Alapok, és ami nem működött

„Pozitív, együttműködő, átfogó”. Lépten-nyomon ezzel a három jelzővel illette országuk kapcsolatát közös sajtótájékoztatójukon a Forbes friss felmérése által a világ két legbefolyásosabbnak titulált embere. Barack Obama amerikai elnök, és Hu Csin-Tao kínai pártfőtitkár két és fél órás, zárt ajtók mögött folytatott kedd reggeli megbeszélése azonban korántsem volt annyira építő jellegű, mint ahogy azt igyekeztek bemutatni.

Igaz, hogy rengeteg marginális kérdésben sikerült közös nevezőre jutni (iráni és észak-koreai atomügy, klímaváltozás, gazdasági együttműködés, energiapolitika) ám rengeteg dolog maradt továbbra is feszültség tárgya. Ilyen a jüan helyzete, a biztonságpolitika, az amerikai protekcionizmus és az emberi jogok. A hangsúly állítólag az utolsó kettőn volt: míg Hu folyton az amerikai protekcionista intézkedéseket ostorozta, addig Obama állandóan az emberi jogok szabadságával jött, amit a pártfőtitkár nemigen kívánt érdemben kommentálni.

Szóba került Tajvan és a dalai láma amerikai támogatásának kérdése is, de Obama nem kívánja korlátozni ezen amerikai támogatásokat. Ellenben elismerte Tibet Kínához való tartozását, de párbeszédre kérte Hu-t a dalai láma képviseletével. Annyit azért lebeszéltek, hogy Obama megvizsgálja a protekcionizmus kérdését, és Kínában is összehívnak valamilyen fórumot az emberi jogi probléma megvitatására - valamikor a következő év elején.

Nem ejtettek szót viszont - nyilvánosan - olyan problémákról, amikről szívesen hallott volna a világ. Például, hogy Amerika rekord összegű költségvetési hiányának (1.42 billiárd dollár) elsődleges fedezője Kína, és a dollár értékének csökkenésével a kínai befektetők igencsak féltik amerikai vagyonukat - ráadásul az előző nap igencsak sokat emlegetett jüan árfolyama sem került szóba. Ahogy az amerikai iparosok panasza sem hallatott visszhangot: az elmúlt évtizedben 5.6 millió iparosnak szűnt meg a munkahelye, amiért elsősorban az olcsó kínai árut és munkaerőt okolják - és amely helyzetet ráadásul a jüan mostani, mesterséges gyengesége tovább rontja.

Egyezségek - csak nagyvonalakban

Természetesen ezeket az érezhető ellentéteket igyekeztek tompítani. Obama például kissé közhelyes és semmitmondó mondatokkal igyekezte meggyőzni a nagyérdeműt, hogy minden rendben van, és Amerika még véletlenül sem kívánja gátolni Kína fejlődését. Hangsúlyozták ellenben, hogy a két ország ezentúl együtt fog működni a további konfliktusok elkerülése érdekében. Sokat fektettek az elért együttműködések kommunikációjára - amelyek viszont korántsem rendelkeznek akkora súllyal, mint azt beharangozták.

Atomügyben felemás alku született: Észak-Korea esetében megegyeztek a hatpárti tárgyalások folytatásáról, de ezek elmaradása esetén Kína erősebb szankciókat javasol - annak ellenére, hogy ezeket eddig rendszerint ő fúrta meg. Irán ügyében azonban a tárgyalások sikertelensége esetén Obama ígért komoly következményeket, míg Hu mindenképpen párbeszéd útján rendezné a helyzetet. Elemzők szerint ennek a legfőbb oka, hogy Kína komoly gazdasági kapcsolatba Iránnal.

A Klímaváltozás kérdésében a két ország vezetője - mint a két legnagyobb szén-dioxid-kibocsájtó - elismerte, hogy ők együtt kulcsszerepet játszhatnak a változásban, és ígéretet is tettek egy „azonnal ható” egyezség elfogadására, amely nem csupán egy „politikai nyilatkozat” lesz. Igaz, Hu azt is hozzátette, csak „az ország kapacitásához mérten” fog ebben részt venni.

A gazdasági ügyekre rátérve Obama megköszönte Kínának, hogy segített kihúzni Amerikát a válság gödréből - többek közt állampapír-vásárlással - és azt is megjegyezte, hogy a vele átbeszélt új gazdasági szemléletmód reményei szerint növeli majd az USA Kínába való exportját, új munkahelyeket teremt, és növeli az életkörülmények minőségét. Végezetül pedig elismerte Kína növekedésének mértékét, és azt is, hogy ez alapján a világpolitikában is nagyobb szerepet kell, hogy kapjon - az „irányítás terhét” Amerika hajlandó megosztani Kínával.

További kérdések

Obama második napja hazai körökben sem okozott osztatlan sikert - és nem valószínű, hogy a fenti hiányosságokat a harmadik napon ki tudja küszöbölni. Igaz, most az amerikai népet két fontosabb kérdés is leköti: mi lesz az egészségügyi átalakításokkal, és megy-e újabb negyvenezer katona Afganisztánba harcolni? Ez utóbbiról Obamának a napokban kellene döntenie. Minden esetre a világ két vezető hatalmának együttműködése a válság beígért tombolását is fékezheti majd, ami kifejezetten nyugtatóan, és így stabilizálóan hat a világgazdaság egészére. Igaz, az egészet beárnyékolják a valuták árfolyamáról folytatott viták.

A következő útja az elnöknek Dél-Koreába vezet majd.