Melyik az a terület, amelyben a közélet szereplői már három évvel ezelőtt is pártállásuktól és ideológiai véleménykülönbségüktől függetlenül egyként gondolkodtak, és képesek voltak csupán szakmai szempontokat figyelembe venni a közös cselekvés érdekében? Ne kezdje senki tagadólag rázni a fejét, hogy nemigen hallott még csak hasonlóról sem. Ugyanis a Parlamentben 2007-ben alakult meg az a tizenhárom fős testület, amelynek tagjai ötpárti konszenzusra jutottak: vitáik előrevitték a felvállalt ügyet, és az általuk képviselt össztársadalmat érintő kérdésben eredményes munkát végeztek.

A Fogyasztóvédelmi Eseti Bizottságról van szó, amely hosszú évek egyhelyben topogása után jött létre, amikor a civil társadalom és a politika egyaránt felismerte az ügy fontosságát. A fogyasztói társadalom világában a vásárlók, a szolgáltatások igénybe vevői, tehát a mindennapi emberek nincsenek egyenrangú helyzetben a piac szereplőivel. Sokan gondolják úgy, hogy az erős állammal vagy szolgáltatóval szemben - főként ha az nagy multinacionális cég -, nem érdemes fellépni, mert úgyis csak alulmarad a magánszemély. S ebbéli hitükbe bele is törődnek. Pedig manapság a fogyasztóvédelem már egyáltalán nem mostohagyereke az államnak.

Kormányzati döntés nyomán sikerült elérni, hogy az áruházláncok polcain egyre több a hazai termék. Próbaper bizonyította be, hogy alkotmányellenes, ha az önkormányzat vagy maga a szolgáltató mondvacsinált rendeletekkel és indokokkal megakadályozza az állampolgár leválását a távfűtési rendszerről. Sok-sok meddő vita után ősztől végre egyszerűsítik a gáz- és áramszolgáltatók a fogyasztóknak készített számlákat, amelyekből remélhetőleg végre megint ki fog derülni mindenféle rendszerhasználati díj helyett, hogy egy köbméter gáz, illetve egy kilowattóra villamos energia mennyibe kerül.

"Többet érne bármilyen törvénymódosításnál, ha mi, állampolgárok mindig, minden visszaéléssel szemben következetesen fellépnénk" - nyilatkozta egy helyütt Hankó Faragó Miklós, a bizottság egyik alelnöke, és kitért rá, hogy a jogszabályok nyújtotta lehetőségek már ma is jóval szélesebbek, mint amilyen mértékben e lehetőségekkel a fogyasztók élnek a mindennapokban.

Nemrégiben egész napos konferenciát szerveztek e kérdéskörről, amelyen részt vett Molnár Tamás, az Európai Bizottság Fogyasztó- és Egészségvédelmi Főigazgatósága Fogyasztóvédelmi Osztályának vezetője is, aki hivatalában többek között a fogyasztóvédelmi hatóságok határokon túlnyúló együttműködésével foglalkozik. Alapos ismeretei vannak tehát arról, hogy milyennek látszik Brüsszelből a magyar fogyasztóvédelem.

Több forog kockán, mint az egyént érő kár

Noha a tagállamokban a joganyag hetven-nyolcvan százalékát az uniós jogszabályok teszik ki, a fogyasztóvédelem területén a harmonizáció még távolról sem teljes. Bizonyos országokban az is megesik, hogy a törvények a piaci szereplők érdekét szolgálják inkább, mint a fogyasztókét. Ha a jogszabályokat tekintjük, a magyar helyzet kedvező, megfelel az európai normáknak, sőt még egy sehol másutt nem fellelhető vívmányt, a kötelező jótállás intézményét is magunkénak mondhatjuk.

Csakhogy mi, állampolgárok kevéssé ismerjük a jogainkat, illetve ritkán állunk ki az igazunkért. Feltűnően hiszékenynek bizonyulunk, kaphatóak vagyunk rá, hogy egy csábítónak tetsző ajánlatot gondolkodás nélkül elfogadjunk, noha arról már tudat alatt sejtjük, hogy csakis átverés lehet. Ilyenkor több forog kockán, mint az egyént érő kár. Ha ugyanis a cégek a jelekből azt olvassák ki, hogy a helyi normák alacsonyabbak a nemzetközieknél, akkor ők sem arra fognak törekedni, hogy elnyerjék a vásárlók bizalmát, hanem hajlamosak rövid távú érdekeket nézni, majd kivonulni a kiszipolyozott piacról.

Az európai uniós osztályvezető szerint bizonyosan csökkenni kezd a csalárd cégek száma, ha ezzel szemben azt látják, hogy a tisztességes bánásmód feltétel nélküli elvárás a társadalmunkban, és a vásárlók kiállnak a jogaikért: ha becsapták őket valahol, akkor visszamennek a boltba, vagy a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulnak panaszukkal. Tudatosodásunk fejlődőképességét jelzi, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot személyesen vagy levélben felkeresők száma két év alatt huszonöt, illetve negyvenegy százalékkal emelkedett.

Eleve kevesebb reklamációra lenne szükség, ha akár árucikk megvásárlására, akár valamilyen pénzügyi vagy egyéb szolgáltatás igénybe vételére vonatkozó döntés előtt mindenki feltérképezné a kínálatot, összehasonlítaná az ajánlatokat, és mindenekelőtt mérlegelné önnön személyes lehetőségeit. Sok buktatót elkerülhetünk, ha nem sajnáljuk az időt és a fáradságot a szerződések apró betűs részeinek áttanulmányozására.

Aztán itt van a számlakérdés: lehet, hogy az iparos olcsóbban kínálja a nyugta nélkül végzett munkát, de sokszor ez jóval többe kerül a megrendelőnek. Aki nem kér számlát az igénybe vett szolgáltatásról vagy a megvásárolt árucikkről, az tulajdonképpen önként mond le bizonyos jogairól, például a panaszlehetőségről.