Tegnap lezajlott az új kormány által beígért nemzeti konzultáció első felvonása, így képet kaptunk arról, nagy valószínűséggel milyen mederben fog zajlani a többi. Vajon erre számított a köz? Mennyire volt közvetlen a párbeszéd? Mi a politikai célja ezeknek a találkozóknak? Politológusokkal elemeztünk.

Kiszelly Zoltán, politológus: megelőző csapás

Nagyon koreografált eseménynek tűnt ez a tegnapi. Szerintem inkább a reprezentativitásra törekedtek. A kérdéssel foglalkozók keresztmetszetét gyűjtötték be, így olyan volt az egész, mint egy fókuszcsoportos vizsgálat, ahol minden érintett elmondhatja a véleményét, aki a témához kötődik. Nyilvánvaló, hogy Orbánék nem a bölcsek kövét keresték tegnap Ózdon. De az, hogy Orbán Viktor négy órát ott ült, azt jelenti, hogy „magához emelte” a témát.



A tegnapi ózdi konzultáció része annak a szimbolikus politizálásnak, amire az új kormány törekszik. Mutatni hivatott, hogy a Fidesz nem hagyja magára a vidéket, egyúttal azonban arra is utal, hogy Orbánék fél szemmel már az önkormányzati választásokra tekintenek. Hiszen ha a Jobbik, azokat a százalékokat, amiket tavasszal kapott, ősszel is a magáévá teszi, akkor komoly bajba kerülhet a Fidesz a települési önkormányzatokban, mert a Jobbiknak olyan bástyái jöhetnek létre vidéken, amilyenek nekik voltak 2006 és 2010 között. A minapi nemzeti konzultációt ilyen értelemben egyfajta megelőző csapásként is értékelhetjük.

Juhász Attila, elemző, Political Capital: kettős a cél

A nemzeti konzultáció kapcsán nem gondolom, hogy azzal a leegyszerűsítéssel kellene élni, hogy nem több, mint egy kommunikációs fogás. Az Orbán-kormány jól láthatóan azt szeretné demonstrálni, hogy szakít az elődje által folytatott se lát se hall politikával. A mostani konzultációnak nem az a lényege, hogy meghallgassanak különböző embereket arról, hogy mi a véleményük mondjuk a közbiztonságról, hanem, hogy a kész intézkedési terveiket minél szélesebb körben ismertethessék. Ne feledjük: a Fidesz kétharmados többséggel rendelkezik a parlamentben, nem szorul rá semmilyen szövetségesre. Ám ha el akarja kerülni, illetve ellensúlyozni kívánja azt a látszatot, hogy egymagában dönt mindenről, szüksége lesz efféle konzultációkra.

Hogy kirakatkonzultációk lennének ezek? Ezt az fogja eldönteni, hogy sikeres lesz-e a kormányzásban a Fidesz. Ha igen, akkor több lesz ennél. Tévhit, hogy a politikai cselekvés és kommunikáció között éles határvonal húzódik. A politikának pontosan az a lényege, hogy valamilyen döntés mögé oda kell tudni állítani a társadalmi többséget. A Gyurcsány-kormány is abba bukott bele, hogy ezt nem volt képes elérni. A Fidesz két célja tehát: felmutatni a különbséget az előző időszakhoz képest, illetve társadalmi „megágyazás” a döntéseknek.

Gyömöre Máté, elemző, Progresszív Intézet: előre megírt forgatókönyvek

Egy beszélgetésből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ugyanakkor kirajzolódni látszik a nemzeti konzultációk szerkezete. Mivel nagy nyilvánosságot élvező eseménysorról van szó, arra lehet számítani, hogy több olyan kérdést is feltesznek a jelenlévők, melyekkel „alákérdeznek” az aktuális vendégeknek segítve ezzel a Fidesz kommunikációját, mely szerint az emberek véleménye alapján kívánnak kormányozni a későbbiekben. Éles vitára a későbbiekben sem valószínű, hogy számítani lehet, inkább a Fidesznek kedvező, előre megírt forgatókönyvről beszélhetünk.



A keddi konzultációnak egy fontos üzenete volt: a Fidesz a roma és nem roma együttélést egyelőre úgy néz ki, hogy kizárólag közbiztonsági kérdésnek tekinti, ami jelentheti a probléma félreértését. Ezt erősíti, hogy a megbeszélésre Pintér Sándort vitte magával Orbán Viktor, mellyel önként határolták be saját mozgásterüket, holott megtehették volna, hogy a kérdést tágabban értelmezzék, s kinyissanak adott esetben egy olyan vitát, hogy milyen oktatáspolitikával oldható meg a roma fiatalok felzárkóztatása.

A nemzeti konzultációkkal a párt igyekszik további legitimációt is szerezni, hiszen néhány kényesebb gazdasági döntés meghozatalához, szerkezeti reformokhoz nem biztos, hogy elegendő lesz a kétharmados parlamenti többség, magyarul: „el kell adni” a választóknak a nehezebb ügyeket is.