Manapság sajnos senki sem tudhatja, munkaadója mikor köt útilaput a talpára, legtöbbször a rossz gazdasági helyzetre hivatkozva. Látjuk-halljuk-olvassuk, hogy a munkanélküliség a sztárvilágot is érinti, hiszen színházak zárnak be, tévéműsorok tűnnek el a süllyesztőben, szinkronstúdiók kerülnek csődközelbe. A nehéz gazdasági helyzet miatt a színészek, énekesek, előadóművészek számára a fellépési lehetőségek is rettentően megcsappantak, hiszen a cégek, vidéki kultúrházak egyik napról a másikra húzták meg a nadrágszíjukat, nem nagyon tudnak áldozni szórakoztató rendezvényekre. Gregor Bernadettet sok ág húzta az elmúlt években, ezekről folyamatosan értesülhettünk is a bulvármédiából. A színésznő irigylésreméltó energiával és hittel állt fel a sors újabb és újabb pofonjai után, azért sem hagyta magát két vállra fektetni. Ilyen téren szerzett „gyakorlottságára” most ismét szüksége lett: a napokban korábbi munkahelyén, a Pesti Magyar Színházban vett tőle búcsút az idén január elsejével kinevezett új direktor. Amikor Őze Áron behívatta magához Gregor Bernadettet, egyáltalán nem volt zavarban, csak tárgyilagosan közölte a kétgyermekes színésznővel, hogy miután nagyon keveset játszik náluk, a színháznak kifizetődőbb őt vállalkozóként alkalmazni a továbbiakban.



- Miközben ott álltam előtte az irodájában, azt láttam volt kollégámon, hogy keménykezű, határozott direktor akar lenni, ezt a fajta vonalat kívánja képviselni a színház élén a jövőben, velem kapcsolatos döntését is ennek szellemében hozhatta meg – vélekedik a színésznő. – Tökéletesen megértettem az indokait, az ő döntése hogy milyen színházat akar csinálni és természetesen egyetlen szavam sem volt az „ítélet” ellen. Nem omlottam össze csak azért, mert 14 év után kirúgtak. Én egy nagyon büszke nő vagyok, ráadásul eddig sem a Pesti Magyar Színházban felvett fizetésemből tartottam el magamat illetve a családomat. Ebben az évadban hat bemutatóm volt, és ebből egy sem ebben a színházban. Szerencsére mindig több helyre hívnak, örülök, hogy szükség van rám. Nyárig még több olyan darab van, amiben játszom, de ősztől már csupán egyetlen műben láthat a nagyközönség itt, ez Háy János: Házasságon innen és túl című műve. Szeptemberig még kapom a havi fizetésemet, akkor adnak majd végkielégítést is, a színházban eltöltött tizennégy évem után. Utána már „csak” vállalkozóként játszom tovább az említett egyetlen megmaradt szerepemet.

Hátrány az ismertség?

Az új direktor egy tévéműsor keretében beszélt a gyönyörű színésznővel kapcsolatos döntésének okairól, ahol azt is az indokai közé sorolta, miszerint „celebekre” nincs szüksége színházában, sőt, még a több évvel ezelőtti nyuszis magazinos vetkőzést is felhozta, elítélő hangsúllyal. Aki közelről ismeri Gregor Bernadettet, az pontosan tudja, hogy ő sok minden szeretett volna már lenni életében, de hogy celeb nem, az egészen biztos, hiszen még a hideg is kirázza ennek a szónak a jelentésétől.

- A mi szakmánk a nyilvánosság előtt zajlik, és ez az első eset az életemben, amikor a hátrányát láttam az ismertségemnek – árulja el Berni. – A legtöbb munkám épp az ismertségemnek köszönhetően jön létre: ezért kérnek fel filmszerepre, ezért szerepelhettem napi tévésorozatban, ezért hívnak meg vendégnek előadásokba. Ismert névre örömmel vesznek jegyet a nézők, hiszen előre tudják, mit várhatnak tőle, nem kell csalódástól tartaniuk. Annak idején – de bízom benne hogy ez ma is előfordul! – a színházak pénztárában nem darabra vettek jegyet az emberek, hanem bizonyos népszerű színészekre voltak kíváncsiak, játsszon az illető bármiben is. Sosem bántam meg, hogy az eddigi életem úgy alakult, ahogyan. Néha nyilván nagyon terhes tudott-tud lenni a bulvármédiának azon megnyilvánulása, amikor az embernek olyan nyilatkozatai látnak napvilágot, amit nem is adott közre, de hát ebben a műfajban ez sajnos rendszeresen elő szokott fordulni.

Nem marad kenyér nélkül

Gregor Bernadettnek nem kell félnie attól, hogy kenyér nélkül marad, hiszen szeretik, elismerik tehetségét, hívják, foglalkoztatják. Ráadásként számára ma már nem a színház az első az életében: sokkal fontosabb, hogy a lehető legtöbb időt töltse fiaival, szeretteivel.

- Bátran ki merem jelenteni: nekem egyetlen egy fontos dolog van a színházban, mégpedig az, hogy mindig olyan darabokban játszhassak, amik jók, és ezekből meg is tudjak élni – mondja a színésznő. – Most volt bemutatóm Szegeden a Bolha a fülbe előadásában, és nekem ez mérhetetlen öröm! Koncz Gáborral játszhatok a Könnyű erkölcsök című műben, a Komédiumban lehetek partnere Görög Lacinak a Családi ágy című kétszemélyes darabban, remek kollégákkal bolondozhatok Gergely Robi társulatának tagjaként a Nejcserés támadás című vígjátékban, ősztől a Mikroszkópon Verebes számít rám: hogy nekem ennyi sikerélményem legyen, és pozitív érzésem a munkámmal kapcsolatosan, ahhoz nekem – mint látható – nem kell a Pesti Magyar Színház tagjának lenni! Ha kell, tíztől kettőig próbálok, hatra bemegyek előadásra, de előtte is, utána is hazamegyek a családomhoz. Semmi kedvem társasági életet élni, partikra járni, kollégákkal összejárni csak azért, hogy összekovácsolódjunk: nem! Nekem a gyerekeim a legfontosabbak, és a hivatásomat természetesen nagyon szeretem, de az, hogy életemet és véremet adjam a színházért, a színjátszásért, az már nem fordulhat elő!



Mindig talpra esik

Édesapja, Gregor József becézte lányát Macskának, és nem gyönyörű cicaszemeire utalt ezzel: a világhírű basszus pontosan tudta, hogy Bernadett is mindig talpra esik, mindig újra és újra feláll, mindig újra tudja kezdeni, még akkor is, ha neki nincs kilenc élete, mind a mondabeli macskának. És ezt mindvégig rettenetesen becsülte egyetlen lányában. Berni ezúttal sem akar neki csalódást okozni.

- Szerencsés a természetem, ugyanis soha nem szoktam visszanézni, hanem megyek tovább előre – állítja Bernadett. – Nem mondom, hogy egy kirúgás nem rázza meg a hozzám hasonló típusúakat, viszont az élet nem csak jó dolgokból áll. Hál’Istennek van két édes gyerekem, van egy férjem, aki mindenben mellettem áll. Akármi is történik velem, hazaérve magamra csukom az ajtót, kikapcsolom a telefonomat, és ott vagyok a szeretteim ölelésében. Vésztartalékaim nincsenek, de hát manapság kinek vannak? A gyerekeim viszont az égvilágon mindent megkapnak, 15 éves nagyfiamat az édesapja anyagilag rendszeresen támogatja, most volt például sítáborban. Végülis belekerültem egy helyzetbe, ami nem biztos, hogy csak veszteségként, sorscsapásként értékelhető: biztos, hogy nem lesz nagyon egyszerű egy darabig, de a hozzám hasonló cipőben járóknak csak azt tudom javasolni, hogy ne hagyják el magukat, ne siránkozzanak! Vegyék úgy, hogy minden vég valami újnak a kezdete. És essenek talpra mindig úgy, akár a macskák szokták…