Ázsia diadalútja

Ma már nem kell sasszeműnek lenni, hogy észrevegyük Ázsia gazdasági fölényét. A második világháború óta tart a sikertörténet. Először Japán átalakulása, majd a kistigrisek, és végezetül Kína fejlődése ejtette ámulatba a világot. Utóbbinak már különlegesen kiemelt hely jut a világgazdaság dobogóján.

Az évtized elejétől a világgazdaság növekedéséért egyharmad részt az ázsiai nemzetek voltak felelősek, miközben a nemzeti bruttó hazai termékből (GDP) 28 százalékról 32-re tornázták fel az eredményüket. Ez hozzájárult a nagy szegénység csökkentéséhez és az általános életszínvonal emelkedéséhez, több százmillió embert érintve. A világ népességének 40 százalékát kitevő Kínában és Indiában 1980 óta óriási mértékkel emelkedett az egy főre jutó jövedelem. Előbbiben tízszeresére, utóbbiban háromszorosára. Így lett döntő szerepük a globális gazdaság és pénzügy alakításában.

A válság

Ez a hatalom játszott szerepet abban is, hogy kirobbant a gazdasági válság, majd végiggyűrűzött a világon – állítja Ben S. Bernanke, a FED elnöke. Beszédében a pénzügyi szakember gyakran önmagával is ellentétbe került. Az alapvetés szerint Ázsia gazdasága most nagyon jó, ellenben az amerikaival, mely még mindig recesszióban tengődik.

A pénzügyi válság egyik okaként említi, hogy az Egyesült Államok túlköltekezett, míg az ázsiai országok tartalékoltak. De ezt a feldobott ötletet (miszerint Ázsiának is nagy szerepe van a válságban) vajon milyen gazdasági modellel tudja alátámasztani? Hozzátette – paradox módon –, hogy míg a válság megállítására törekednek, addig „a globális egyensúlyi problémák felerősítik magukat”.

Az 1990-es évek végén fellépő pénzügyi problémákat az ázsiai feltörekvő piacgazdaságok okosan vészelték át, a még viszonylag kedvező világgazdasági feltételek mellett megerősítették a pénzügyi és gazdasági fundamentumokat, javították a deviza tartalékokra épített költségvetési és adóssági tartalékokat, és megújították a bankszektort. Ezért a 2007-ben fellépő válság előszelét az említett gazdaságok elkerülték, ráadásul egyes tevékenységek bővültek is a szektorokban.

Azonban 2008-ra a részvénypiacok itt is csökkeni kezdtek (Bernanke szerint már ekkor nagy hatással a globális tendenciára), majd 2008 októberében az egész pénzügyi szférában sokkhelyzet alakult ki, így a szélesedő hitelkamatok területén is. A tavalyi év második negyedében az egész régió - Hong Kong, Szingapúr és Tajvan - gazdasága lelassult. Bernanke szerint ez is negatívan befolyásolta a gazdasági aktivitást és a pénzügyi szektort. Érdekes, hiszen egyből ez után megemlíti, hogy Kína, India és Indonézia még sem érezte meg súlyosan a válság hatásait.

Amerika még nem érti Ázsia receptjét

Ugyan nehéz elképzelni, de az év elején az ázsiai gazdaságok kürtőben feltörő láva módjára törtek az élvonalba. A legfrissebb adatok szerint 2009 első hónapjaiban 9 százalékos fellendülést produkáltak, ami a második negyedévre két számjegyűre duzzadt Kínában, Hong Kongban, Koreában, Malajziában, Szingapúrban és Tajvanon. Miközben máshol még tart a válság, az ázsiai nemzetek előnyt képesek produkálni.

Valószínűleg ezt nem képes feldolgozni az amerikai gazdasági szakemberek és politikusok többsége. A válságot áttekintve számos kérdés merült fel bennük, ám a legfontosabb mégis a következőek voltak: Ázsia pénzügyi rendszere hogy volt képes a súlyos pénzügyi problémákat elkerülni, miközben Európa és az Egyesült Államok gazdasága jócskán megsínylette a helyzetet? Mi tette lehetővé, hogy az elmúlt időszakban az ázsiai gazdaságok élesen vissza tudtak ugrani a korábbi szinte, sőt képesek pozitív eredményeket felmutatni?

Tíz elméleti pontban fogalmazta meg a teendőket Bernanke. Ezek lényege a következő:
Az eddig okosan tartalékoló ázsiai nemzeteket fogyasztásra kell ösztönözni, az Egyesült Államoknak pedig csökkentenie kell a költségvetési hiányt. Mindezt annak érdekében, hogy megakadályozzák a pénzügyi válság ismételt kialakulását. Az elmélet elég egyszerűnek tűnik, azaz tűnne, ha a globális gazdaság valóban úgy működne, mint egy mérleg. De nem ilyen egyszerű a rendszer, emellett a szabad piacgazdaság egyrészt hivatott a különbségeket csökkenteni, de másrészt a mai liberális szemléletű kereskedelemben nem részesülhet az összes nemzet ugyanolyan arányban a gazdasági fejlődésből.

Ennek ellenére Bernanke szerint a megoldás az, ha az ázsiai és amerikai blokk egy szintre jut.

„Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, tartós gazdasági növekedést érjünk el, és csökkentsük a pénzügyi bizonytalanságok kockázatát, el kell kerülnünk az egyre növekvő és fenntarthatatlan egyensúlyhiányt a kereskedelem és a tőkeáramlás területén” – mondta az elnök a San Francisco-i FED konferencián Ázsiáról.

Kína, India és Indonézia, melyek gazdasága „pénzügyileg legkevésbé nyitott” kiterjesztették az egész világra a válságot – mondta Bernanke.

Hozzátette a ma már bizonyított gazdasági tézist, hogy a nagyobb integráció növeli a kockázatokat és az egész világra kiterjedő gazdasági megrázkódtatásokat, ennek ellenére a nyitottság segítené a nagyobb, erőteljesebb növekedést.

Persze a hízelgés mellett az USA a még megmaradt – nem csekély – pénzügyi erejével nyomást kíván gyakorolni Kínára is – mely óriási kereskedelmi előnyben van az Egyesült Államokkal szemben –, mégpedig oly módon, hogy a jüant felértékelik. Ez elősegítené a nagyobb hazai keresletet.

Hatalomféltés

Most, hogy amerikai pénzügyi elemzők is realizálták a helyzetet, és egyértelművé vált, hogy az ázsiai országok gazdaságilag veszélyt jelenthetnek az egyeduralomra, máris konferenciákon szónokolnak, és gazdasági lépéseket helyeznek kilátásba.

Természetesen úgy, hogy közben a keleti érdekeket teljességgel figyelmen kívül hagyják, ottani politikusokkal, gazdászokkal nem egyeztetnek a lehetséges lépésekről.
Nem csak segélykérés szerű volt ez a beszéd, hanem olyan részeket is tartalmazott, melyeket az ázsiai diplomácia nyugodtan felfoghatna támadásképpen is. Milyen jogon próbál az Amerikai Egyesült Államok beleszólni akármelyik nemzet gazdaságpolitikájába? Most, hogy szorul a hurok, a legabszurdabb elképzelések fognak szárnyra kapni. Addig kell örülni, míg nem fajul tettlegességig a dolog.

És itt a világgazdaság birtokosairól esik szó. A dobogón harcolva felmerült az egyenlőség kérdése. De a világ legszegényebb és leggazdagabb országai között mekkora a különbség? Erről nem beszélt Bernanke.

A HírExtra megkeresésére a Magyar Közgazdasági Társaság elmondta, hogy nem kívánja az elnök szavait megkérdőjelezni, így állást sem foglal.