Valaki figyel a sötétből. Az utca csendjét egyedül az én zihálásom és magassarkú cipőm kopogása töri meg. Ő mögöttem van, és tudom, hogy követ. Ha elkap, végem. Kirabol, megerőszakol, vagy megöl? Vagy mindhárom, és csak a sorrend a kérdéses? El kell menekülnöm… itt sehol sem vagyok biztonságban. Felrúgok egy kukát, hangjára patkányok szaladnak szét a közeli szemétkupac mellől. Végre egy sikátor! Itt elmenekülhetek! Szabadságom, szüzességem és életem záloga! Bűzös pára száll fel a csatornából, még sötétebb homályba rejtve az utca végét, de már közeledek a végéhez. Ha kijutok, kiérek a főútra, ahol már nem fog követni. De ne! Ez egy zsákutca! Mitevő legyek? Megvan! Átváltozom kóla automatává, így nem fogok feltűnni neki! Bár mit keresne éjjel, egy kihalt környéken lévő zsákutcában egy automata? Mindegy, kiderül. Már hallom a lépteit…

Ha azt hiszi a kedves olvasó, hogy ez csak valamilyen fantasy filmben létezhet, akkor tévedésben él. Aya Tsukioka, a 31 éves japán divattervezőnő a nindzsák rejtőzködési képessége által megihletve megalkotta az önvédelmi ruhakollekcióját. Elmondása szerint ez illik a japán mentalitásba, hiszen "a japánok inkább elbújnak, mint hogy valami kellemetlenség történjen." Ez nem chindogu, ez ténylegesen szükséges viselet. Az erőszak és a nemi erőszak aránya a szigetországban még mindig kiemelkedően magas, legalábbis európai mércével mindenképp. És ha ez így van, akkor a sértett miért ne alakíthatna át a szoknyájából egy italautomatát, vagy miért ne álcázhatná táskáját egy csatornafedőnek? Megmondom, miért ne.



Kólaautomata: Nos, ahogy a fenti kis bevezetőből is kiderül, mindenképpen meg kell válogatni a helyet, ahol átalakulhatunk. A sikátorban ténylegesen feltűnő lehet egy automata. Vagy egy tömegközlekedési eszközön. És ha a támadó el is hiszi, hogy egy automata mellett futott el az előbb, ugyan miért ne kívánhatna meg egy jó hideg üdítőt? Ám az is meglehetősen vicces, ha kilóg a cipője a hölgynek. Értsd: cipője van az automatának! Ugyan ki az a hülye erőszaktevő, aki ennek bedőlne? És ha átlát az álcán, akkor a jó Isten sem menti meg a hölgyet, hogy egy még megalázóbb helyzetbe kerüljön.

Jegykiadó automata: Ha az italautomata nem válik be gyakorlatban, ez még inkább nem. Tsukioka kisasszony kollekciójának ezt a darabját kifejezetten gyermekeknek készítette, melyet egy teljesen hétköznapinak tűnő hátizsákból lehet átalakítani. A gyerek felveszi, és háttal odadől egy falhoz. De sajnos az egész alsóteste kilóg, felfedve az álcáját. Ha a támadó be is dől ennek a roppant átlátszó dolognak, mi a helyzet akkor, ha egy jegyet szeretne venni, és a készülék nem adja ki? Természetesen elkezdi püfölni – rugdosni. És ekkor éri a legnagyobb meglepetés: a jegykiadó automata visít! Természetesen itt is meg kell válogatni, hogy hol alakulunk át. Mondjuk egy játszótéri homokozó kellős közepén talán nem ajánlatos.



Csatornafedő: Ha táskánkat csatornafedőnek álcázzuk, bármikor eldobhatjuk, hogy mi gyorsabban tudjunk szaladni. De vajon ki dobná el szívesen a nála lévő értékeit? Mondjuk a pénztárcáját. És ha el is dobja, gondolja, hogy ezzel a pár grammal megkönnyebbülve gyorsabban tudna menekülni? Véleményem szerint továbbá az is feltűnő lenne, ha egy elméletileg teljesen lapos csatornafedő pont olyan formát venne fel, mint egy jól megtermett görögdinnye.

További javaslataim:

Kuka: Szemetesnek álcázni magunkat egész jó ötletnek tűnik. Szemetes mindenhol van, nem úgy, mint a fent említett tárgyak. Továbbá nem fenyeget a lebukásveszély, hisz nem lóg ki belőle semmilyen testrészünk, mivel guggolunk. Persze mi a helyzet akkor, ha valaki tényleg szemetet kíván belénk hajítani? Vagy ha egy részeg járókelő szó szerint belerondít az álcánkba? Bár lehet, hogy ezáltal álcánk csak még tökéletesebbé válna. Továbbá megvan az a lehetőség, hogy az előzőekben általunk eldobott „csatornafedőt” a rabló visszajuttatja hozzánk.



Vécékagyló: Valljuk be, kissé bizarr ötlet, bár lehetséges, hogy japánban ezt az ötletet is szívesen használná valaki. Bár nem csak ott, hazánkban is. Mivel fővárosunkban nincsen nyilvános vécé – ami van, az pedig fizetős, és gyakran így is koszos – biztos mindenki örülne annak, ha az utcán járva-kelve találna egy jólszituált illemhelyet. Persze aki benne rejtőzködik, az talán nem annyira. Japánban, a perverzió hazájában persze ez is más lehet.

Fallosz: Japánban ez sem tűnhet fel senkinek sem. Megszokták. Különben is, aki komolyan gondolja ezeknek a tárgyaknak a jelentős fejlesztések, továbbgondolások nélküli használatát, az, mondhatni megérdemli.