A kedden lemondott a klímacsúcs elnöke, Connie Hedegaard, és átadta a helyét a dán miniszterelnöknek. Ön szerint ez minek az eredménye?

Ezt nem lehet drámai lemondásnak tekinteni. Mivel egyre több miniszterelnök és államfő jön ide, az a döntés született, hogy megfelelő szintű elnökre van szükség, hiszen rendkívül magas politikai egyeztetés folyik a háttérben. A dán miniszterelnök egyszerűen átvette a szerepét a miniszterasszonyának. Ezt úgy lehetett megoldani, hogy formálisan lemondott a miniszter asszony, így az őt jelölő államnak joga van mást jelölni. Nem kell tehát drámai helyzet kialakulására gondolni, egész egyszerűen magasabb szintre emelkedett a konferencia a dán miniszterelnök elnöklésével.

A fejlődő államok támogatásának az összegéről eddig nem sikerült megegyezni: három nappal ezelőtt megszakították a tárgyalást. Ön szerint születik eredmény a kérdésben?

A fejlődő országok amiatt fejezték ki a kételyüket, hogy a fejlett államok valóban hajlandóak-e egy egyértelmű kibocsájtás csökkentést vállalni ambiciózusabban 2020-ra. Ők úgy érzik, hogy ez nagyon nem egyértelmű. Az EU-ban - Norvégiát leszámítva - nem minden fejlett országról látszik, hogy egy ezzel összemérhető szintű vállalásra kész lenne, ezért a fejlődő országok – ha úgy tetszik – bekeményítettek. Azt mondják: ha önök bármit is akarnak tőlünk a Bali mandátum alapján, akkor legyen egy mindenkit magába foglaló új megállapodás.

Vagyis mi azt várjuk el önöktől, hogy a Kiotói jegyzőkönyv alatt a fejlett államok, mutassanak egy sokkal nagyobb és egyértelműbb, számszerű elkötelezettséget. Ez vonatkozik Japánra, Kanadára is, tehát azokra, akik formálisan tettek már ilyen nyilatkozatokat, és vonatkozik az orosz föderációra is. Viszont nem vonatkozik az Egyesült Államokra, mivel nem részese a kiotói jegyzőkönyvnek. A fejlődő országok tehát ezt nem látják egyértelműen, míg a fejlett világ - így az EU is -, egyértelműen azt mondja, hogy szükség van egy új megállapodásra, vagy arra is szükség van. Ebben a megállapodásban a fejlődő országoknak is egyértelmű elkötelezettséget kell mutatni. Ez tehát a róka fogta csuka esete.

A kiotói jegyzőkönyv 1997-ben került elfogadásra, aminek az USA nem tagja. Ön szerint mi ennek az oka?

A kiotói jegyzőkönyvhöz gyakorlatilag minden állam csatlakozott: száznyolcvan körül van ezen államok száma, ez csak valamivel kevesebb, mint az eredeti keretegyezményé. A legnagyobb probléma, hogy az Egyesült Államok nem része ennek az egyezménynek – a fejlett országok közül egyedüliként –, és várhatóan nem is fognak csatlakozni hozzá. Vannak arra javaslatok, hogy úgy kellene módosítani a jegyzőkönyvet, hogy az USA is beleférjen, de az Egyesült Államok hajthatatlan. Egyre inkább úgy tűnik, hogy két megállapodásnak kellene lennie.

Előre láthatóan péntek estéig egy részletes, átfogó jogi eszközre nincs remény, de egyértelmű döntésért továbbra is erőfeszítéseket teszünk: egész éjszaka, nagyon magas diplomáciai szinten tanácskoztunk. Az a legfontosabb, hogy legyen egy olyan döntés, ami a lényeget tartalmazza. Tehát a fejlett országok ambiciózusabb, közös céljait a kibocsájtás csökkentésről, valamint a fejlődő országok kibocsájtást mérséklő elkötelezettségéről

A magyar delegációnak mi az álláspontja?

Mi folyamatosan EU egyeztetésen veszünk részt, hiszen EU tagállamok vagyunk, immáron több mint öt éve. Tegnap éjfél körül volt ilyen egyeztetés, és ma reggel is volt már egy, melynek a kereteit egyértelműen az Európai Tanács szabja meg. A legutóbbi ülést megelőzően arról tárgyaltunk, hogy az EU feltétel nélkül kész a legalább húsz százalékos csökkentésre, természetesen ennek az állásfoglalásnak Magyarország is a részese. Az EU fontosnak tartja, hogy a fejlett államok csoportja harminc százalékos csökkentést vállaljon: az EU tehát nem azt mondja, hogy mindenkinek azonosan kell vállalni a csökkentést, de egymással összemérhetőnek kell lenni ezeknek a vállalásoknak, hogy átlagban kijöhessen ez a harminc százalék.

A nagyon nehéz kérdés az, hogy miként kell értelmezni más fejlett államoknak az eddigi ajánlatait: az Egyesült Államokét, az Orosz Föderációét, Japánét, és többek között Ausztráliáét. Az Egyesült Államokról sok szó esik, míg több nagy államról kevesebb. Az EU, így Magyarországnak az az álláspontja, hogy ambiciózusabb állásfoglalásra van szükség, és ugyanúgy a fejlődő államoktól - amelyektől már nagyon egyértelmű nyilatkozatok vannak – hogy relatívan mennyivel csökkentenék a kibocsájtásaikat, a gazdasági növekedésükhöz képest. Az a cél, hogy a világ országainak az összesített kibocsájtása ne növekedjen, legkésőbb 2020-tól.

Ez nem azt jelenti hogy van-e, vagy nincsen jó szándék, hiszen előbb-utóbb össze kell adni ezeket a számokat, értékelhető formában, és ehhez mindenkinek - eltérő módon - hozzá kell járulnia. Ez a kép nem látszik egyértelműen, de ez a garanciája annak, hogy a föld átlaghőmérséklete ne lépje túl a két fokos emelkedést. Erről is vitatkozunk, az EU nem adta fel a dolgot, továbbra is úgy véljük, hogy nem lehet Koppenhágát elhagyni egy nagyon egyértelmű döntés nélkül.

Ön hogy gondolja? Milyen kilátások elé nézhet az emberiség, ha 2020-ig nem változik a környezetszennyezés mértéke?

Itt nem csak az üvegházhatású gázokról beszélünk. A nemzetközi közösség foglalkozik azzal, hogy a tengerek szennyezése jobban mérsékelhető legyen, hiszen erről is van nemzetközi megállapodás. A nemzetközi közösség sikeresnek bizonyult az ózonréteg elvékonyodásának megállításában, hiszen ez egy nagyon fontos dolog. A nyolcvanas évek óta egyértelmű volt, hogy milyen konszenzus alapján lehet kezelni ezt a problémát.

Folytathatnám a felsorolást, hogy milyen olyan problémák vannak, melyek nem egy-egy országban érintik a környezet állapotát, hanem a határokon túllépnek. Ilyen a nemzetközi folyóknak az ügye, ezért közös felelősséget kell viselni, beleértve ha úgy tetszik, a víztöbblet, és az áradásoknak a kezelését, az osztott vízterületeknek, vagy akár a közös folyóknak, nemzetközi tavaknak a szennyezését.

Én úgy gondolom, hogy nagyon sok mindenről van már megállapodás, de vannak olyanok, melyeket finomítani kellene, egyértelművé kellene tenni. A politikai akarat és előrelátás lehet annak a garanciája, hogy a világ jövője igazságosabb legyen, hiszen óriási különbségek vannak a világ államai között. Ha nem sikerül megállítani a környezetünk pusztulását, akkor nincs gazdasági fejlődés. Kezdjük elfelejteni, hogy a fejlődésünk alapzáloga a természeti erőforrások használata.

A konkrét fogyasztó kevésbé látja azt, hogy neki talajra van szüksége, növényeket kellene termeszteni, szüksége van az egészséges levegőre. Nagyon elszakadtunk a természeti környezettől. Én úgy gondolom, hogy a tudósoknak hála nő ennek a problémának a megismerése, de számos gond túl hosszútávon hat: ilyen a klímaváltozás is, hiszen több évtizedről van szó, ami egy nagyon lassú folyamat. De a mi új terveinkhez képest túl gyors. Előre kellene gondolkodni, a környezeti problémákat társadalmi, gazdasági ügyeink szerves részének kellene tekinteni.