2025. április 19. - Emma

A BKV ellentételezi a bérletes utasokat

A BKV vezérigazgatója szerint ellentételezni kell azokat a bérlettel rendelkező utasokat, akik a sztrájk idején nem kapják meg a számukra szükséges szolgáltatásokat.
2010. január 14. csütörtök 19:40 - HírExtra
Kocsis István csütörtöki sajtótájékoztatóján az ombudsman nem sokkal korábban kiadott közleményére reagálva úgy fogalmazott: amikor valaki bérletet vásárol, lényegében szerződést köt a BKV Zrt.-vel.

Hozzátette, ezért ő úgy gondolja, ha nem tudja BKV a szolgáltatást biztosítani, akkor ellentételezéssel tartoznak azoknak, akik ettől elestek.

Közölte, szakembereinek már kiadta azt a feladatot, hogy vizsgálják meg a kérdést, annak érdekében, hogy a BKV tisztességesen járjon el.

Jelezte: ennek a módját még nem tudja, de elképzelhető, hogy a bérletek érvényességét fogják meghosszabbítani.

Kocsis István megköszönte az utazóközönség türelmét és megértését a sztrájk idején, valamint megköszönte azoknak a járművezetőknek a munkáját, akik felvették a munkát az elmúlt napokban.

Közölte, a lehetőségekhez képest továbbra is mindent megtesznek azért, hogy a szolgáltatásokat biztosítsák.

Kocsis István kérdésre közölte, nem érte atrocitás, amikor metróval a Moszkva téri helyszínre érkezett, és nem is ő hívta a sajtótájékoztató helyszínére a rendőrséget.
Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója az MTI-nek később azt mondta, cégük egyik munkatársa riasztotta a rendőröket a Moszkva térre.

Az előzményekhez tartozik, hogy a meghirdetett sajtótájékoztató helyszínén az újságíróktól nem messze tucatnyi rendőrautó jelent meg, köztük több kisbusz és kamerás gépkocsi, ám semmilyen intézkedésre nem került sor. A rendőrök később is a téren maradtak, az MTI tudósítója még a sajtótájékoztató vége után is legalább 15 rendőrautót látott várakozni a környező utcákban.

A rendőri jelenlétre a BKV munkatársai a helyszínen nem tudtak magyarázatot adni, ám később a metró gépházába irányították az újságírókat, ahol Kocsis István végül megtartotta a sajtótájékoztatót.

Kocsis István a helyszínváltozást azzal indokolta, hogy nem akart "ordítozást" a helyszínen. Utalt arra, hogy a téren több szakszervezeti vezető is megjelent az újságírók mögött néhány lépésnyi távolságban.

Korábban a BRFK azt közölte, téves bejelentésre indult a rendőrség a Moszkva térre.
Tafferner Éva rendőrségi szóvivő elmondta: információjuk volt arról, hogy nagyobb csoportosulás van a Moszkva téren és a jelenlegi feszült helyzetben ezért riasztották a munkatársaikat.

A helyszínen kiderült, hogy semmi olyan nem történt, ami rendőri közbeavatkozást igényelt volna - mondta Tafferner Éva.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását