Legyünk erősek és készítsük elő a bábaollót. A magyar közélet újjászületése már a kezünk ügyében lapul, csak arra vár, hogy elvágjuk végre a köldökzsinórját – halljuk nap nap után, függetlenül attól, balról, jobbról, netán szélsőjobbról fúj a szél. S valóban: mire a természet újjászületik, a Kárpát-medence szívében bizonyosan gyökeres változások mennek végbe.

Tavaszi fáradtság nincs, csak véletlenek?

Először is, ha hihetünk a magyar sajtóban megjelenő bírósági tudósításoknak, Zuschlag János végleg oda kerül, ahová jogállamban a közpénzeket magánboldogulásra fordítók valók: a tömlöcbe. Hogy rabsága nyolc, tíz, esetleg tizenkét esztendeig tart-e majd, s ezen időt fogházban vagy fegyházban kényszerül-e tölteni, egyelőre talány.

Csakúgy, mint az is, miért kellett a hazai korrupciótörténetben aprónak mondható (mindössze 70 milliós) sikkasztási ügyet, melyben az okozott kár jó része megtérült, majd’ három évig nyújtani, az ítélethirdetést pedig hogy hogynem közvetlenül a választás első fordulója elé időzíteni.

A tavasszal minden bizonnyal a fővárosi botrány-saga is tetőfokára hág: a rend őrein, illetve a különböző piszokságok észben tartóin aligha vesz erőt holmi tavaszi fáradság. Hogy épp a kampány hajrájában lesznek a legaktívabbak, s fognak naponta újabb és újabb a lebilincselő fejleményekkel szolgálni a BKV-tól a MÁV-on át egészen a Rác Fürdőig terjedő ügyekben, alighanem szintén a véletlen műve lesz.

Téli álom után jön a felébredés

Mire végleg eltesszük a nagykabátot, az országot több mint hét negyedéve nyomasztó recesszióval is leszámolhatunk. Hogy mit hoz a nyár, s még inkább az ősz, beindul-e végre a magyar gazdaság motorja vagy továbbra is üresben marad, leginkább a külvilág piacainak alakulása, kisebb részt pedig a következő Országgyűlés összetételének függvénye.

Ezen a tavaszon véget ér a balliberálisok nyolc éve tartó országlása. Maguk mögött hibák, sőt bűnök sokaságát, de megkérdőjelezhetetlen érdemeket is hagynak. Mert minden vétségük ellenére a befolyásos politikai erők sorában ma is ők az egyetlenek, akik nyíltan fellépnek az egyre nagyobb teret hódító rasszizmus, antiszemitizmus vagy iskolai szegregáció ellen és érzékenyek a melegek és más, nemi vagy etnikai kisebbségek problémáira.

Ezzel együtt tény: uralkodásuk alatt (és részben bizony miatt) a szociáldemokrata, de főleg a liberális kifejezés szitokszóvá változott, szitokszóvá változhatott. Vajon kinek fog hiányozni a törvényhozásból immár bizonyosan kihulló szabadelvű eszmeiség? De a kérdés úgy is feltehető: kinek fog hiányozni a két nagy rendszerváltó párt? Hiszen függetlenül a demokratikus centrum elnevezésű szövetkezet választási eredményétől, a télvégi események bizonyították: ez a két párt - akár bejut a törvényhozásba, akár nem - az életben nem lesz már az a két párt.

Zöldre lesz-e, zöldre lesz-e...

Mire idén a rózsák virágba borulnak, Magyarországon végleg polgárjogot nyer - mert törvényhozói hatalomra tesz szert - a szélsőjobboldali eszmevilág. Amelynek központjában a demokratikus értékek relativizációja, sőt rombolása áll. Ezzel párhuzamosan a magyar ember toleranciájáról, elfogadó, békére törekvő alapállásáról szóló illúzió is végérvényesen távozhat a közéletből.

Hogy ne így legyen, azért sokat kell tennie az Országgyűlésbe jutásra abszolút, vagy épp csak jóindulattal esélyes demokratikus erőknek. Lehet, nem ártana, ha Magyarország népe nem csak narancstól és szegfűtől várhatná a bajok józan megfontolások mentén történő orvoslását, hanem más, az eddigiektől eltérő szempontokat is megvilágító, és mindenekelőtt civilebb hangot megütő friss hajtásoktól. Magyarország, ahogy mindig, 2010 tavaszán is egészen bizonyosan ki fog rügyezni. Kérdés, kizöldell-e odabenn a Házban is?