Emlékmű a Hortobágyra kitelepítettekért

A Fővárosi Közgyűlés tavaly augusztusban egyhangúlag fogadta el az öt frakció közös javaslatát, hogy emlékművet állítsanak a Hortobágyra kitelepítetteknek. Az előterjesztés a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete kezdeményezésére Rétvári Bence képviselő közreműködésével született meg. Ez lesz az első országos emlékhely, amely a 12 hortobágyi kényszermunkatábor elszenvedőinek, illetve a több mint 15 ezer budapesti kitelepítettnek állít emléket.

A KDNP-s képviselő közlése szerint a kitelepítettek emlékművének helyéül, a kezdeményezők kérésére, az I. kerület önkormányzata a Szarvas teret jelölte ki.
A kereszténydemokrata politikus kitért arra is, hogy az emlékmű tervezésére a főváros megbízásából a Budapest Galéria pályázatot írt ki. A kezdeményezők a "szenvedés", a "kiszolgáltatottság" és a "reménytelenség" fogalmakat ajánlották a művészi megfogalmazáshoz. A benyújtott 23 pályamű közül a szakmai bírálóbizottság Széri-Varga Géza és Széri-Varga Zoltán művét nyilvánította a pályázat nyertesének.

A nyertes kompozíció a kitelepített családok szállásául szolgáló, a pusztában magányosan álló juhhodályok, marhaistállók arányait imitáló faldarab, amely a kiszolgáltatott családok emlékét a "falbazárt" műkő figurák csoportjába foglalva rejti. A 4,5 méter magas műemlék magyar találmányú üvegbetonból készült, ami a hátsó megvilágításban átsejlik, és láthatóvá teszi az embercsoport körvonalait.
Rétvári Bence elmondta, hogy az üvegbeton feltalálója, Losonczy Ábel nagyszülei is 1951-től egy hortobágyi kényszermunkatábor lakói voltak.

Az emlékmű - a tervek szerint - a nyár folyamán, az elhurcolások 60. évfordulójára, 2010.júniusára lesz kész. Felállításának 30 millió forintos költségeit a fővárosi közgyűlés és a kulturális tárca állja fele-fele részben.

1950. június 23-án, bírói ítélet nélkül, több ezer családot hurcoltak a Hortobágyra, ahol 12 kényszermunkatábort létesítettek. Az embertelen körülmények között tartott családok fegyveres őrizet mellett, jogaiktól, emberi méltóságuktól megfosztva, a környező állami gazdaságokban végeztek kényszermunkát. Az 1953 júniusi amnesztia sem hozott lényeges javulást, senki nem mehetett vissza eredeti lakhelyére, semmit nem igényelhetett vissza az elkobzott javakból és csak segédmunkát végezhettek.