2024. október 6. - Brúnó, Renáta

Rasszisták, antiszemiták az MSZP-ben?

Vajon meddig tűri az MSZP a rasszistákat és az antiszemitákat a saját soraiban - tette fel a kérdést az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a Fidesz helyettes szóvivője.
2009. október 15. csütörtök 21:41 - HírExtra
Cser-Palkovics András a közleményben úgy fogalmaz, hogy a szocialista Nyakó István és társai jobban tennék, ha az MSZP székháza elé vonulnának, és ott "náciznának".

Az ellenzéki politikus emlékeztet arra, hogy az MSZP-s Pásztor Tibor, korábban blogjában "díszzsidókról" írogatott. Hozzáteszi, hogy Gyurcsány Ferenc minden nap "egy olyan villából indul pénzt osztogatni az MSZP-s holdudvarnak, amelyet kétszeresen, előbb a nyilasok, aztán a kommunisták koboztak el zsidó tulajdonosától".

A képviselő megjegyzi, hogy a szocialisták tiltakozhatnának Döry Miklós XIII. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselő egy képviselőtestületi ülésen elhangzott szavai miatt is. Ez utóbbiakat idézi is a közleményben: "az odajáró kisebbség teszi ki az óvoda minimum ötven, de inkább hatvanöt százalékát. Ebből következik az, hogy azt, amit a költségvetésben nem kapnak meg, mint kisebbség, azt megpróbálják másképp pótolni, és rengeteg, nem annyi a lopás, mint egy normál iskolában. (...)

A Szent László és a Jász utca környékéről kell beszélni és a szemben lévő közértről is, ahol rendszeresen féldeciznek a portugálok, már elnézést kérek, de valahogy ki kell fejezzem magam, mondhatom úgy is, hogy a romák. (…) Ha három dadust odaállítunk, meg négy pedagógust, akkor is kiviszi a kabátja alatt a másik kabátot, mint ahogy az áruházból is kiviszi a lopott holmit."

Cser-Palkovics András úgy fogalmaz, hogy az MSZP-s képviselő nemcsak a cigányokat osztotta, kaptak a zsidók is, amikor Döry Miklós azt mondta: "én nem osztom Szabó György képviselőtársamnak azt a meglátását, amit ő nemrégen lát, mert elég sok időt töltött ahhoz Izraelben, hogy ne lásson rá az itteni dolgokra, hogy itt koldusok országába tért vissza, amikor hazajött, de hát ha ennyire nem érzi jól magát, egyre közelebb kerülünk a schengeni határokhoz".

Nyakó István, a szocialisták szóvivője csütörtökön azt mondta, az MSZP szerint abból, hogy a Fidesz eddig még nem zárta ki soraiból Molnár Oszkár edelényi polgármestert, országgyűlési képviselőt, arra lehet következtetni, a politikus "a cigányozással, rasszista, gyomorforgató és antiszemita beszéddel sem sérti a szövetség jó hírnevét."

A képviselő hozzátette, a Fidesz alapszabályának 10. paragrafusa szerint a tag kizárható a szövetségből, ha annak alapszabályát, programját, érdekeit, illetve jó hírét súlyosan sértő magatartást tanúsít.

"Mivel Molnár Oszkár ma is a Fidesz tagja maradt, nem következtethetünk másra, minthogy Molnár Oszkár a cigányozással, rasszista, gyomorforgató és antiszemita beszéddel sem sérti a szövetség jó hírnevét" - fogalmazott a kormánypárt szóvivője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását