Szlovák Nemzeti Párt (SNS)

A párt 1989-ben jött létre, és az 1871-ben alapított azonos nevű formációra vezeti vissza magát, mely az akkori Magyarországon a szlovák nemzeti érdekek képviseletében lépett fel. A történelmi SNS 1938-ban egyesült az Andrej Hlinka által alapított és vezetett Szlovák Néppárttal, melynek Hlinka halálát követően Jozef Tiso lett a vezetője. Mint ismeretes Tiso nevéhez köthető a Csehszlovákia szétdarabolását követően létrejött Szlovák Állam létrehozása, mely a náci Németország bábállamaként létezett a II. világháború végéig.

Lényegében Tiso amellett, hogy névlegesen megteremtette az önálló szlovák államot a németek kiszolgálója volt. Személyes szerepe ugyan igen vitatott olyan kérdésekben, mint a szlovákiai holokauszt. Annyi biztos, hogy a pap-politikus uralma alatt antiszemita törvényeket vezettek be, majd 1942-től megindult a szlovákiai zsidók és cigányok deportálása.

A jelenlegi nemzeti párt második számú prominense Anna Belousová alelnök szerint, „Tiso nem volt fasiszta”. Ján Slota a párt elnöke pedig a „szlovák nemzet egyik legnagyobb fiaként” jellemezte az egykori vezért. Ez alapján azt gondolhatnánk, hogy az SNS egy átlagos szélsőjobboldali párt.

Mint ismeretes az SNS szélsőségesen magyar és romaellenes. Ján Slota egyik legfőbb vesszőparipája a szlovákiai magyar kisebbség elleni indulatkeltés, például olyan kijelentésekkel, miszerint „a magyarság egy rákos daganat Szlovákia testén”. Magyarországgal kapcsolatban ehhez hasonló paranoiás hisztériakeltő szállóigéi közül a legismertebb a „beülünk a tankjainkba és elpusztítjuk Budapestet”.

Emellett a pártvezér számtalanszor hívja fel honfitársai figyelmét arra, hogy Magyarország Szlovákia lerohanását tervezi, ezért fejleszti légierejét és a Dunán való átkelést gyakoroltatja katonáival. A magyar veszély mellett a vezér a szlovákiai cigánygyerekeket „átnevelné”, mondván a felnőtteket már úgysem lehet, ehhez pedig bentlakásos iskolákat hozna létre. A pártvezér fantasztikus aranyköpései közé tartozik, miszerint „Szent István király nem volt magyar, és a szlovákokkal és frankokkal összeállva leölte ezeket az undorító szőrös lovakon érkező nomád mongolokat” (értsd magyarok). Slota azt is tudni véli, hogy István király jobban beszélt németül, mint magyarul. Ezzel némileg ellentmond, hogy a komáromi Szent István szobor avatását követően a királyt „lovas bohócnak” nevezte. Úgy tűnik Slota pártelnök még saját maga sem tud mit kezdeni a „mongolirtó németül beszélő lovas bohóccal”.

A fenti ellentmondás nem csak a zűrös múltú pártelnököt jellemzi, hanem az egész párt történelemszemléletét. Érdekes, hogy az SNS egyszerre dicsőíti a már említett tisoi németbarát szlovák bábállamot és azt a szlovák nemzeti felkelést, mely ennek megdöntése volt a célja. Az SNS álláspontja szerint a szovjetek oldalán kirobbant felkelés a német fasizmus ellen irányult és nem a szlovák állam ellen. Ehhez képest érdekes, hogy pontosan Jozef Tiso volt az, aki behívta a német csapatokat a felkelés ellenében. Szinte érthetetlen, hogy a nemzeti pártnak hogyan sikerült összehoznia a két dolgot. Ez olyan, mintha a Jobbik egyszerre dicsőítené a román csapatokkal 1919-ben szembeszálló Tanácsköztársaságot és a trianoni döntés revízióját zászlajára tűző Horthy rendszert.

A nacionalizmus mindennek az alapja

Ennek a tudathasadt állapotnak a gyökere valahol abban lehet, hogy az egykori Csehszlovákiában az 1968-at követően hatalomra kerülő keményvonalas kommunista rendszer - melyet annak idején eufemisztikusan „patrióta szocializmusnak” neveztek – szintén erősen nacionalista vonásokat hordozott. Ez a csehszlovák nacionalizmus, melynek szlovákiai változata erősen magyarellenes volt, részben tovább él az olyan formációkban, mint az SNS. Erre talán az is bizonyíték, hogy Slota kedvelt témája a „magyar fasiszták” okozta veszély. A magyarországi választásokat követő egyik nyilatkozatában a Fideszt „félfasisztaként”, a Jobbikot pedig „neonáciként” aposztrofálta. (Az elképzelt Slota-Vona találkozóról itt)

Ebből következően elég nehéz a Szlovák Nemzeti Pártra egyszerűen ráhúzni a szélsőjobboldali jelzőt. Kelet-Közép-Európában attól, hogy egy párt szélsőségesen nacionalista és xenofób még nem feltétlenül köthető egyértelműen a jobboldalhoz, ahogy azt a Szlovák Nemzeti Párt esete is mutatja. Úgy tűnik a szélsőséges pártnak nincs koherens politikai ideológiája, hiszen egyszerre ápolják egy fasiszta bábállam és az ellene irányuló antifasiszta felkelés kultuszát. Az egyetlen mozgatórugó és úgy tűnik összetartó erő az SNS-ben a szélsőséges nacionalizmus, illetve a közös ellenséggel szembeni fellépés és összetartás. Ennek fényében már az sem annyira meglepő, hogy a Nemzeti Párt összeállt az egykori állampárt örökösének tekinthető SMER-rel, ami részben szintén magán viseli az egykori „patrióta szocializmus” jeleit.

Nagy-Románia Párt (PRM)

Szlovák megfelelőjéhez hasonló szélsőségesen nacionalista párt, mely 1991-ben jött létre. Vezetője Corneliu Vadim Tudor, egykori költő, újságíró, aki a Ceausescu korszakban az állampárt lapjának, a Romania Libera-nak volt szerkesztője. Az egyedülálló személyi kultuszt kiépítő román diktátor Ceausescu udvari költőjeként is emlegetett Tudor jelenleg EP képviselő a PRM színeiben. A Nagy-Románia Pártra szintén a nacionalizmus, xenofóbia, homofóbia és antiszemitizmus jellemzők, akárcsak a többi európai szélsőjobboldali pártra.

Érdekesség, hogy a párt „igazi jobboldaliként” aposztrofálta magát, mely harcol a maffiával és a korrupcióval és a nemzet érdekeit képviseli. Ezzel szemben több alkalommal a jobb-bal kategóriától függetlennek, sőt éppen baloldalinak nevezték magukat a párt képviselői. 2004-ben a párt csatlakozási kérelmet adott be az Európai Néppárthoz, ám azt elutasították. A párt 1991-2008-ig volt jelen a román törvényhozásban, jelenleg 2 képviselője van az EP-ben.

A párt egykori főtitkára Gheorghe Funar 1992-2004 között Kolozsvár polgármestere volt. Funar városvezetői regnálása során vált hírhedté azzal, hogy az erdélyi város lepusztulásával párhuzamosan egyre több Romulus és Remus és az őket szoptató anyafarkas szobor jelent meg városszerte. Emellett a polgármester római romok után kutattatott a város főterén, és ennek okán palánkokkal vettette körül a főtéri Mátyás király szobrot és a tényleges középkori régészeti emlékekben visszafordíthatatlan károkat okozott. Funar ezen kívül, illetve a román nemzeti színű játszótereken, közkukákon és a bazárra emlékeztető nemzetiszín égősorokon kívül nem sokat tett hozzá Kolozsvár fejlesztéséhez. A "mindennapos nemzeti ünnepet" 2004-ben unták meg végleg az ott lakók és végleg leszavazták Funart.

A Nagy-Románia Párt önmeghatározásának zavarosságát már érzékelhettük abból, hogy a bal-jobb skálán sem tudják igazán meghatározni helyüket. Érdekes, hogy 1994-1996 között ez a párt szintén a baloldali Román Szociáldemokrata Párttal volt kormányon. A szociáldemokraták a PRM mellett, a szintén nacionalista Román Nemzeti Egység Pártjával, valamint a szélsőbaloldali szocialista Munka Pártjával kormányoztak. Ez ha magyarra akarjuk lefordítani nagyjából annyit tesz, mintha az MSZP a Jobbikkal, a MIÉP-pel és a Munkáspárttal alkotna koalíciót.

A géniusz-marha

Maga a pártelnök Tudor is az egykori kommunista értelmiségi elithez tartozott. A román kommunista rendszerben Ceausescu országlása alatt egy neo-sztálinista restauráció zajlott le. Ez lényegében annyit tesz, hogy a magát szerényen csak a „Kárpátok géniuszaként” emlegető vezér szélsőséges személyi kultuszt épített ki maga köré Románia gazdaságának teljes romba döntésével párhuzamosan. A román rezsim másik jellemzője a szélsőséges nacionalizmus volt. Ez is az úgynevezett „patrióta szocializmus” egyik válfaja volt, ám a csehszlováknál jóval radikálisabb formában jelentkezett. Elég csak a Ceausescu rendszer ’80-as évekbeli erdélyi falurombolásaira gondolni.

A Nagy-Románia Párt a Szlovák Nemzeti Párthoz hasonlóan egy zavaros hátterű és hovatartozású formáció. Egy ilyen pártra is viszonylag nehéz ráhúzni, hogy egyszerűen csak szélsőjobboldali. Az igaz, hogy xenofób, nacionalista, antiszemita és sorolhatnánk tovább azokat a jellemzőket, amik általában igazak a szélsőjobboldalra. Ám úgy tűnik, mind a román, mind a szlovák esetben a gyökerek a kommunista rendszerre vezethetők vissza.

Lengyelország: A Lengyel Családok Ligája (LPR) és az Önvédelem

Lengyelországban az egykori kommunista útódpárt visszaeséséről és a politikai térkép átrendeződéséről már korábbi cikkünkben beszámoltunk. A politikai térkép eltérősége, azonban nem jelenti azt, hogy itt ne lennének szélsőséges pártok.

A Lengyel Családok Ligája egy kissé eltér a többi ország nacionalista pátjaitól. Inkább jellemezhető az ultrakonzervatív jelzővel, mint a túl általános szélsőjobboldalival. A párt ideológiailag a politikai katolicizmus modern kori megtestesítője, ennek megfelelően élesen ellenzi az azonos neműek házasságát, az abortuszt, az eutanáziát. Emellett ellenzi az egykor kitelepített németek földtulajdonhoz jutásának lehetőségét és a katolikus tanítás alapján szerveződő szociális nemzetgazdaságot képzel el.

Az LPR hazahívná a lengyel csapatokat külföldről és erősen euro-szkeptikus. A párt médiahátterét a botrányairól ismert katolikus Radio Mariyja adja, mely a hivatalos vatikáni álláspontnál keményebb hangvételű katolikus álláspontot fogalmaz meg a már említett társadalmi kérdésekben. Többek közt az említett rádióállomás Kaczynski elnök halálával kapcsolatban bizonyos orosz érintettséget gyanított a háttérben. Az LPR 2001-2007-ig volt jelen a lengyel törvényhozásban, jelenleg az EP-ben sincs képviselője. 2005-2007 között a párt a kormánykoalíció tagja volt.

Az Andrzej Lepper vezette Önvédelem nevű párt 1992-ben jött létre, döntően agrárius bázisú, ám inkább baloldali populista párt, melyre a nacionalizmus is jellemző. A párt élesen ellenezte Lengyelország EU csatlakozását, mivel az a lengyel gazdákra nézve egyértelmű hátrányokkal járt. A Jog és Igazságosság (PiS) jobboldali párt választási győzelmét követően a már említett LPR-rel együtt koalícióra lépett. A 2007-es választásokon azonban nem került már be a lengyel parlamentbe.

A pártvezér Andrzej Lepper 1977-1980 között az egykori lengyel állampárt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt tagja volt. A pártot 1992-ben hozta létre az akkoriban komoly gondokkal küszködő lengyel gazdák védelmében. A kilencvenes években különböző látványos útlezárásokról, tiltakozásokról, valamint civil engedetlenségi akcióiról vált igazán ismertté országszerte. Külpolitikai tekintetben Lepper azon kevés lengyel politikus közé tartozott, aki következetesen ellenezte az ország részvételét mind az afgán, mind az iraki háborúban. Külpolitikai elképzelései tekintetében Lengyelország keleti nyitását szorgalmazta Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország irányába. Lepper politikai figurája leginkább ahhoz hasonlítható, mintha Torgyán Józsefet kereszteznénk Karsai Józseffel és egy önálló agrárpárt élére állítanánk.

Érdekes és mindenképpen érdemes körbejárni szűkebb térségünkben a szélsőséges pártok háza táját. Hiszen számos közös vonásuk van, például a hazai Jobbikkal, ám közel sem lehet őket egyformának tekinteni és egy kalap alá venni. Az egész körkép lényege talán az lehet, hogy „nem minden arany, ami fénylik”. Hiszen a „kelet-közép-európai politikai mocsár élőlényei” között találunk nacionalista, xenofób, homofób, soviniszta, rasszista és antiszemita politikusokat és pártokat, ám koránt sem olyan egyszerű őket jobbra, vagy balra besorolni. Mindig meg kell vizsgálni, hogy ezek a lények a politikai evolúció rögös (zsák?)utcáján honnan is származtak le pontosan.

(Kelet-közép-európai választási körkép itt)