2024. december 3. - Ferenc, Olívia

Újabb országokban ölt a H1N1

Első alkalommal követelt halálos áldozatot Bahreinben és Bangladesben az új típusú, az A/H1N1-es vírus által terjesztett influenza.
2009. augusztus 31. hétfő 08:30 - HírExtra
Az áldozat mindkét országban 30-as éveiben járó fiatal nő volt. Bahreinben egy délkelet-ázsiai származású nő került kórházba válságos állapotban néhány nappal ezelőtt. A betegnek annyira súlyos volt már az állapota, hogy az orvosok beszélni sem tudtak vele, így nem tudták kideríteni, hogy hol kaphatta el a betegséget, sőt eddig még azonosítani sem tudták őt. Bangladesben egy 37 éves nő halt bele az új influenzába. A helyi egészségügyi hatóságok az ő esetben sem tudják meghatározni a fertőzés eredetét.

Az Egyesült Arab Emírségekben egy 30 éves, H1N1-es típusú vírussal fertőzött kismama halt meg röviddel azután, hogy megszülte gyermekét. A pakisztáni állampolgárságú nő gyermeke császármetszéssel, teljesen egészségesen jött világra, de az anya nem sokkal később meghalt - jelentette a helyi sajtó vasárnap.

Az Egyesült Arab Emírségek területén ez volt a második újinfluenzás megbetegedés, amely halállal végződött.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását