Önnek mi fért bele a gyermekkori csínytevések kategóriába? Mi volt a legnagyobb csínytevés, amit valaha elkövetett?

Csínytevés? Szerintem én voltam igazából az egyetlen gyerek a magyar társadalomban és a közelmúlt történelmében, aki nem csinált csínytevést. Közértben loptam Ada csokit, vagy cukorkát, mindezt olyan 6 évesen, de olyan, hogy valakivel kitoltam volna, az nem volt jellemző rám. Nem tudom, lehet, hogy valamit elrontottam az életemben.

És későbbi éveiben - tehát ami nem a gyerekkorhoz kötődik - volt valami olyasmi, ami ténylegesen csínytevésnek számított?

Nekem a nők voltak azok. Próbálkoztam nőknél, lányoknál, és inkább ők tettek velem csínyt velem, azaz visszájára sült el a dolog, fiúkkal pedig sohasem foglalkoztam.

És mi volt az, amit a lányok tettek önnel?

Megpofoztak, intrikáltak a hátam mögött. Lehordtak mindennek, össze-vissza beszéltek ellenem, azt tették, ami a dolguk. Ez így helyes, ez a nőknek, lányoknak az eszköztárában benne van, csak akkor én ezt még ellenséges lépésnek tekintettem. Ma már boldog vagyok, ha egy hölgy csínyt tesz velem.

Ha most kéne valakit megviccelnie, akkor mi lenne az?

Nézze, én egy különleges állatfajta vagyok ezen a téren, irtózom attól, hogy bárki ellen szándékosan tegyek valami rosszat. Se kukkolni nem szeretek, se csínyt elkövetni, tehát semmi olyat nem teszek, amit nem szeretném, ha velem csinálnák. Én túlléptem ezeken a dolgokon, senki mással nem foglalkozom, csínyt legfeljebb magam ellen teszek. A csínytevést magam követem el, magam ellen, bár ekkor is óvatos vagyok, mert esetleg a visszájára fordulhat a dolog.

Ön mennyre tudja tolerálni a gyermekkori tréfákat? Van-e valamilyen haszna a későbbi felnőttkorra nézve?

Szerintem rettentően káros. Úgy kéne felnőnünk, hogy semmilyen formában nem foglalkozunk a másikkal. Tehát nem akarunk neki se jót, se rosszat. Mert ha kijelentjük, hogy mi segítünk neked, vagy, jaj de megleckéztetünk, nem biztos, hogy neki pont arra van szüksége. Ne foglalkozunk a másikkal, csak saját magunkkal. Legyünk önzőek, én ezt mondom.