Az emberi nyelv hihetetlenül összetett, egyik gyakran használt jellegzetessége az a folyamat, amellyel a szavak elé és után előtagok, toldalékok kerülnek, ezáltal megváltozik a szó eredeti jelentése.

Egy kutatócsoport a Campbell-cerkófokat (Cercopithecus campbelli campbelli) tanulmányozta Elefántcsontparton, ahol természetes környezetükben figyelték meg őket. Hat vadon élő csoportban követték a felnőtt hímek viselkedését a Tai Nemzeti Parkban. Ezek a majmok a potenciális veszélyre figyelmeztetik a többieket, aminek során hívójeleket használnak. A hívójelek között olyanok voltak, mint a bum, krak és hok. A bum önmagában letört ágra figyelmeztetett vagy csoportos indulásra, a krak leopárdra, a hok pedig koronás sasra.

Kiderült az is, hogy a cerkófok képesek két-három ilyen felszólítást egymás után rendezni, sőt a krak és hok esetében kibővítették időnként "u(oo)"-val, amitől a közlés jelentése megváltozott.

Klaus Zuberbühler, a skóciai St. Andrews Egyetem kutatója szerint meglepő volt, hogy miközben a csimpánzok nem tudnak hosszabb mondatokat összerakni a szavaktól eltérő jelentéssel, a cerkófok képesek erre. Ezt a szintaxisnak nevezett nyelvi sajátságot eddig kizárólag emberi jellemzőnek vélték.

Zuberbühlernek meggyőződése , hogy a cerkófok végződésekkel is ellátják hívószavaikat a jelzésrendszerben - azok jelentése ezáltal más lesz -, a sorrendjüket pedig váltogatják. Ezek a jegyek nagyon hasonlítanak az emberi nyelvben használt rendszerekhez.
A kutatók szerint a cerkófnyelv vizsgálata visz közelebb az emberi nyelv eredetéhez. A tudósok elkészítették és tanulmányukban közzétették a cerkófszótárt is.