"Szerettem egyébként ezt a figurát: rappelt, dalolt.”

Ezek szerint Ön úgy döntött, hogy kivonul a celebvilágból.

Úgy döntöttem, hogy kivonulok a celebvilágból, de sajnos ez a tény még mindig sokak előtt titok. Abban az újságban, ahol dolgozom ugyan egy egész kolumnát írtam a nagy bulvárbúcsúról,és a meglepő tényt az RTL Reggeli élő adásában is bejelentettem, ettől azonban még messze nem tudja mindenki. Maga se tudta és ez nem baj. Néma celebnek anyja sem érti szavát.

Mivel indokolja döntését?

Egy korszak, egy életszakasz végleg befejeződött számomra. Először úgy gondoltam, hogy kizárólag a bulvárvilágból vonulok ki: csak egy hét esztendős korszak fejeződött be. Közel hét esztendeje, hogy a Big Brother házba bevonultam mint író, és kijöttem onnét mint celeb. De volt egy ennél régebbi pályaelhajlás is, mégpedig az emlékezetes természetvédelmi demonstráció a Fővárosi Állatkert párducketrecében, amely húsz éve történt, 1989-ben. Most úgy érzem, hogy ez az egész húsz esztendős korszak fejeződött be, nem csak a bulvár. Ami befejeződött, az: a gesztuskommunikáció.

Az, hogy elsősorban nem a mondanivalóm hat, hanem a figurám. Aki egyébiránt gondos tervezés és önmenedzselés eredménye. Sebeők Jánost Sebeők János találta ki és nem marketingmenedzserek egy irodában. Egy ideig persze csábító volt, hogy a személyiségemmel, a gegjeimmel, a poénokkal, a nyilvános megjelenésekkel nagyobb hatást tudok elérni, mint a gondolataimmal, de szerintem ez a hatás ma már nem fokozható, megszokják és akár bele is unhatnak. Ma már inkább kontraproduktív eszköznek tartom. Lássuk be, a „gegman”, ez a Mr. Bean jellegű, humoros, furcsa figura, akivel egyébként részben azonos is vagyok, hovatovább elfedte az írót, a gondolkodót, annak ellenére, hogy paradoxmód őrült filozófus volt a széles nyilvánosság előtt a fedőneve. Túl az ötvenen most az a vágyam, hogy ismét a mondanivalóval hassak, függetlenül attól, hogy az hány emberhez jut el. Vállalom, hogy egy szűkebb körhöz fognak eljutni a gondolataim.

Mivel kíván foglalkozni ezután?

Újságíróként kívánok a továbbiakban élni, mindenképp újságírásból szeretném biztosítani a megélhetésemet. Ez sikerülhet is, hisz állandó rovatom van a Magyar Nemzetben, hosszú évek óta a munkatársuk vagyok. Emellett pedig a szellem birodalmában szeretnék bolyongani. Ahhoz a magányhoz, ami tulajdonképpen a létmódom, és amire rácáfolt ez a bulváros karrier, ahhoz szeretnék visszatérni.

Mondhatni tehát, hogy Önnek elege lett a celebvilágból?

Én szerettem hobbiceleb lenni és fájó szívvel búcsúzom még a celebhiénáktól is. Ők gyakran az általuk megteremtett, létrehozott celebek fikázásából élnek meg, ezért hiénák. Vagy piócák. Egészségükre! Én a magam részéről nem sértődötten szeretnék innen, ebből a világból távozni, nem megbántva, nem haraggal, - miként azt Győzike tette – hanem megbékélt lélekkel. Úgy gondolom, egy expedíció véget ért. Egy küldetés befejeződött.

Gazdagabb, bátrabb lettem emberként a bulvár által. A saját határaimon sokszor túlléptem. De hiába lépi át az ember a saját határait, előbb-utóbb vissza kell térni az otthonba. Visszatérni legalább akkora kegyelem, mint elutazni, és e ponton hadd adózzak lelkemben néma felállással azon négy fiatal magyar hegymászó emlékének, akiknek csak az odaút adatott meg. Akik többé nem térhettek vissza hazájuk és saját határaik közé. Az odaút jószerencse dolga, de visszatérni a kegyelem maga.

Tudott valami pluszt nyújtani Önnek a bulvármédia? Tett szert például barátokra?

Nem. Lényegében azt lehet mondani hogy Kiszel Tündén, és egy-két nem celeb emberen kívül, akik a klipem készítésében működtek közre, nem leltem maradandó emberi kapcsolatokra. Ha fogalmazhatok így, emberi nyeresége nincs ennek az expedíciónak. Miként az Ember Tragédiájában az arany homokká olvad, olyképpen, másodpercek alatt vesznek semmibe azok az emberi kapcsolatok, amelyek ezen idő alatt fontosak voltak. Nem hiszem, hogy bármilyen komoly érzelmi tőke felhalmozódott volna ez idő alatt.

Milyen ember Ön valójában, a szíve legmélyén?

Én egy koravén kisgyerek voltam, kilenc éves koromtól kezdve publikálok, kortársaimmal nem igazán értettem szót, a könnyűzene nem érdekelt. Ha 15 éves koromban azt mondták nekem, hogy Omega vagy Illés, akkor nem tudtam, miről van szó. Engem teljesen más dolgok érdekeltek. A költészet, később a próza, majd egyre inkább a filozófia. Mondhatnám, gyermekoromban még nem voltam eléggé érett ahhoz, hogy fiatal legyek. A bulvár az elveszettnek vélt ifjúságot adta vissza szokatlan formában és váratlanul. Gondoljon csak bele, ha egy olyan ember, mint én, elmegy Tommyboyjal vizespóló versenyre, vagy beugrik zakóban az Uszály-strand vizébe: az micsoda királyság, de ha azt kérdezi, milyen ember vagyok valójában, a szívem legmélyén, akkor erre azt tudom válaszolni, hogy a szívem mélyén egy lélek vagyok. És a lelkem mélyén csupa szív is vagyok.