Ami összegyeztethetetlen: kommunikáció, pártok, kampány
A pártok rendszeresen állítanak egy tényt, amit egy nagy rendezvényen elkövetett beszédben cáfolnak, majd ezt a cáfolatot tematikusan visszavonják, ha szakmai kérdésként feltüntetve keresik meg őket az adott dologgal. Mindezt miért?
2010. március 23. kedd 07:39 - Pásztor Balázs
Tanulságos példa
„A Jobbik kormányra kerülve megszüntetné a TV2-t és az RTL Klubot” - harsogja az Index, Népszabadság, a HVG és kis kivételtől eltekintve az egész magyar sajtó a hamis állítást, annak ellenére, hogy ez maga Vona Gábor szájából hangzott el vasárnap Veszprémben, egy lakossági fórumon. A viszonylag téves tájékoztatás nem a médiumok hibája - elvégre ők csak azt írták le/hitték el, amit egy pártelnök mondott -, hanem a Jobbiké. Ugyanis a párt hajlandó beszédeiben/röpirataiban annyira letömöríteni főbb üzeneteit, hogy azok értelme, jelentése a gyakorlatban megváltozik - jó példa erre a TV2-ős eset is.
Vona Gábor, még egy, a HirExtrának adott, pár
hónappal ezelőtti interjúban fejtette ki, hogy a Jobbik egy demokratikus párt, így természetesen nem kívánnak betiltani semmilyen tv-adót - még az RTL Klubot, és a TV2-őt sem. Azonban azt nem díjazzák, hogy a Mónika-színvonalú show-k még állami támogatást is kapjanak, így ezt kívánják tőlük megvonni - és ha e nélkül is képesek létezni, akkor tegyék szabad szívvel. Amikor a HirExtra a mai nap felkereste a párt sajtóosztályát, ismét ezt a választ kapta: „A programunkban az szerepel, hogy a TV2 és az RTL Klub koncessziós jogát felfüggesztjük.”
Igaz, azt is hozzáfűzték, hogy „Vona Gábor is az állami támogatás megszüntetéséről szokott beszélni, ez a kettő összhangban áll egymással.” Azonban Veszprémben nem pont így hangzott a beszéd, és a két adó megszüntetése nem azonos a koncessziós jogok, vagy az állami támogatás megszüntetésével. Sőt, teljesen mást jelent. Ráadásul ilyen „félreérthető” kommunikációval nem is csoda, ha egyes médiumok nem tájékoztatnak a Jobbik programjának megfelelően a párt rendezvényeiről - ahogy az sokszor hallható panaszként a párt szájából. Ám nem a Jobbik az egyetlen, aki hasonló gyakorlattal él.
Többségi tünet
Az MDF március elején
még azt találta mondani, hogy nem kívánják a nemzeti ünnepet „az utcai pártpolitizálás öncélú kampányeszközévé silányítani”. Ehhez képest kint voltak március 15-én, Bokros szónokolt, miközben az aktivisták kopogtató-cédulákat gyűjtöttek. Egy kijelentés, és egy kampányfogással rögtön egy ellentét. A Fidesz mindezt fordítva csinálta: először kijelentette, hogy a párt sohasem vezetné be az ingatlanadót, majd a párt ingatlanpolitikai szakértője kijelentette, hogy némi átrágás után erre azért mégis komoly esély lenne. Itt csak annyi a különbség, hogy a Fidesz „korrigálta” eme bakiját: Mádi László azonnal repült a jelen környezetben biztos parlamenti mandátumot jelentő, egyéni jelölt székéből - ami valahol a fontossági sorrendet is jelzi.
Hozhatnánk példát az MSZP hasonló megnyilvánulásaira is, de az egyéni példáknál sokkal fontosabb megnézni azt, hogy miért dobja el majdnem minden párt az eszét - és szakpolitikai meglátásait -, ha valahova ki kell állni, és szerepelni kell. A felszólalók ilyenkor mintha egy furcsa lámpalázban égnének, aminek hatására elfelejtik a pártprogramokat, a szakpolitikai érveket, és a demagógia stresszoldóját bevéve kezdenének beszélni.
Igaz, a gyógyszer által keltet gondolatok jóval csábítóbbak, érthetőbbek és tagadhatatlan, hogy még az egyszerűbb felfogású választók is megértik. Azonban, amikor az ígéretek betartására kerülne sor, a választók - és legfőképp az egyszerűbb felfogású választók - nem fogadják majd el az elmaradást követő „nem is azt, és nem is úgy ígértük” magyarázatot, aminek a következő választásnál meg is lesz az eredménye. Minderre - és még sok egyéb problémára – jelentene választ az, ha a pártok nem négy, esetleg nyolcéves kormányzati periódusokra készülnének, hanem múltjukkal és tetteikkel alapoznának meg egy stabil, hosszan tartó „uralmat”. Ehhez persze a választói mentalitás megváltozása is szükséges...