A friss felfedezésből, a Csin (Qin) és a Han dinasztia korabeli építménytöredékeiből arra lehet következtetni, hogy a Nagy Fal keleti irányban tovább húzódott, mint azt korábban gondolták.

A világ hetedik csodájaként emlegetett építmény története az időszámítás előtti VII. századba nyúlik vissza. Közép-Kínában először az északon élő népek támadásait előrejelző hatalmas őrtornyokat, bástyákat, illetve erődítményeket emeltek, majd később ezeket falakkal kötötték össze, illetve a területek urai határaikon külön falakat építettek.

Amikor az időszámítás előtti 221-ben Csin Si-huang (Qin Shihuang) császár egyesítette az országot, összekötötte a korábbi fejedelemségek által épített falakat, hogy így védekezzen a mongol népek lovascsapatainak támadása ellen. Akkor a Nagy Fal hossza már meghaladta az ötezer kilométert.

A Csint (Qin) követő Han dinasztia több mint 10 ezer kilométerrel toldotta meg a falat. Az évszázadok és évezredek során a különböző kínai dinasztiák mind hozzátették a maguk szakaszát a korábban építettekhez. Ha összeadjuk az összes - hegyvonulatokon kígyózó, sivatagokon, pusztaságokon, mocsaras területeken át vezető - falszakaszt, akkor hosszuk meghaladja az 50 ezer kilométert, vagyis a fal összességében hosszabb az Egyenlítőnél.

A ma viszonylag épségben látható és turisták által látogatott Nagy Fal az 1368 és 1644 között uralkodott Ming dinasztia idején épült. Az északkelet-kínai Liaoning tartományból indul és a Gobi sivatag homokjában vész el. Hossza 7 ezer 300 kilométer.

Kínában időről időre hírt adnak az újabb és újabb felfedezésekről. A régészeti feltárások nyomán mind inkább kiderül: az 1987 óta a világörökség részét képező Nagy Falnak még mindig "nincs vége".