A ló túloldalán

„Napokig vártam, hogy Orbán nekimenjen a kormánynak. Mégsem tette. Pedig az elmúlt években olyan vehemenciával rontott rá a Déli Áramlat megépítését célzó tárgyalásokra, hogy nyilvánvalónak tűnt, hogy most, amikor aláírják a gázvezetéket megépítő és üzemeltető magyar-orosz gazdasági társaság alapító okiratát, kő kövön nem marad.”

Gyurcsány Ferenc e fenti sorokkal éppen ősi riválisa energiapolitikai stratégiáját állítja pellengérre. De a szocialista ex-miniszterelnök tegnapi blogbejegyzésében nemcsak Orbán Viktor Déli Áramlattal kapcsolatos elképzeléseit ostorozta. Keményen kikezdte a Fidesz miniszterelnök-jelöltjének oroszpolitikáját úgy általánosságban is, bírálta továbbá Orbán kínaiakhoz, valamint a román elnökhöz való – szerinte – érthetetlen viszonyát.

Az utóbbi hetekben egyre aktívabb bloggernek mutatkozó Gyurcsány megemlíti például, hogy a „határon túli magyarok ügyét mindig a szívén viselő Orbán” nemrég annak a Basescunak az érdekében utazott el kampányolni, aki a román elnökválasztási küzdelemben (is) mereven elutasította a magyarok székelyföldi autonómiaterveit.

Gyurcsány ennél is nagyobb baklövésnek tartja, hogy Orbán és a Fidesz – az Európai Néppártból egyetlenként – a közelmúltban hivatalos pártközi kapcsolatot létesített a Kínai Kommunista Párttal. Szerinte az „állandóan kommunistázó” Orbán ez esetben is átesik a ló túloldalára.

Az összességében inkább indulatos, semmint higgadt kritika végkövetkeztetése úgy szól, hogy „Orbán, ha abban látja érdekeit, bármilyen korábbi megfontolását, érvét, értékét hajlamos sutba dobni”.

Érdekek és értékek

De vajon sutba vágja-e korábbi külpolitikai felfogását Orbán, ha az istenadta nép jóvoltából május-június fordulóján valóban kezébe kerül Magyarország kormánykereke? Egyáltalán: melyek a Fidesz legfontosabb külstratégiai elképzelései? Milyen értékek, érdekek mentén képzeli el szomszédságpolitikáját a „nemzeti ügyek” kormánya? És az európai közösséghez, vagy épp a Kelethez fűződő viszonyunkat?

Sok kérdés, viszonylag sok válasszal. Alapesetben azt mondhatjuk, hogy a Fideszt külpolitikájában az erős nyugati, atlantista elkötelezettség mellett hagyományosan egy kevéssé pragmatista, erős érzelmi töltetű szomszédságfelfogás határozza meg, tágabb geopolitikai összefüggésben erős kommunistaellenességgel fűszerezve. Legalábbis az 1998 és 2002 közt egyszer már regnáló „polgári” kormány mentalitását leginkább ez jellemezte.

Abba, hogy ez a hozzáállás mennyiben járult hozzá a fiatal magyar demokrácia nemzetközi jó hírének öregbítéséhez, most ne menjünk bele, inkább arra koncentráljunk, amit a következő Orbán-kormány külpolitikai elképzeléseiről már e pillanatban is tudhatunk, különös tekintettel az esetleges – Gyurcsány által szorgosan emlegetett – pálfordulásokra.

Keleti szelek

Ami biztos: Orbán legutóbbi nyilvános beszédében – világgazdasági összefüggésben ugyan, de – már keleti szelekről beszélt, amelyek Magyarországot is arra kényszerítik, hogy erős gazdasággal és erős vezetéssel újrapozicionálja magát. Ez mindenképpen komoly hangsúlybeli eltolódást feltételez, amit csak megerősít az a tény, hogy a Fidesz elnöke a közelmúltban rövid időn belül Oroszországban és Kínában is magas szintű megbeszéléseket folytatott. (Az ezeken elhangzottakról keveset tudni.)

„Főnökénél” jóval bővebben vázolta elképzeléseit egy 2009 legvégén megjelent lapinterjúban Martonyi János, aki 1998 és 2002 között az Orbán-kormány külügyminisztereként működött, s sokak szerint egy leendő polgári-kabinet a külügyéri posztjára jó eséllyel pályázik.

Az interjúban Martonyi – aki egyébként évtizedes tapasztalatának köszönhetően pártállástól függetlenül magas szintű szakmai elismertségnek örvend – azt mondta: a magyar külkapcsolatoknak elsősorban értékalapúnak kell lennie, vagyis a reálpolitikát (pragmatizmust) háttérbe szorítva a hagyományos magyar népérzületnek megfelelő külpolitikát kell folytatni. Ez az irány így leírva nagyjából megegyezik a korábbi fideszes állásponttal, bár a részleteken ez esetben is sok minden áll vagy bukik.

Mégis fontos az autonómia?

Még szerencse, hogy a Fidesz meghatározó külpolitikai stratégája nem csak általánosságban vázolta elképzeléseit. Beszélt arról, hogy a határon túli magyarok estében az autonómiát kell a középpontba helyezni, szükség lenne egy működőképes közép-európai együttműködésre, tartalommal kéne feltölteni a jelen formájában igencsak üresen kongó Visegrádi négyek fórumát, szükség lenne egy észak-déli energia-infrastrukturális rendszerre, stabil kapcsolatokra van szükség Oroszországgal és a Déli Áramlatot sem szabad kapásból leírni.

S ha mindehhez még hozzávesszük Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnökének korábbi szavait, aki minden lehetséges fórumon a külpolitikai szempontból sarkpontnak számító magyar-szlovák vitákban való keményebb budapesti fellépést sürgette, illetve vetítette előre egy esetleges jobboldali kormány hatalomra jutása esetére, egészében véve kijelenthetjük: egy második Orbán kormány, bár néhány területen (pl. külgazdaság) minden bizonnyal a korábbinál pragmatikusabb álláspontot képviselne, alapvetően tartaná az általa korábban képviselt értékalapú, érzelemvezérelt külpolitikai irányvonalat.