A legnagyobbakat szabad szemmel is észlelni lehet, ilyet már kínai csillagászok is feljegyeztek. Olyan ritkán keletkeznek, hogy egy-egy ember életében szabad szemmel nemigen láthat egynél többet. 1054-ben, 1605-ben, 1874-ben és 1997-ben is felvillantak hasonlók, amelyekhez aztán különféle jelentéseket, fenyegetéseket és jóslatokat is kapcsoltak. Az obszervatóriumok távcsöveivel természetesen jóval többet észlelnek, és némelyik nem hirtelen, napok alatt, hanem fokozatosan, hetek alatt fényesedik ki, majd halványul el. Ilyen például a 2007-ben láthatóvá vált 2007A jelzésű is.

Újabban felmerül a kérdés, vajon ezeknek a gigantikus robbanásoknak a zaja is hallható a Földön? A fizikában járatosak azonnal nemmel válaszolnak, hiszen a hanghullámokat valamilyen közegnek kell közvetítenie a fülünk dobhártyájához. A hang a levegőben másodpercenként 333 méternyit tesz meg, vízben gyorsabban, fémekben még gyorsabban terjed. A világűrben azonban nincs ilyen közvetítő közeg.

Ám nem kizárt, hogy egy-egy szupernova-robbanáskor olyan erővel és olyan hatalmas mennyiségű anyag vetődik szerteszét, hogy annak egy része a Föld irányába is kilökődve nagyon ritka anyagi közeget képez az éterben. Olyat, amelyben a hanghullámok is terjedhetnek.

A New York-i Egyetem Staten Islandon lévő részlegében kutató Charles Liu asztrofizikus számításai szerint a robbanás közelében feltétlenül keletkezhetnek olyan gázok - anyagfelhők -, amelyekben tovaterjednek a hanghullámok is. A robbanáskor tíz a negyvennegyediken joulnak megfelelő energia szabadul fel. Ez hozzávetőleg 10 kvadrilliárd (egy kvadrilliárd 10 a 27-iken) darab, egyenként két megatonnás atombomba egyszerre történő felrobbantásánál keletkező energiamennyiséget tesz ki.

A gázok, anyagrészecskék másodpercenként 32 000 kilométer/órás sebességgel lökődnek ki a világűrbe, ahol viszont alig ütköznek fékező ellenállásba. Tehát eljuthatnak akár a Földig is.

Azért még nem kell bekapcsolni a magnetofonokat - mondja Liu -, mert a most látható robbanások hangja majd csak sok-sok ezer évvel később jut el idáig. Amit meg esetleg most meghallanánk, talán akkor indult útjára, amikor a Földön még élet sem volt. Ráadásul a híg közeg valószínűleg nem azon a frekvencián hozná a hangokat, amelyeket a fülünk érzékelni képes. S ha mégis, mire vélhetnénk a fura zajt?
- Szóval csodáljuk a fényes szupernóvákat, de hallani ne akarjuk. Mindent a szemnek, semmit a fülnek - összegezte véleményét a kutató.