Borult minden

A tegnapi napon Lévai Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum budapesti elnöke olyat mondott, hogy az eddig is billegő, három pár szárnnyal is nehezen levegőbe emelkedő MDF fogta magát, és teljes erővel a földhöz csapódott. Lévai a következőt közölte: az SZDSZ-MDF koalíciónak vége. A legriasztóbb az, hogy ezt nem csak úgy kijelentgette, mint a fővárosi szervezet elnöke, hanem politikusoktól manapság igen eltérő módon komoly tényekkel támasztotta alá. Az első ilyen tény Boruzs András volt, az SZDSZ budapesti elnöke.

Nem arról van szó hogy ketten valamiért nem kedvelnék egymást - hanem arról, hogy Boruzs igen keményen belekeveredett a manapság biztos bukást jelentő BKV-ügybe. Tavaly hatalmas visszhangja keveredett annak, hogy van a BKV-nál három olyan magas rangú vezető, akik gyakorlatilag nem csinálnak semmit, és azért kapják az igen magas fizetésüket.. Ám kirúgni nem lehet őket, mert akkor hallatlanul sok végkielégítést kapnának, és munkaszerződésük alapján csak akkor lehet nekik ténylegesen munkát adni, ha ők is akarják - és nyilván hülyék lennének akarni is. Most kiderült, hogy Boruzs is ilyen volt.

Azonban Boruzs az MDF-SZDSZ közös listájának egyik képviselője, ami igencsak nehezen fér össze a párt által hangosan meghirdetett korrupció-ellenes programmal - így Lévai kijelentette, hogy a budapesti szervezet morálisan nem bír, és nem akar ezzel a tudattal együtt dolgozni. A másik ok nagyon egyszerű volt: az SZDSZ nem teljesítette a szövetség titkosított részében szereplő anyagi támogatást, és aktivistáskodni is „elfelejtett”.

Benézték

A legerősebb indok azonban az volt, amit nagyon úgy tűnik, hogy az MDF elnöksége alaposan benézett: ha minden így megy tovább, akkor az MDF nem állíthat ki budapesti listát. Ennek oka, hogy a választási törvény szerint közös jelöltek nem számítanak bele a megyei, és az országos listához szükséges minimálkritériumba, ami Budapesten 8 egyéni jelölt állítását jelenti. Azonban Budapesten az MDF 18 közös, és csupán 14 egyéni jelöltet állít, amiből 8-nak meg kellene szereznie a kellő 750-cédulát - ám ez eddig nem tűnik valószínűnek.

Mivel a párt 2006-ban az összes listás szavazatuk 20 százalékát (mintegy 54.000-et) Budapesten szerezte, és nagyon úgy néz ki, hogy az SZDSZ-nek országosan sincs ennyi szavazója, így logikus lépésnek tűnhet a szövetség felrúgása, és a jelöltek egyénivé való átszínezése. Ráadásul a józan ész azt diktálja, hogy sokkal kisebb égés kevesebb pénzből kampányolni, mint az a tény, hogy egy parlamentbe törekvő párt ne tudjon budapesti listát állítani.

„Tűz!”

Bár ha a logika talaján akarnánk maradni, akkor igen meglepő volt az MDF erre adott, reakciója, azonban ha visszatekintünk az elmúlt évekre, akkor teljesen természetesnek nevezhetjük. Korábban Almássy Kornél akart pártelnöknek indulni Dávid Ibolya ellenében, amiből hirtelen egy UD-lehallgatási ügy kerekedett, és Almássyt kizárták, a párt ifjúsági szervezetével együtt. Aztán Hock Zoltán, Pettkó András, és Katona Kálmán - három ősrégi, a párt mellett mindvégig kitartó parlamenti képviselő - fogalmazott meg enyhe kritikát a vezetőség felé, mire gyorsan kizárták őket a frakcióalakítási káosz kellős közepén.

Később Bokros Lajos jelent meg listavezetőként, és az ellene agitálók úgy hullottak, mint a legyek. Az MDF-SZDSZ „koalíció” megszületésekor ezek a kivégzések csak gyorsultak: helyi szervezetek, őskori kövületek, egykori nagy esélyek hagyták ott a pártot önszántukból - vagy némi segítséggel. Egy idő után a párt emblematikus "hóbaglya" is távozott - igaz ő önként - mivel elveit már nem látja tükröződni a pártban. Mindenki aki ellenállt, vagy nem értett egyet, az eliminálódott a párt életéből. Mivel Lévai a pártvezetést is bírálta - többek közt diktatórikus pártirányítást emleget - így nem volt meglepő, hogy most ez a trend folytatódott.

Az MDF ugyanis gyorsan kirúgta Lévait, és visszaszívott mindent, amit mondott. Azt a Lévait, akit majd egy hónapja az MDF egy törvényes leváltástól, ugyancsak diktatórikus eszközökkel mentett meg - ráadásul ezzel kiállt a Lévai által felhozott problémák mellett is, amiket a legnagyobb rosszindulattal sem lehet légből kapottaknak tekinteni. Sőt a pártvezetés nyíltan ráerősített a diktatórikus vonalra is: kijelentették, hogy a szövetségi politikát „az Országos Választmányon kívül senkinek nincs joga felmondani, módosítani”.

Itt felmerül a kérdés, tudja-e egyáltalán valaki, hogy mit akar képviselni az MDF és marad-e a végén Dávid Ibolyán és Herényi Károlyon kívül bárki is, aki ezt meg is tudja valósítani? Mert ha így folytatódik tovább, akkor már csak ők maradnak a fontosabb pozíciókra is.