telegraph szerint. A lap ráadásul azt is tudni véli, hogy Semenyát az a bizonyos Ekkart Arbeit készítette fel a berlini atlétikai világbajnokságra, aki annak idején az NDK-s csajok férfivá turbózásában is aktív szerepet vállalt.

Ha ez így van, akkor mégiscsak döbbenet, hogy szerencsétlen dél-afrikaiakhoz két évtized alatt nem jutott el más, modernebb, nem utolsósorban kevésbé rizikós doppingmódszer sportolóik teljesítményének fokozására. Már bocsánat a fogalmazásért, de vajon ki lehetett az a végtelenül idióta, aki azt gondolta, hogy 2009-ben, a doppingipar soha nem látott mértékű fejlődése közben retróra veszi a figurát, s férfihormonokkal próbálkozik be az egyik legszigorúbban ellenőrzött sportág legjelentősebb versenyén?

Mr. Semenya csak futni akar

Mindenesetre nem kell feltétlenül túlbonyolítani Semenya esetét: ha kiderül, hogy saját döntéséből, kémiai úton változtatta magát férfias nővé, az doppingolásnak minősül, és szankcionálni kell versenyzését. Ha azonban a vizsgálatok után az derül ki, hogy genetikai rendellenesség miatt férfiasabb az átlagnál, akkor… nos, ezt már nehezebb eldönteni, ugyanis felvet egy csomó jogos kérdést.

Miért büntetnék férfiassága miatt, ha nem tehet róla? Hiszen akár azzal is védekezhet, hogy ő maga azt hitte magáról, hogy nő – milyen jogon veszik tehát el a világbajnokságon elért eredményét? Az persze egyértelmű, hogy ha erre a variációra derül fény, a jövőben nem indulhat nőként atlétikai versenyen az egyenlő feltételek szem előtt tartása miatt. De vajon férfiként indulhat majd?

Mindenesetre Mr. Semenya „barátunk” hivatalos férfivé avatására még egy kicsit várnunk kell, a vizsgálatok eredményei ugyanis még odébb vannak.